Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Síterepek marketingtrükkjei

2009. december | Szerző: Batus
Nem mind arany, ami fénylik, avagy nem minden pontosan úgy van, ahogy a síterepek, utazási irodák vagy a szállásadók ígérik. A rutinos síelőknek már valószínűleg ismerősek az alábbi apró praktikák.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Távol álljon tőlünk, hogy átverésekről beszéljünk, de azért mocorogjon bennünk egy kicsit a kisördög, amikor a síterepek marketingkiadványait vagy weboldalait nézegetjük!

Oda kell menni síelni, ahol sok hó van, ez egyértelmű. A „decembertől májusig hóbiztos síterepekkel” tele van az internet. Sőt, ha azt olvassuk, hogy az előző szezonban 180 napig (hat hónapig!) tartottak nyitva, akkor abban az is benne van, hogy majdnem két hónapon keresztül egyetlen csákányos előtt állt sorba a tömeg. A legtöbb síelő először a hójelentéseket nézi meg, aztán útnak indul. Hányszor, de hányszor kérdeztük már magunktól (és ha bátrak voltunk hozzá, akkor az üzemeltetőktől): ugyan hol mérték itt a honlapon feltüntetett fél méter havat?

A síterepek pontosan tudják, mitől jó egy hójelentés. Ha szerencsések, akkor nincs a közelben független meteorológiai állomás, és akkor biztosan csak hóeséskor frissülnek az adatok, aztán olvadáskor már csak a pályán csökkennek a méretek. Kisebb síterepek nem is vacakolnak külön a terep alján és tetején mért adatok szétválasztásával, valószínűleg nem a kisebb számot írják ki a weboldalra. Ennél még idegesítőbb, ha egy kis terepnél a hójelentésben azt látjuk, hogy 20-60 centiméter: ez annyira támadhatatlan, hogy akár az egész szezonban fenn lehetne hagyni a weblapon. A hóviszonyok javulásával egy időben megszaporodnak a helyzetjelentések és a figyelemfelhívó piros felkiáltójelek a hóadatok után, gyengébb napokon biztosak lehetünk benne, hogy hirtelen szűkében leszünk naprakész információknak.

Ha nem esik a hó, működhetnek a hóágyúk, ami nagyon drága mulatság, olyan, mintha két kézzel szórnák a pénzt a pályákra. Az elfogadott arányok szerint egy köbméter hó előállítása körülbelül 3 euróba kerül. Egy kisebb vagyon egy-két hegyoldal behavazása, kétszer is meggondolják az üzemeltetők, hogy érdemes-e belevágni, főleg ha az előrejelzés enyhülést ígér. Így aztán nagyon jól hangzik a rengeteg hóágyúból álló technikai háttér, de ha csak annyit lehet működtetni, amennyit a várható forgalom megenged, akkor olyan mindegy, hogy tíz vagy ötven hóágyúval dicsekednek.

Amikor foglaláson gondolkozunk, gyakran találkozunk az utazási irodák kedvenc ígéretével: „Nem gond, ha nem esik a hó, van bőven hóágyúnk.” Azt már tudjuk, hogy mennyire viszik a pénzt, de ezen felül csak akkor működnek, ha megfelelő víztározókat is építettek a környéken, ugyanis a műhó vízből készül. Ha nincs csapadék, akkor a tározók nem kapnak utánpótlást, kiürülnek, és előbb-utóbb nincs miből havat gyártani. Szóval hiába a több száz hóágyú, az még nem jelent hóbiztos síelést.

A síterepek egyik legnagyobb fegyvere a webkamera. Normális esetben tényleg meg tud győzni bennünket, hogy amikor Pesten már pólóban lehet sétálni, akkor fent a hegyen még bőven van hó. Egyébként a kamera ma már a marketinges trükkök egyik csúcsa. Látott már valaki olyan síterepet, amely nem a kamerák előtt kezdte meg beindítani a hóágyúkat? Azt persze senki sem várja tőlük, hogy a kopott, földes pályát közvetítsék felénk, de sokan estek már abba a hibába, hogy hittek a stratégiailag tökéletesen megválasztott pozíciójú kamerák képeinek, és valami hasonlóban reménykedtek a síterep többi részén is.

Volt már úgy, hogy a webkamera nem működött? Véletlenül pont az, amelyik egy forgalmas liftet mutatott állandóan? Ilyenkor megszólalhat bennünk a kisördög, hogy esetleg végeláthatatlan sorok kígyóznak a felvonó előtt. Persze nem kell mindig erre gondolni, egyszer én is ezt gyanítottam egy közeli pályáról, de kíváncsiságból mégis kimentem. Tökéletes pálya, és mégis alig voltak, úgy látszik mások is erre gondoltak, közben csak az üzemeltetők szerencsétlenkedtek.

A síterepek szeretnek játszani a pályák besorolásának színeivel is. A síterepek csak a saját pályáikat hasonlítják egymáshoz, a legkönnyebb kéktől a legnehezebb feketéig, ami teljesen elfogadott módszer. Ezért fordulhatnak elő ilyen felfedezések: „Apám, ez a piros pálya Tirolban még halványkék sem lenne!” Egyre jellemzőbb, hogy a síterepek is specializálódnak, pl. családbarát síterepekké válnak. Ez így kevésbé hihető, ha a pályák 50 százaléka piros, 25 százaléka pedig fekete besorolást kapott. Egy kis földmunka nyáron, egy-két szakasz megszelídítése, és máris családbarátabb lesz jövőre a színezés. Nagyon sok terep szívesen hívja a nagy parkolóhoz vezető lejtőt családi pályának és festi kékre a jelzését, aztán amikor a nap végén együtt lesíelnénk a hegyről, kiderül, hogy a természet több csúnya, meredek, vörös szakasszal is próbára teszi a família tagjait.

Ha már a pályáknál tartunk, itt is szabadon lehet manipulálni az adatokkal, pl. azzal, hogy hány kilométer pálya is van a síterepen? Az tényleg durva, ha egy dombra vagy nyomvonalra akár három különböző pályát is berajzolnak. Közben mind a három pályán ugyanott csúszunk, még az is lehet, hogy ugyanabban a nyomban. Ugyanazt a szakasz többször számolva már szebben mutat az összesített pályakilométer.

A pályákat illik karbantartani. Ehhez az kell, hogy a hó alkalmas legyen erre, legyenek megfelelő pályagépek, és képesek legyenek finanszírozni a ratrakolás magas költségeit. „Tökéletesen karbantartott pályák” – hirdeti a legtöbb síterep. Na, erre ne vegyünk mérget! Ha reggel tízre – jó hideg, síelős időben – összetúrták a pályákat, akkor ott este valami nem volt tökéletes. Néhány problémásabb szakasz kivételével délutánig kellene kibírnia a pályának.

A síelés nem olcsó mulatság, ezért a legtöbb síelő nagyon komolyan megnézi, hogy mit kap a pénzéért. Főszezonban a drága napijegyek árai állandóak, függetlenül attól, hogy az összes pálya üzemel, vagy csak néhány lejtőn lehet csúszkálgatni, így könnyen előfordulhat, hogy teljes árat kell fizetnünk a bérletért, holott a pályák vagy liftek fele sem működik. A pénzünktől könnyen megszabadulhatunk a hegyi vendéglőkben is. Tévhit, hogy a kisebb pályákon olcsóbban lehet „hüttézni”. Ilyenkor vagy csak egyetlen éttermet találunk, vagy az összes kajálda egy kézben van, és valószínűleg nem lesznek szívbajosak, amikor be kell árazni a gőzgombócot és társait. Nagyobb pályarendszerekben lehet árverseny a vendéglők között, itt mindig lehet egy-két olcsóbb hely, ahol nem fizettetik meg velünk a síterep hírnevét.

Legyünk őszinték: a síterepek abban érdekeltek, hogy minél nagyobb hasznot termeljenek. A kereskedelem más szolgáltatóihoz hasonlóan versenyeznek a kuncsaftokért, jelen esetben a bérletet váltó síelőkért. Ugyanúgy reklámoznak, csábítanak, ígérnek és teljesítenek (vagy néha nem), mint más szolgáltatók. Ha egy síterep jó vagy rossz színvonalon szolgáltat, annak hamar híre megy síelős körökben. Általában minden túlzásba vitt praktika csak egy szezonig tart, erős a verseny, nagy a konkurencia, a síelők könnyen odébbállhatnak. Ez lehet garancia arra, hogy a fentebb említett apróbb trükkök a tűréshatáron belül maradjanak.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
KÖVESS MINKET!
facebook twitter youtube instagram
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 18 vendég és 1 regisztrált felhasználó látogatja.