A Városligeti Műjégpályán tartható rendezvények körül kialakult bizonytalanságok miatt az idén nem rendezik meg a télindító Fridge fesztivált, amely az elmúlt két évben közel 100 ezer látogatót vonzott.
h i r d e t é s
A szervezők közleményében az áll, hogy egy rendezvényszervező csapat a közelmúltban magára haragította a környék lakosságát, valamint a döntéshozókat, így bizonytalanná vált az esemény zökkenőmentes lebonyolítása.
"Pár hete volt a műjégpályán egy rendezvény, ami a hajnalig tartó hangoskodásával kiváltotta a környező lakók és kerületek, sőt a főváros vezetésének haragját is, ezzel olyan helyzetet teremtettek, ami ellehetetlenítette a korábban két évig sikeresen és közmegelégedésre szervezett fesztiválunk megrendezését" - idézte a közlemény Balogh Balázst, a Fridge alapító-szervezőjét.
A fesztivál a zenei programok mellett látványos extrémsport-bemutatókkal (hódeszka, síakrobatika), valamint a síszezonhoz kapcsolódó kiállítással és vásárral várta eddig az érdeklődőket.
A szervezők közleményükben úgy fogalmaznak, "a nyárvégi rendezvény amatőr szervezőinek felelőtlensége olyan közhangulatot eredményezett", amelynek következményeként csak este 10 óráig lehetne szabadtéri zenés programokat tartani.
"Minket sújtanak a szigorítások, elveszítettünk egy értékes hónapot a kampányidőszakból és ráadásul az elmúlt időszak sajtóhírei miatt több támogatónk is elbizonytalanodott és visszalépett" - tette hozzá Balogh Balázs.
A szeptember 1-jén, a műjégpályán sorra került extrémsport-fesztivál, az Offline Sport Games (OSG) szervezői péntek délutáni sajtóközleményükben azt írták, visszautasítják azokat a vádakat, melyek szerint a Fridge fesztivál - amely az OSG szervezőinek tudomása szerint rendelkezik a szükséges engedélyekkel - az OSG-n történtek miatt marad el.
"Az a felvetés, hogy az OSG miatt szigorodtak az előírások nem állja meg a helyét, mivel az engedélyezés során már magunk is folyamatosan falakba ütköztünk, éppen a tavalyi Fridge Fesztivál miatt; az előírások már akkor szigorúbbak voltak és a hivatalok már akkor jelezték, hogy idén nem adnak engedélyt a Fridge Fesztivál megszervezésére" - áll a közleményben. "A lakókat pedig szintén nem az OSG haragította magára, hanem a kereskedelmi média által keltett hisztéria, ami az aznap tapasztalható zaj okaként kizárólag az OSG-t okolta, holott aznap szerte a városban legalább hat másik hangos esemény zajlott a Városligetben, Újpesten, a Lánchídon, a Budai Várban, végig az Andrássy úton, a Ferencvárosban."
A Fridge szervezőinek közlemény szerint jövőre - a Sziget Szervezőiroda csapatának segítségével - sor kerül majd a télindító fesztiválra.