Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Térdsérülések

2003. december | Szerző: Ludmann László
A sísérülések leggyakrabban a mozgatórendszert, vagyis az izmokat, az ízületeket és a csontokat érik. Cikkünkben mindezeken belül a térd jellemző sérüléseit írjuk le.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
"A térdízület a símozgások kulcsízülete, ezért sérülése sajnos gyakori" - írja a Dosek-Miltényi: "A sízés" című könyv, a sízés egészségtanáról szóló fejezetében Dr. Miltényi Márta.

Mielőtt kérésünkre sorra vette volna a térd leggyakrabban előforduló sérüléseit, az egyetemi docens, sportorvos megosztotta velünk a TF sítáborainak orvosaként is vallott elvét, miszerint "a hegy nagyságát minden körülmények között tisztelnünk kell". Másképpen fogalmazva: "Nagy úr a hegy úr", ezért nem szabad a legenyhébbnek látszó lejtőket sem lenézni, mint ahogyan a lesiklás előtti bemelegítés és a szezon előtti szárazedzések fontosságát sem érdemes alábecsülni. A következő tanács szerint nemcsak testünk kondíciójával védhetünk ki sérüléseket, hanem a megfelelő minőségű és állapotú felszereléssel is. A doktornő emlékeztet továbbá arra is, hogy az olyan "karosszériahibák", mint az ó és x láb vagy a bokasüllyedés korrigálhatóak, ha azonban elhanyagolják őket, "pincesérülésekként" a térd, a csípő és a derék "szintjén" is problémát okozhatnak, megkeserítve a sport élvezetét.

Összeállításunkban a térdízület akut külső és belső sérüléseit és a leggyakoribb sízős sportártalmat, a sízőtérdet mutatjuk be.

Zúzódás

Hogyan következik be?

Gyakori sérülés, amelyet a sízők nagy bukásoknál szerezhetnek, amennyiben esésüket nem sikerült megfelelően tompítani.

Mi sérül?
Az ütés hatására a csontok felszínei összekoccannak, az ízületet tartó szalagokon pedig apró szakadások keletkezhetnek, az ízületi tokokat bélelő nyálkahártyák is sérülnek, vérzések, savógyülemek keletkeznek, és ezek következményeként az ízület megduzzad.

Hogyan ismerhetjük fel?
Mivel a síző az esetek többségében nem érzi rögtön a fájdalmat, csak akkor, amikor a lesiklások után a hidegből meleg helyre ér, előfordulhat, hogy magáról a havat leporolva folytatja útját, miközben a sérülés környéke megduzzad. Ez e sérülés külön veszélye.

Mi a teendő?
Látványosabb bukták után a legbölcsebb megpihenni és kivárni. Ha a térd megduzzadna, rögzítsük legalább fáslival, borogassuk hideg vízzel, és persze pihentessük.

Rándulás

Hogyan következik be?
Ha a térdet szabadságfokánál nagyobb mozgásra kényszerítjük.

Mi sérül?
A csontvégek helyükről a kényszerű mozdulat idejére elmozdulnak, egymástól eltávolodnak. Az ízületi tokban, szalagokban felrostozódások, szakadások következhetnek be.

Hogyan ismerhetjük fel?
Nagyon fáj, a sízőnek nehezére esik a mozgás. Az ízületek megduzzadnak és vérömlenyek keletkeznek, ezek mérete azonban nem jelzi a sérülés komolyságát.

Mi a teendő?
Hagyjuk abba a mozgást, és gyorsan rögzítsük és hűtsük hóval, jéggel, hideg fémtárggyal vagy leginkább félkásásra fagyasztott zacskós tejjel az ízületet.

Ficam

Hogyan következik be?
Ha az ízületi csontvégek eredeti helyükről elmozdulnak, és ott, kórós helyzetükben rögzülnek.

Mi sérül?
A szalagok megnyúlhatnak és el is szakadhatnak.

Hogyan ismerhetjük fel?
Könnyen felismerhető, ugyanis a térd eltorzul. A mozgás igen korlátozott és fájdalmas.

Mi a teendő?
Szakértelem nélkül semmiképpen se próbáljuk helyrerakni az ízületet, inkább gyorsan forduljunk orvoshoz. Az elsősegélynyújtó feladata a sérült ízület rögzítése, tehermentesítése és a fájdalom csillapítása gyógyszerrel.

Ínszakadás

Hogyan következik be?
A leggyakoribb ok, hogy elakad a léc. A hó alá befutó lécen a síző el akar fordulni, disztorziót okozva. Fontos tudnunk, hogy e sérülés előidézésében a térd csavarodásán túl az izmok túlfeszítése, fáradtsága is ludas lehet.

Mi sérül?
A térdkalácsszalag, a külső és a belső térdízületi szalag részlegesen vagy teljesen is szakadhat.

Hogyan ismerhetjük fel?
Ha végigsimítjuk a sérült térdet oldalt, "lukasnak" érezzük. Nehezebb felismerni a belső sérüléseket. (lásd lejjebb)

Mi a teendő?
Rögzítsük és gyorsan mutassuk meg orvosnak.

Belső ízületi sérülések

Hogyan következik be?
A rándulások, zúzódások, ficamok és külső szalagszakadások szomorú velejárója lehet a térd belső alkotórészeinek sérülése.

Mi sérül?
Túlfeszítés esetén a térdízületben megtalálható belső keresztszalagok és az ízületi mozgásokat simává tevő porcsarlók (meniscus) károsodnak.

Hogyan ismerhetjük fel?
Az ízület belsejében meghatározott pontokon mozgás közben szúró fájdalom érezhető. A keresztszalagok sérülését mutatja, ha a sípcsont és a combcsont egymáshoz képest oldalirányban is el tud mozdulni, és a síző instabilnak érzi térdét. A meniscus részleges vagy teljes szakadását jelentheti, ha sporttársunk nem képes teljesen leguggolni, vagy behajlított térdét nem tudja kiegyenesíteni, illetve "elakadást" érez a leszakadt porcdarab beékelődése miatt. Az elhanyagolt meniscus-sérülések jele, ha a comb elülső oldalán lévő egyenes combizom sorvadása miatt a síző az izom gyengülését érzi.

Mi a teendő?
A nagyobb fedett sérüléseket véglegesen csak műtéti úton lehet megoldani, fontos azonban, hogy minél előbb forduljunk sebészhez. A meniscus sérülése miatt leszakadt porcdarab ugyanis elvándorol és karistolja az ízületi porccal borított felszínt - hasonlóképpen egy homokszemcséhez a golyóscsapágyban - térdarthrosist okozva.

Sízőtérd

A gyűjtőnéven sízőtérdnek nevezett probléma csonthártyagyulladást takar a térdkalácson, így nem is az alkalmi, sízés közben elszenvedett sérülések, hanem a sportártalmak közé sorolható.

Hogyan következik be?
Leginkább akkor fordul elő, ha a síző túlterheli a térdkalács felső részén végződő négyfejű combizmot. Ez hosszabb távon a "sízőtérd" kialakulását okozhatja. A problémát előidézheti rossz cipő, statikai (ó vagy x láb) és mozgáskivitelezési hibák is.

Mi sérül?
A térdkalács felső részén vagy csúcsán csonthártya-irritáció és -gyulladás léphet fel. További terhelésre a térdkalács körüli, a súrlódást csökkentő nyálkatömlők, illetve a térdkalácsszalag is begyulladhat, sőt extrém esetekben a porcfelszín lágyulása is bekövetkezhet.

Hogyan ismerhetjük fel?
A fájdalom sízés után, de akut esetekben minden lépésnél jelentkezhet. A térdkalács kopogtatásra is érzékeny. A fájdalmas területre rányomva "hóropogás" tünetet érzünk.

Mi a teendő?
Szüntessük meg az okokat. Az ó és az x láb, a bokasüllyedés erősítő gyakorlatokkal és megfelelő betétekkel kompenzálható. Borogassuk, pihentessük a térdet. Súlyos esetekben a műtét javasolt.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 258 vendég és 24 regisztrált felhasználó látogatja.