Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sísuli - havas sportok

2005. október Tumbász Gergő

Lassan kezdetét veszi a síszezon. Sportszertől függetlenül mindenki a nagy fehér lejtőre vágyik. Már néhányan előkészítették felszerelésüket, és csak az első besíző táborra várnak, hogy számukra is elkezdődjék az idei tél.

A pályákon alapvetően két nagy csoporttal találkozunk, deszkásokkal és síelőkkel. Természetesen e csoportok is tagolódnak. Van, aki alpin-, van, aki freeride-lappal snowboardozik. A síelőknél pedig a snowblade-től az óriás-műlesikló lécig széles palettán megtalálható minden. Az alpesi sízés árnyékából egyre jobban bújik elő egy harmadik csoport, a szabadsarkú telemárkosok csapata. Az alpesi síeléstől eltérő technikájuk és felszerelésük miatt mindenképp megérdemlik, hogy külön beszéljünk róluk.

Ez a három csoport, mely a sípályákat uralja, még ma is gyakran kerül összeütközésbe. Annak idején a snowboard megjelenése váltott ki a síelőkből ellenszenvet, mely még ma is élő előítéleteknek teremtett alapot. Szeretnénk, ha ezek a rossz beidegződések eltűnnének, és minél többen kipróbálnának új havas sportokat.

Mind a három sportban közös a terep és a pálya, a fizika törvényei és az eszköz felépítésének alapjai: a talp, az él, a kötés és a felülről nézve íves kialakítás (piskótaforma). Az alaptechnikák célja is hasonló: íveket húzunk, fékezünk. Mozgástanilag minden havas sport ugyanazokra az építőkövekre épül: siklás, forgatás, élezés, terhelés-terhelésváltás, valamint egyensúlyozás. Miért jó minden havon csúszó eszközt kipróbálni, technikáját elsajátítani? Elsősorban a tanulás élvezete és a változatosság miatt!

Aki több eszközön tud közlekedni, egyre könnyebben sajátít el új mozgásokat. Fejlődik mozgáskoordinációja, kiszélesedik mozgástapasztalata, és rengeteg mindennapi élményre tesz szert, melyeket később hasznosíthat. A második eszköznél már könnyedén ráérezhetünk az ívek ritmusára, a deszka vagy a léc által közvetített erőkre és azok kihasználására, az általunk átadott erők hatásaira.

Aki kipróbál és megtanul más sporteszközzel közlekedni, az majdnem pontosan tudja, mire képes egy ember az adott eszközzel, és azt is tudja, hogy az adott eszközzel milyen korrigálási lehetősége van. Tudja, hogy a carvingsíző milyen élesen tud fordulni, helyet változtatni, ismeri a snowboardos behatárolt látóterét, éles kanyarjait. Ezek a tapasztalatok sok ütközéses baleset megelőzését segíthetik. Aki megtanul snowboardozni, emlékszik majd az érzésre, hogy a deszkáról nem lehet leugrani, így talán megértőbb lesz a kezdőkkel szemben.

Aki mind a három havas sportot ismeri és műveli, az szeretni is fogja mindegyiket. Az időjárásnak vagy a terepnek megfelelően kedve szerint válogathat az eszközök között, és teheti fel a kérdést: ma mit csináljunk? Minden megtett kilométer a másik sport fejlődését is hozza.

Mivel mit tudsz megtanulni?

A három havas sport jól kiegészíti egymást. Minden eszköznek megvan a maga mozgás- technikája, mely bizonyos elemeiben hangsúlyosabb a többinél, így azokat az elemeket ott gyakorolhatjuk a legjobban.

Minden havas csúszó eszköz technikájának építőkövei: a siklás, az egyensúlyozás, a terhelés-átterhelés, forgatás, élezés, azonban mégis akad különbség. Az alpesi síelés a legelterjedtebb sportág, így ebből indulunk ki.

  • Amiben az alpesi sízés különbözik, az a forgatás technikája . A forgatás az, melynek segítségével a léceinket új irányba kormányozzuk. Ezt úgy képzelhetjük el, hogy a padlón állva, enyhén hajlított térddel az egyik lábunkra több súlyt helyezünk, és a talpunkat a padlón elforgatjuk. A forgatás ezen technikája a másik két sportban nem szerepel. A telemark és snowboard technikájában a forgatást inkább a test rotációjával indítjuk.

  • Az alpesi síelés nyújtja a legjobb lehetőséget a terhelés-átterhelés elsajátítására. Az egyik lábról egyértelműen - akár a léc felemelésével - a másikra helyezett terhelés megjelenik a snowboard technikában is, csak ott ez a deszkán való előreterhelésként.

  • Amit viszont a legkönnyebben megtapasztalhatunk az alpesi síelés által, az a carving élmény . Az a határozott élérzés, mikor a lécek egyértelműen az élükön futnak, kialakításuknak megfelelően karcolnak. Ezt az érzést mind a snowboard, mind a telemark technika tanulásakor sokkal nehezebb megtapasztalni. Talán éppen ennek köszönhető az, hogy a snowboardrajongók nagy része sosem jut el idáig. A telemark iskolában is az alpesi sízés carvingiskolájának gyakorlataival kezdjük a karcolást kialakítani.
  • A snowboard és a telemark sokkal hangsúlyosabban tréningezi a dinamikus egyensúlyérzéket az alpesi síeléshez képest. Míg a snowboard technikánál - freeride, freestyle - az egyensúlyozást az összekötött lábak nehezítik, és az egyetlen lapon való előre-hátra irányban történő dőlés problémája jelent megoldandó feladatot, addig a telemarknál a tartásból adódik a nehezítő körülmény, de itt oldalirányban .
  • A snowboardozás technikájának elsajátítása megkövetel egy tudatosan irányított, kontrollált felsőtestmozgást. A felsőtest nyugodt együttműködése segíti a deszka forgatását. Ugyanez a tudatosság egy olyan esztétikus kivitelezésű síelést vagy telemarkozást is eredményezhet, ahol minden mozdulat a funkciójának megfelelő mértékben történik.
  • Ami viszont a telemark technika ismeretének nagy előnye, hogy az ívek közt végrehajtott lábtartáscserék és az ívekben való fél térdre ereszkedés megszüntetik a passzív, nyújtott lábbal történő síelés, snowboardozás problémáját .
  • Telemark felszereléssel alpesi technikát síelve megtapasztalhatjuk a léc középen terhelését, az ideális középen állás t. Mindezt összevetve, minél több, összetettebb mozgástapasztalattal rendelkezünk, annál jobban kialakul a tudatosság sportolásunkban, mely a sportok élvezetében és esztétikájában, funkcionalitásában is meg fog jelenni.

Tévhitek:

Napjainkban még mindig az alpesi síelés a legnépszerűbb a havas sportok közül. Sajnos azonban a sízők közül sokan elzárkóznak a lehetőség elől, hogy második sporteszközként a snowboardot válasszák. Ennek oka számos tévhit és előítélet, melyek közül a leggyakrabban a következőket hallani:

"Minden snowboardos csak letúrja a mi havunkat a pályáról."

Egyrészt a havat nem célirányosan csak a síelőknek szórják fentről. Másrészt egy kezdő snowboardos, aki épp csak fordulni tud, majd csúszik lefele, de még nem ível, pont annyi havat túr arrébb deszkájával, mint hasonló tudású síelő társa két lécével. Az azonban már szomorú tény, hogy a snowboardosok igen nagy része ezzel a tudásával élete végéig elközlekedik a pályákon. Ennek oka, hogy snowboarddal a síeléshez képest is nagyon könnyű megtanulni kanyarodni, fékezni. Azonban ez még nem a valódi, íveken való deszkázás. Annak elsajátítása igényességet és kitartást igényel.

"A snowboard veszélyesebb, mint a sí."

Ha valaki oktatóval tanul, minimálisra csökkentheti a sérülések veszélyét, valamint azokat a szabályokat is megtanulja, melyek a snowboardosokra külön vonatkoznak. (Például, hogy nem ülünk háttal a hegynek a pálya közepén.) És még valami, ami rácáfol a fenti állításra: a síléccel ellentétben a deszka nem tud összeakadni.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE