Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Havasnagyfalu - Copcea
Havasnagyfalu - Copcea
adalbert
37 élménybeszámolót írt
37
17 éve tag
Szombaton , azaz február első napján másodjára is eljutottunk a havasnagyfalui /mariseli/ sípályára.Helyi idő szerint fél 11-re érkeztünk ki, de a parkoló még félig sem volt tele. Magyar rendszámot nem láttunk, de sok magyar szót hallottunk
Sajnos az időjárás nem úgy alakult, ahogy az előrejelzések mutatták. A remél 20 cm friss hó helyett, csak egy-két cm hó esett a héten,s bár mentek a hóágyuk is amikor az idő engedte, de végül is a nappali plusz fokonak köszönhetően kevesebb hó volt a pályán, mint négy hete. S erre még ráfejelt pénteken egy kb 5 ml-es eső, ami még a meglévő havat is vizessé tette. No de ha már kijöttünk, akkor mindenképpen ki is próbáltuk a pályát. Ski Tracker programmal mérve szűken vannak meg a megadott pálya hosszúságok. A pályák vonalvazatése nekem tetszett. Sok helyen kavicsok voltak a hóban, ami most még nem sok kárt okozott a lécben, mert csak gurultak a vizes hóban, de ha majd mínuszok lesznek, akkor belefagyva a jégbe, csúnyán felkarcolják a léceket. Remélhetőleg a várható lehűlés mellett komolyabb havazás is lesz a következő hétvégére. A négyszemélyes sífelvonó egyik kezelője beszél magyarul, s tőle megtudtunk pár dolgot. Magyar szemmel kissé zavaros ez a pontrendszer, de a lényege az, hogy minél többet veszel egyszerre annál jobban jársz. Rákfenéje az egésznek, hogy a kapuknál semmi sem mutatja, hogy mennyi pont van még a kártyán, azt csak a jegyvásárló helyen tudták megmondani. Ott csak románul és angolul tudtak. Ha lecsúszol, de nincs pontod, akkor a csákányos és a tökösnél talán beengednek egyszer, de a beűlősnél csak jegyvásárlás után, ami bizony nagyon borsos árú ott, mert 15 lejért adnak lent egy jegyet a felvonókezelők (25 lejért fent vásárolva már kétszer is felmehet az emberfia). Ha valaki gyalogosan akar egy kört menni a beülőssel ,akkor 20 leje bánja.Lent nem sok látni való van,de szép a táj a felvonóból szétnézve is.
Ha sok pontot vesz az ember, de az nap nem síeli le, semmi gond, mert a szezonban megteheti.Annyira kell figyelni, hogy a hétközben vásároltat csak hétközben, míg a szombat-vasárnap vásároltat csak hétvégén. Napijegy elég drága itt , most 160 lej lett volna, de azt csak jó hóviszonyok esetén érdemes venni.
Az infrastruktúrában van még fejlesztési lehetőség, mert egy jó étterem még elférne.Most csak olyan fast food színvonalú kiszolgálás van csak. Az oda és elvezető út utolsó-illetve első egy- másfél kilométere sem a legtökéletesebb.
Összefoglalva elmondhatom, hogy most csak tapasztalattal lettem gazdagabb, mint egy jó síeléssel. Nekem román síelésre van egy külön lécem, amit vinni szoktam, s ezt most sem bántam meg a kavicsok miatt.Figyelni a webkamerák képeit és azt időjárást csak akkor menni, ha jók a feltételek.
Visszafelé a tervezetnél hamarabb indultunk, s benéztünk Kalotaszentkirályra. Nagyon szép tiszta takaros kis magyar falu. Beszélgetve a helyiekkel megtudtuk, hogy majd negyven fő ad ki szállást a túristáknak, ezért ha valaki kétnapra jön ki ide síelni, itt könnyen talál szállást is magxyar családoknál.
IMG-20200201-103733.jpg
IMG-20200201-103834.jpg
IMG-20200201-103914.jpg
IMG-20200201-103918.jpg
IMG-20200201-103948.jpg
IMG-20200201-111325.jpg
IMG-20200201-111330.jpg
IMG-20200201-111643.jpg
IMG-20200201-111645.jpg
IMG-20200201-111830.jpg
IMG-20200201-112040.jpg
IMG-20200201-112056.jpg
IMG-20200201-122907.jpg
IMG-20200201-123233.jpg
IMG-20200201-124938.jpg
IMG-20200201-124939.jpg
IMG-20200201-125756.jpg
IMG-20200201-133226.jpg
IMG-20200201-133818.jpg
IMG-20200201-133820.jpg
IMG-20200201-133835.jpg
IMG-20200201-133909.jpg
IMG-20200201-150014.jpg
IMG-20200201-150217.jpg
IMG-20200201-153931.jpg
IMG-20200201-154013.jpg
adalbert
37 élménybeszámolót írt
37
17 éve tag
Az aranyosi sípályákon uralkodó állapotok miatt ( hó nem volt, de jártak a felvonók)) továbbmentünk beljebb , s a végén Mariselben kötöttünk ki. Délután a helyi idő 4 óra felé jár már ezért csak körülnéztünk kicsit a pályán. Az út kb 4 óra Békéscsabától egy gyors határátlépéssel számolva. A megközelítés során végig tiszta utakkal találkoztunk. A falun át a pályára vezető út csak egyírányban járható, s elég keskeny, s nem volt normálisan letakarítva, lehet azért, mert szánok is jártak rajta. A síterep kellemes csalódás volt számomra. Ez egy fordított elrendezésű terep, mert a felső állomáson van a központ. Azaz először mindenki akár jegynélkül is lecsúszhat, de vissza nem tud jünni, ha nem vett jegyet.Itt a nap végén a lentmaradás veszélyezteti az embert, nem a pályán fentmaradás! A parkoló hatalmas, s ennek ellenére is televolt. Találkoztunk egy belényesi magyar emeberrel, aki azt mondta, hogy hiába 50 kilométer tőlük Aranyos ez majd háromszor távolabb ,de a későbbieknben ide fognak járni. Elmondása szerint pályák a kevés természetes hó ( igaz itt több esett, mint Aranyoson) ellenére is jól síelhetők , köszönhetően a hóágyuknak. Drágának tűnik a , de árérték arányban jobb, mint Aranyos. Pár napja még kavicsokra panaszkodtak a facebookon , de a folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően egyre kevesebb kővel találkozni a sípályán. A kiszolgálló létesítmények is elegendőnek tűntek a látogatók számához. A környezet szép. Az odaveztő út mellett is találkoztunk egy kisebb kocsicsoporttal az út mellett, s mint kiderűl egy szánkópálya van az út mellett. Jó hangulatú ez a hely, s ide még visszatérünk később egy egynapos síelésre. Visszafelé be akartunk fordulni a lenti parkóba, de rögtön hátra fordultunk, mikor rápillantottunk az oda levezető útra. Le le is lehet esetleg menni, de vissza?? Nyáron is veszélyesnek tűnik, de télen hólánccal sem tünt járhatónak.
IMG-20200104-163413.jpg
IMG-20200104-160500.jpg
IMG-20200104-160752.jpg
IMG-20200104-160859.jpg
IMG-20200104-161412.jpg
IMG-20200104-161421.jpg
IMG-20200104-161545.jpg
IMG-20200104-161757.jpg
IMG-20200104-161817.jpg
IMG-20200104-161819.jpg
IMG-20200104-161941.jpg
IMG-20200104-161951.jpg
IMG-20200104-162154.jpg
IMG-20200104-162524.jpg
IMG-20200104-162552.jpg
IMG-20200104-163028.jpg
IMG-20200104-163410.jpg
IMG-20200104-163544.jpg
28701029-2094941677187630-4723607633650002796-o.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE