16 év elteltével tértünk vissza erre a terepre. Szállásunk ezúttal is Morillonban volt, a Le Buet apartmanházban. A ház igazi pályaszállás a település felső szélén. Hátránya, hogy saját parkolóhellyel nem rendelkezik, de mi szerencsére találtunk egy helyet a házhoz közel.
A síterep sokat változott, az elmúlt években sok új felvonó épült, erre az idényre adták át például a Coulouvrier ülős liftet, amellyel egy új völgyet kapcsoltak be a rendszerbe Morillon és Samoens között.
Ami viszont nem változott, hogy a síterep négy része között még mindig csak a Tete des Saix jelenti az összeköttetést. Emiatt az ide vivő felvonók aljánál csúcsidőben és szép, napsütéses idő esetén nagyobb sorok is kialakulnak. És persze az ezekhez levezető pályák sokszor zsúfoltak, és gyorsan kibuckásodnak. Nagy kár például, hogy Les Carroz felől a Tete des Saix modern lift átadása után leszerelték a régi Airon felvonót, így mindenképpen le kell menni az új felvonó aljáig vagy a Marmottes pályán, melynek alja már kora délelőtt igen ramaty állapotba kerül (legalábbis márciusi tapasztalatunk ez volt), vagy pedig a lökdösősen induló Portet pályán.
A terep központja Flaine, itt szerencsére megmaradt régi kedvencünk: a kissé félreeső Aujon felvonó melletti rövid, de kellemes Cornaline és Calcedoine pálya. És továbbra is igen jó a tetőről levezető Faust illetve Méphisto pálya. Viszont erre a régióra jellemző leginkább a zsúfoltság, ami emlékeim szerint régebben nem volt ennyire súlyos.
Morillonban kora reggel jó volt a faluba levezető Doina pálya, és mivel a kabinos felvonó 8:50-kor nyitott, így akár már 3/4 9-kor is el lehetett indulni síelni. Délután pedig mindig az 5 óráig nyitva lévő Bergin felvonóval zártuk a napot a hasonló nevű, és még délután is mindig jó állapotban lévő piros pályán.
Egyszer lementünk a több, mint 10 km hosszú Cascades pályán Sixt-be, amely pálya időnként lökdösős, időnként kellemes, alul viszont már erősen olvadt. Sajnos Sixt-ben a két ülős felvonó már nem üzemelt.
Bár az időjárás ezúttal nem kényeztetett el minket - mindössze másfél igazán szép, napos napunk volt, a többin mindig volt eső és hó - azért egész jó hetet töltöttünk el. A pályarendszer kiterjedt, mindig lehetett jó pályákat találni, de a zsúfoltság olykor elég zavaró volt.
Pár képet feltöltöttem:
https://sielok.hu/fotoalbum/20273/g...aleria/