Amint átlépjük a határt nyugati szomszédunk felé, azonnal érezhető az építészetbeli váltás, és ahogy haladunk az ország belseje felé egyre szebb házakat láthatunk. A gyönyörű alpesi házikók stílusába igen könnyű beleszeretni, ezeknek megvalósításáért pedig most a Wodnar Design kapott díjat.
h i r d e t é s
A tiroli céget 2010-ben alapították meg, és azóta már több alpesi szállodát illetve éttermet terveztek meg. A stílusuk első pillantásra is magával ragadó: egyszerre modern, letisztult és igazán autentikus osztrák. A Wodnar Design kifejezetten az idegenforgalmi és vendéglátóipari egységekre szakosodott, a már elkészült épületek a tanúi rendkívül jónak bizonyult profil választásnak. A cég természetesen az épületek megtervezése mellett a berendezésről is gondoskodik, emellett projekt menedzsmenttel foglalkozik valamint megvalósíthatósági tanulmányokat is készít.
Kristallalm hütte
A Wodnar Design a Skiareatest díját az Észak-Olaszországi Klausbergen a 2011/12-es téli szezonban megnyílt Kristallalm Hütte építészeti kivitelezéséért kapta meg. A hegyre megálmodott alpesi étterem mindössze 7 hónap alatt épült meg, az eredményről inkább beszéljenek a képek:
Kristallalm hütte