Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Újabb áramszünet a mátraszentistváni Síparkban

2013.01.20. MTI

Újabb áramszünet a mátraszentistváni Síparkban Kaotikus állapotok alakultak ki vasárnap a mátraszentistváni síparkban, miután megszűnt az áramszolgáltatás, és sem a felvonók, sem az éttermek nem működnek, közölte a sípark médiareferense, Erbeszkorm Tamás vasárnap.
Mintegy 1400 vendég hiába váltotta meg a síbérletét, pedig sokan több száz kilométerről érkeztek, és a helyzetet súlyosbítja, hogy az erre a hétvégére meghirdetett Hófesztivál megrendezése is lehetetlenné válik, tette hozzá.

A héten már másodszorra fordul elő, hogy áram hiányában nem tudják üzemeltetni a síparkot. Legutóbb másfél millió forint értékben térítették vissza a bérletek árát a vendégeknek, mondta a médiareferens. A szerdai áramszünet idején értékes berendezések mentek tönkre, és most is tetemes kárra számítanak. Ha nem áll helyre a szolgáltatás, újra kártalanítaniuk kell a vendégeket. A környező szállodák működtetését is lehetetlenné teszik az áramkimaradások.

A szolgáltató, az Émász vis maiorra hivatkozik, illetve arra, hogy a szerződésben soha nem garantáltak százszázalékos szolgáltatást, mondta Erbeszkorm. A szerdai áramszünetkor Boros Norbert, az Elmű-Émász szóvivője azt mondta: az elmúlt időszakban rendkívüli mennyiségű, úgynevezett tapadó hó esett a Mátra 600 méternél magasabban fekvő területein. A lerakódó hó fákat döntött ki, amelyek elektromos vezetékekre, villanyoszlopokra dőltek, megszakítva a terület áramellátását.

A szolgáltató szakemberei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, a kialakult helyzetért nem a cég a felelős, mondta akkor a szóvivő. Az erdőtörvény előírja a gazdáknak, hogy a vezetékek közelében ritkítsák, gallyazzák a fákat, azonban ezt szerinte nem teszik meg.
KOMMENTEK
csemmyboy | 2013.01.20. 16:22
Azért durvának gondolom, amit az Émász megenged magának.
GYT | 2013.01.20. 16:47
Én továbbra is úgy gondolom, hogy ezt nem szabadna annyiban hagyni. Vannak szerződések, illetve egyéb jogszabályok, helyi rendeletek, ezek alapján pedig van felelős is, akinek meg kellett volna előznie a problémát... És akinek szépen a zsebébe kellene nyúlni!
A Mátrában a hóesés nem lehet vis major!!! Röhej az egész, úgy csinál mindenki, mintha Kenyában esett volna 2m hó...
gyurkog | 2013.01.20. 17:23
Ausztriában csak 600 m feletti síterepek vannak.
Meg Szlovéniában, Szlovákiában, Franciaországban...
R Ö H E J E S !!!
totoanyu | 2013.01.20. 17:51
dühítő, és felháborító! valakinek az érdeke ez?szegény sielni vágyók.....így hogy merjen az ember oda utazni ha ilyen állapotok vannak?
Alberko | 2013.01.20. 17:52
úgy emlékszem annakidején a webkamera beüzemelése is sokat váratott magára...
bedemelinda | 2013.01.20. 17:53
Nagyon sajnálom ,hogy ismét előfordult ez a helyzet.Igaza van az előttem szólónak, általában 600 méter az máshol az alja és még pálya sincs ,viszont 2000 méter felett is ihatunk forró csokit Fr.o-ban .....ott nem vis major...csak Mo. ilyen extrém magaslat.....Minden esetre kitartás az üzemeltetőknek
dedi | 2013.01.20. 18:15
Nem értem egyébként, szerintetek ha valóban fák dőlnek a villanyoszlopra/vezetékre, és tegyük fel elszakad a vezeték vagy bármi, az két perc kijavítani? Aztán meg külföldön magas hegyeken általában fenyőfa van, mely jól bírja a havat nem dől ki, agai lefelé állnak nem törnek le..., ráadásul 2000 méter körül már max törpefenyő van utána meg semmi...
Oké értem én, hogy mekkora veszteség a pálya üzemeltetőinek és az embereknek is (részvétem), de néha azért átgondolhatnátok amiket írtok.
barabi76 | 2013.01.20. 18:22
Katasztrófa ami ma kis hazánkban megy. Nem hiszem el, hogy nem lehet felelősöket találni. Ez egy felelősök és következmények nélküli ország.
Mercante | 2013.01.20. 19:02
"a szerződésben soha nem garantáltak százszázalékos szolgáltatást"
Ennek a sornak az olvasása közben felmerült a gondolat: Akkor elvileg az EMÁSZ által szolgáltatott terülten nem kell 100%-osan kifizetni a számlát?
Zoli86 | 2013.01.20. 19:18
Eplény lekente az ÉMÁSZT :D
PEDRO | 2013.01.20. 19:55
dedi! Ha a fairtást nem tudják megoldani tegyék föld alá a vezetéket!
dedi | 2013.01.20. 19:59
jogos, Szlovákiában is ott van egyébként sok helyen tudtommal. Viszont gondolom az nem kevés összeg lenne...
hevesi01 | 2013.01.20. 20:00
Ez a hab a tortán a síbérlet ár-érték arányhoz és a sorbanálláshoz.Én már ebbe belefáradtam...
cannibale | 2013.01.20. 20:14
barbi76 írta jól,csak ismételni tudom.Ez egy következmények és felelősök nélküli ország.Mi meg a birkák akiket ilyen ócska szar dumával akarnak etetni!

" A szerdai áramszünetkor Boros Norbert, az Elmű-Émász szóvivője azt mondta: az elmúlt időszakban rendkívüli mennyiségű, úgynevezett tapadó hó esett a Mátra 600 méternél magasabban fekvő területein. A lerakódó hó fákat döntött ki, amelyek elektromos vezetékekre, villanyoszlopokra dőltek, megszakítva a terület áramellátását." Sírok!
:D
cannibale | 2013.01.20. 20:14
barbi76 írta jól,csak ismételni tudom.Ez egy következmények és felelősök nélküli ország.Mi meg a birkák akiket ilyen ócska szar dumával akarnak etetni!

" A szerdai áramszünetkor Boros Norbert, az Elmű-Émász szóvivője azt mondta: az elmúlt időszakban rendkívüli mennyiségű, úgynevezett tapadó hó esett a Mátra 600 méternél magasabban fekvő területein. A lerakódó hó fákat döntött ki, amelyek elektromos vezetékekre, villanyoszlopokra dőltek, megszakítva a terület áramellátását." Sírok!
:D
Viktor82 | 2013.01.20. 20:15
Eplényben is csak rengeteg csalódott arcokat lehetett látni. A négyüléses nem működöt! Hihetetlen hosszú sor a csákányosnál. Gyomor forgató volt az egész. stb....
Rafácz Zoltán | 2013.01.20. 20:44
Ma mi esett? Vizes HÓ, vagy nagy volt a szél?
mezoerno | 2013.01.20. 20:45
Szerintem olyan kár még nem volt, amelynél az ÉMÁSZ elismerte volna a felelősségét. Mindig azt a legkönnyebb mondani, hogy a hiba rajtuk kívül álló okok miatt következett be, ezért nem terheli őket felelősség. Sajnos ezt már saját bőrömön is tapasztaltam, akkor is azt gondoltam sima ügy lesz elismertetni velük a károkozásukat, hát persze, hogy a jogászaik könnyűszerrel leráztak. Az ÉMÁSZ csak a pénzt szereti beszedni, gagyi rendszert építeni kevés pénzből és sokat kérni érte. Kiváncsi leszek mire lehet számítani tőlük egy ilyen horderejű ügyben, mikor a pitiáner károknál is csak a kibúvókat keresik?
huligan | 2013.01.20. 21:28
Nincs mese, vészhelyzeti aggregátor...
Mátraszentistván Sípark | 2013.01.20. 21:29
A közleményünk az áramszünettekkel kapcsolatban:

KÖZLEMÉNY
ÚJRA VAN ÁRAM A SÍPÁLYÁN!

Előzmény:
A mátraszentistváni Sípark 2004 decemberében nyitotta meg kapuit a sízők előtt. Az elmúlt 8 évben, többször is esett hó, vizes hó, sok hó, de sajnos volt már nagy ónos eső és hóvihar is. Ennek ellenére a Sípark folyamatosan és zavartalanul tudott üzemelni, nem volt komolyabb áramszünet, ennek következtében a legmostohább időjárási körülmények között is lehetett síelni. A Sípark fejlesztése során, a sípályát ellátó elektromos rendszer a legmodernebb infrastuktúrát kapta pl. nagyáramú földkábelek, vadonatúj trafók lettek telepítve. A Sípark a sípályafejlesztések során, a nagy áramigény miatt hálózat-fejlesztési díjakat fizetett ki, a hálózathasználatért pedig minden évben komoly összegeket kell megfizetni. A Sípark éves fogyasztása tíz milliós költségeket jelent.

Áramszünet 2013. január 16. (szerda):
2013. január 16-án reggelre 10 cm vizes hó hullott a Mátra 600 méter feletti részein. 9:30-kor rendben elindultak sífelvonók. A vizes hónak köszönhetően, a Felső-Mátrát ellátó villamos vezetékekre fák dőltek, így a sípálya környéki településeken és a Síparkban is megszünt az áramszolgáltatás. A Felső-Mátrában 6 település (Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Galyatető, Bagolyírtás, Fallóskút), iskola, óvoda, rengeteg szálláshely (1500 vendégágy) található. Az állandó lakosok száma: kb. 600 fő. Az áramszünet következtében a síliftek is megálltak. A szerdai napon közel 300 ember vásárolt jegyet a sípályára, akik csalódottan fogadták az áramszünet tényét. A sípályák alsó részénél lévő felvonóknál közel száz ember ragadt, akiket a Mátraszentimrei Önkormányzat által biztosított iskolabusz szállított fel a Sípark felső parkolójába. Az áramkimaradás várható idejéről nem volt információnk, így a nyitvatartási idő meghosszabbítását terveztük kompenzációként a sízők részére. Egy óra üzemszünet után még mindig nem kaptunk információt a várható áramkimaradás idejéről, ezért úgy döntöttünk, hogy a sízőket kárpótoljuk. Az áramellátás csak az esti órákban tért vissza.
Károk: Az áramszünet és a kezdeti áramingadozások miatt, több elektronikai berendezés ment tönkre. Ezen felül, a Síparkot több milliós kár érte. A szerdai napot követően rengeteg hívást és e-mailt kaptunk, melyben az áramszolgáltatás iránt érdeklődtek, másnap valószínűleg sokan nem mertek emiatt elindulni.

Áramszünet 2013. január 20. (vasárnap):
2013. január 20-án reggel, hideg téli időben, rendben elindultak a sífelvonók. A vasárnapi napra több, mint 1000 síző váltott síbérletet. Reggel 11 óra körül ónos szitálás, majd ónos eső kezdett esni. A tereptárgyakon vékony jégréteg kezdett kialakulni, ennek ellenére a sízők rendületlenül folytatták a sízést. Fél órányi ónos eső után, valószínűleg újra fák dőlhettek ki, mert a Felső-Mátrában az áramellátás megszünt. A Felső-Mátrában 6 település (Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Galyatető, Bagolyírtás, Fallóskút), iskola, óvoda, rengeteg szálláshely (1500 vendégágy) található. Az állandó lakosok száma: kb. 600 fő. Az áramszünet következtében leálltak a sífelvonók is. A sízők csalódottan fogadták az áramszünet tényét. A sípályák alsó részénél több száz ember ragadt, akiket a Mátraszentimrei Önkormányzat által biztosított iskolabusz szállított fel a Sípark felső parkolójába. Az áramkimaradás várható idejéről nem volt információnk. A szerdai napból tanulva, már nem terveztünk hosszabbítást, hanem úgy döntöttünk (15 perccel az áramellátás megszűnése után), hogy a sízőket kárpótoljuk. Az áramszolgáltatás 2 óra után helyreállt és fél kettőkor újra el tudtak indulni a síliftek.
Károk: A Síparkot több milliós kár érte.

Lehetséges megoldások:
1. Az áramszolgáltató helyreállítja, fejleszti a mátrai villamoshálózatot.
Elvárható lenne, hogy 10 cm vizes hó, vagy kis mennyiségű ónos eső esetén is legyen áramellátás, hiszen egyik sem ritka időjárási esemény télen.
2. Tovább fejlesztjük az elektromos rendszert, aggregátorokat vásárolunk, amik a szünetmentességet garantálják.
A sípályákon üzemelő síliftek és egyéb létesítmények óránkénti fogyasztása, felér egy kisebb település áramfelvételével, ezért óriási teljesítményű aggregátorokra lenne szükség, amiknek az ára több tíz milliós költséget jelentene. Ekkora összeget azonban a Sípark nem tud fordítani olyan dologra, ami abszolút nem lenne indokolt egy alapszintű áramszolgáltatás esetén sem.

Bízunk benne, hogy a Felső-Mátrát érintő, két komoly áramszünet után, a szolgáltató helyreteszi a kritikus részeket és újra megbízhatóan tudják biztosítani az áramellátást!

Sípark Mátraszentistván, 2013. január 20.
pssenergy | 2013.01.21. 10:35
Egy bérelt aggregátorral meg lehet oldani ezt a problémát! https://www.pss.hu Szerintem ez a minimális költség az üzeletetőnek is megérné!?
arpadam | 2013.01.21. 10:43
Sajnálom a Síparkot, de esélytelen. Beindult ugyanis a jó öreg magyar specialitás a felelősség szétkenése, és az egymásra mutogatás. Ha ebből per lesz, a híres magyar bírósági joggyakorlat elhúzza vagy 15 évig (kellenek ügyek a nyugdíjas bíráknak is), és a megnyert összegből építhet Mátraszentistván nyári bobpályát, mert addigra a globális felmelegedés úgyis lerendezi az alacsonyan fekvő síterepeket.
Eszteván | 2013.01.21. 10:59
@Mátraszentistván Sípark: a kommentjeimet, amiket az előző, hasonló cikkhez írtam visszavonom (a politikai részt NEM!). Bocs!
szucstamas | 2013.01.21. 20:39
Én mindig úgy megyek síelni, hogy bedobok egy jégeralsót és a túrabakancsot- kell, hogy legyen alternatíva az ilyen váratlan helyzetekre is. Ha síelés nincs, akkor lehet kirándulni a hegyekben.
Bizony, ha gonoszul összefog a tél, a hegy, az erdő, stb. akkor még a kábelt sem kell ellopni és már megvan a baj...
Menotti | 2013.01.22. 12:43
És melyik napra béreljen aggregátort?
Egyszer sem közölték előre az áramszünetet.Ha pedig aznap rendeli az is idő míg odaviszik....
Szerintem

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Fogadó a táncoló kecskékhez
Összesen 12 darab kétágyas szobával várja vendégeit a fogadó, Galyatetőn, a mátraszentistváni Síparktól 3 km-re. Ellátás: félpanzió, vagy a'la carte a ház éttermében és kávéházában. Wellness: szauna és jacuzzi.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Parádsasvári Fakuckó
Aprócska faházikó a Mátrában maximum 4 fő részére fatüzeléses dézsafürdővel! A tetőtérben található a hálószoba, a földszinten kényelmes nappali-étkező, kihúzható kanapéval (2 főre), illetve kis konyha is helyet kap.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Panoráma apartman
6 fős apartman saját wellnessel Parádsasváron. Két, egyenként 3 ágyas szoba, étkező, jól felszerelt konyha és egy fürdőszoba található a házban. Az udvaron elhelyezett fűthető dézsafürdő és szauna remek kikapcsolódást nyújt egy aktív nap után.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.