Baki baki

A régi piros 4 üléses kabinos felvonó tetejénél lévő kezdőpályán, a kis tányéros lift mellett tanítgattuk. Kutya hideg volt, süvített a szél, hamar átfázott, főleg a lába, és ott fent akkor még nem volt semmilyen melegedő. Utálta már az egészet, "haza akart menni". Rám várt a feladat, hogy levigyem a Hotel Liptovban lévő szállásunkra, hogy kicsit felolvadjon. Végig lesízni nem tudott még a völgyállomásig, mivel a pálya közepe felé van egy meredekebb buckás-jeges szakasz, úgyhogy a kabinossal mentünk kettesben lefelé, jó tíz perc libegés.

Szemben ültem vele: "Na gyere kicsim, kapjuk le a bakancsot, add a lábad a tenyerembe, még jó, hogy apa keze mindig meleg". Így már megvigasztalódott a kisasszony. Közeledvén a völgyállomáshoz: "Most gyorsan vegyük vissza a bakancsot!" A válasz határozott: Ő "azt" SOHA!!!
(Most már tapasztalatból mondom, gyerekre sícipőt erőszakkal feladni lehetetlen.)

De már meg is érkeztünk... Hát, nekem ez csak így utólag vicces: aki látott minket, annak talán akkor is az volt. Nyakamban a gyerek síoverallban és zokniban, egyik kezemben a sícipője, másik kézzel a kabin oldalából kirángattam a léceinket, és még jó, hogy botunk nem volt. És akkor még 400 méter kutyagolás a hotelig. Igazából nem is tudom, hogy csináltam.

Azért a sícipőt mégiscsak felvette később is, Lachtalban a fekete pályán olyan gyorsan lehóekézett már 7 évesen, hogy alig értük utol.

Szerző: Kovács Attila