Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Ausztria
Axamer Lizum
2017.03.25.
Márc. 18.-án, a síelésem harmadik napját töltöttem itt. Innsbruck belvárosából 25 perces autózásra található ez a terep. Érkezéskor félház sem volt a parkolóban. Jegyvásárlás, átöltözés és irány a buborékos Schönbodenbahn, mely kb. 10 perc alatt visz fel a hegyre. A meteorológusok rossz időt jósoltak egész napra, sajnos igazuk is lett. A hegytetőn enyhe hószállingózás fogadott, de a pályák itt és ekkor még jó állapotban voltak.
A lejtésük a színüknek megfelelő. A leghosszabb kék pályán (1-es) van időnként egy-egy pirosas letörés, ami kezdőknek gondot okozhat. A "túloldalon" található 10-es jelzésű fekete pálya zárva volt. Érdekes, de az a mögött található két piros pálya (11 és 11a) viszont nyitva volt, de ki volt írva a felvonó aljában, hogy visszatérés csak síbusszal lehetséges. Ezt inkább kihagytam.
Már csak azért is, mert 1 órától átláthatatlan köd ereszkedett Axams-ra, és már a hegytetőn is havas eső esett. Innentől csak tévelyegtem a 3-as, 4-es és 5-ös pályákon; a látótávolság és a síelés élvezeti értéke és is kb. a nullával lett egyenlő :( Ezért zárásig inkább a kis kék gyakorlópályát (9-es, Kaserwald) választottam a technikám fejlesztésére. Itt időnként már 10m-re is elláttam...
A terep szebb időben nagyon jó lehet, a 30km-nyi pályarendszer több napra is simán elég. A pályák elég szélesek (egy-egy átcsúszó szakaszt kivéve), ám itt többségben piros pályák vannak, így emiatt inkább középhaladó szinttől élvezhető a terep. Az értékelésnél nem tudom figyelmen kívül hagyni a pocsék időjárást, így csak 3-as.
parkoló
délután
DSCN6281.JPG
havashegycsúcs
4 élménybeszámolót írt
4
15 éve tag
Ausztria
Axamer Lizum
2013.03.08.
Sziasztok ! Február 23-ától síeltem Axamer Lizumban. Körülbelül 10 óra alatt értünk oda Békéscsabáról, de az se tette rövidebbé, hogy 3 dugóba keveredtünk (ami főleg a Németországi szakasz Innsbruckba vezető szakaszán volt. Mi Birgitz-ben szálltunk meg a Singer Sportpanzióban ami a Dorfstraße-n volt (ami a völgyön átvezető főút). Aki erre fele szeretne menni, annak ajánlom ezt a helyet. 11000 Forint volt fejenként egy éjszaka wellness-szel, félpanzióval és nagyon sok lehetőséget kínáltak. Még aznap este elkezdett havazni ami másnap estig tartott. Az első nap nem volt kellemes a síelés, mert sűrűn havazott és a pályát nem takarították az állandó havazás és a nagy mennyiségű friss hóréteg miatt. Másnap félve a buckás pályáktól úgy döntöttünk egyik társammal, hogy szánkózással fogjuk tölteni a napot. 3 szánkópályát jártunk be. 2-őt Axamer Lizum-ban, 1-et pedig Mutters-ben. Mindegyik nagyon jó volt, mert ratrakozva volt és nem voltak rajta sokan. Ingyenes síbusz pedig megkönnyebbítette az utazást. Másnap a jó idő miatt egész napos síelést tartottunk és Mutters-i pályákon síeltünk. Az egyik legjobb pályák itt voltak, mivel ápoltak voltak és nagyon könnyűek voltak, de ha sokat megyünk rajta akkor megunjuk. A következő napokban megenyhült az idő, ezért a Mutters-i és a Götzens-i pályán vagy kijöttek a jeges részek, vagy összeállt, buckás és vizes szakaszok alakultak ki, ami miatt nagyon rossz lett a síelés, így vissza Axamer Lizumba. Itt végig porhó és tökéletes pályák voltak ameddig csak ott voltunk. Sajnos Március első napjaira szinte mindenhol alakultak kis lentebb kikopott foltok, de ennek ellenére mindenhol jó maradt a síelés Axamer Lizumban. Lényeget amit feltudtam idézni leírtam :)

Még néhány információ ami hasznos lehet:

Minden faluból ingyenes síbusz indul 30 vagy 60 percenként.
Mutters-tól 2 euró 70 centért lehet menni Innsbruckba vagy a Stubai Gleccserhez. (napijegy)
Kivilágított, minden nap ápolt, több kilométeres szánkópálya van szinte a völgy minden síterepénél. Amelyiket felvonóval lehet csak elérni, azoknál nem kell jegyet venni, mert felengednek ingyen.
Stubai Gleccserhez megy ha jól emlékszem kedden és csütörtökön ingyenes síbusz.

remélem minden lényegeset leírtam. :)

néhány kép : https://sielok.hu/fotoalbum/270055/...kep/1/
havashegycsúcs
4 élménybeszámolót írt
4
15 éve tag
Ausztria
Axamer Lizum
2012.02.19.
Sziasztok! Én Február elején jártam Axemer Lizumban. Csak ajánlani tudom! Gyönyörű környezet, jól kezelt pályák és nem volt nagy tömeg. Nagyon hideg volt a hegyen sajnos és esett a hó is minden reggel. Mindenkinek ajánlom a szánkópályákat ami Axamer Lizumból és Birgitz Alm-ból indulnak. Minden reggel ratrakozott, ápolt pályát varázsltak a szánkózók számára. A hüttékből nem volt sok és minden sípályán fekvő hütte 5-6 euróval drágább volt mint a liftek aljában lévők. Kicsit zavaró volt hogy szerdától minden tanuló síelőt áthoztak a piros pályákra. De ezen kívül csodás volt minden.


5*
Myrtill1
3 élménybeszámolót írt
3
23 éve tag
Ausztria
Axamer Lizum
2004.11.06.
Ha Innsbruckban vagytok, akkor a Patscherkofelt is ajánlom, nagyon jó. Közelebb van, mint Axam és Glungezer. Mi Axamer Lizumban voltunk az Olimpia Hotelben. Az Állatkertet ki ne hagyjátok!
Üdv. Myrtill
Myrtill1
3 élménybeszámolót írt
3
23 éve tag
Ausztria
Axamer Lizum
2004.11.02.
Üdv! Én voltam ott. Elég nagy kitolás a két síterepre közös bérletet adni, ui. két, egymástól legtávolabbi pályarendszer. Mi nem mentünk át, Axamban voltunk végig. Nagyon jó, de inkább közepesnél jobb tudású síelőknek való, a tanpályák nagyon zsúfoltak, délután 2-kor már elmegy a Nap, az északi fekvés miatt. De egyszer érdemes. Lehet, hogy már meg is jöttetek?
Üdv.Myrtill
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE