Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

monguz20
2 élménybeszámolót írt
2
11 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2015.01.14.
Orcieres 1850 2014 december 27.- 2015 január 3.

Sziasztok!

Mi idén a szilveszteri hetet töltöttük Orcieresen és gondoltam megosztom a tapasztalataimat.

Az odaút eddigi életem legdurvábbjára sikerült. Hajnali negyed 1kor indultunk autóval Dunakesziről, gondolván, hogy majd jó korán odaérünk, sétálgatunk a faluban, miegymás. Az első 1100 km-t meg is tettük rendesen 11-12 óra alatt, majd a következő 250-et még 13 óra alatt, az utolsó 200km-t hóláncon. A Torino utáni hosszabb alagútba beérve még minden szép és jó volt (napsütés, száraz utak), viszont az alagútból kiérve kezdődtek a problémák enyhe havazás képében, ami nagyjából egy negyed óra elteltével erős hóviharrá alakult át. Mi óvatos duhajként, rögtön már az autópályán feltettük a hóláncot, sajnos nem mindenki volt ezzel így, ők persze a Montgenevre hágóra vezető úton el is akadtak, ellehetetlenítve ezzel a hókotrók dolgát is. Mindenesetre én életemben először láttam egy 20km-es autósort, bár ez a vizuális élmény jó 7-8 óránkba került, de hanali fél 1-re szerencsésen megérkeztünk a terepre.

Szállásunk a Pra Palier apartmanházban volt, azt kaptuk tőle amit vártunk. Igazi alsókategóriás apartman, de erre számítottunk is, ezért négyen mentünk egy 6fős apartmanba, ami így azért jó volt,terasz tágas, kilátás gyönyörű. A ház elhelyezkedése szerintem jó, rögtön mellette van egy mozgólépcső ami felvisz egy kis térre, ott rögtön szemben bolt, pékség, majd egy további mozgólépcső rögtön a Rocherrousse telemixhez. Ettől függetlenül én másoknak én utólag inkább a Terasses de Bergeriet ajánlanám, legalábbis az elhelyezkedés szempontjából, mert az a Drouvet telemix aljánál van, gyakorlatilag majdnem ajtóig lehet csúszni.
Az apartmanhoz volt sítároló, ami azért megmosolyogtató volt, tekintettel arra, hogy a hat fős apartmanhoz tartozó tárolóba 3 db snowboardot tudtunk betenni, ugyhogy ezt az első nap után el is engedtük.

A pályákról:
Sajnos a hóhiány miatt szerintem nagyjából a pályák negyven százaléka volt nyitva, ugyhogy ezekről tudok beszámolni.
Első nap a Rocherousse telemix-szel kezdtünk ez felvisz egy kis völgybe, ahonnan indul további két felvonó. Na itt mindig rengetegen voltak, a 20 perces sorbanállás volt az alap és onnan felfele. Az Estaris számomra újdonság volt, egy újabb kifejezetten síléchez optimalizált ülős, ami snowboarddal nagyon kényelmetlen, de hát ez van. Az Estaris tetejéről indul egy kék pályának nevezett jó széles gyalogút a Gnourou felvonóhoz, na én erre nem jártam, síelős kolléga szerint a felvonónál egy lélek se, a pálya meg finoman nem túl jó, ezért nem is hozta meg a kedvemet hozzá. A sirenes szintén, ha nem figyel az ember és nincs lendület, több helyen gyaloglós. A Rochasson nevű piros viszont nekem az egyik kedvencem lett. Végig széles változó meredekségű, bár a végén ennek is jól meg kell engedni, ha az ember nem akar sétálni.
A másik felvonó, a La Croze de Homes jó lenne, csak nagyon lassú. Ennek a tetejéről több jó pálya is vezet vissza ebbe a völgybe, ezek nagyon élvezetesek bár kicsit rövidek. A bökkenő a mi esetünkben az volt, hogy az ebből a völgyből a szálláshoz visszavezető Chardonnets pálya, egész héten le volt zárva, így innen csak a telemix kabinjaival lehetett visszajutni, aminél viszont délutánra nagyon durva sor alakult ki. Persze sok embert láttunk, akik fittyet hánytak a lezárt jelzésre, ezért első nap mi is nekiindultunk, ennek azonban a snowboardok látták kárát, ezért nem is próbálkoztunk vele többet, pedig ha van rajta hó szerintem ez is egy jó kis pálya lehet.
Na és akkor jöjjön a legjobb rész, a Le Drouvet csúcsról induló Les Cretes-Le Goulet- Charpenet pályaegyüttes, ami számomra az egyik legjobb volt amin valaha csúsztam. Végig széles, szintén változó meredekségű, és így egyben nagyon hosszú.Lehet rajta gyakorolni, de "száguldani" is, és visszavezetett egész a szállásokhoz. Sajnos ezen a részen az említett három pálya kivételével a többi le volt zárva, illetve még a Drouvet 2 aljából induló zöld La Marmotte volt nyitva, de annak az teljes értéke kimerült abban, hogy haza lehetett rajta menni.
A drouvet I-II illetve bergerie ülősnél én egész héten nem vártam 1-2 percnél többet, de sokszor rögtön be lehetett ülni. Szóval nálam ez a középső rész vitte a pálmát.
És akkor a pályákról szóló szekció nagyjából itt véget is ért, mert a Drouvet csúcstól balra eső rész sajnos szintén zárva volt egész héten, bár első nap még azt mondták, hogy valószínűleg megnyitják, de sajnos az idő nem kedvezett az ezirányú törekvéseknek.

Mindenesetre remélem lesz akinek felkeltettem az érdeklődését Orcieres iránt, mert mindent összevetve, nekem nagyon tetszett a hely, és úgy gondolom egy látogatást mindenképp megér. Nem mondom vannak felejthető pályák, ami viszont jó az nagyon jó. A felvonókból láttunk lezárt pályákat és véleményem szerint van bennük potenciál. Mindenképp szeretnék majd visszamenni, lehetőleg amikor a teljes pályarendszer besíelhető.
h i r d e t é s
Kozákferi
10 élménybeszámolót írt
10
11 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2013.01.31.
Sziasztok.

2013. január 20 értem vissza Mo-ra, és egy hetet töltöttünk el az Orcieres nevű helyen és ezért egy pár szót írok a helyről és az útról. A szokásos 1 hetes apartmanos verzió volt síbérlettel. Az ára kb 52.000 ft volt ami egy 4 személyes apartman ára volt/fő. Szerintem ez még mindíg a legolcsóbbak közé tartozik. Persze ehhez hozzá kell adni az utiköltséget ami aztán "jelentősen" megdrágítja az árat, de így is kihoztam 75-80 ezerből. Odafelé Ausztria, Olaszországon keresztül mentünk. Az oda úton semmi különleges nem történt, csak a szokásos síelős utazós tömeg volt az autópályán. Az út végig hómentes volt, még Torinó után is. A benzin/gázolaj jelentősen drágább mint itthon vagy Ausztriában ha lehetőég van akkor hamarabb kell megtankolni, és ha szerencséd van nem sokat kell rátankolni olaszban. A pályadíj kb 120 eu volt oda-vissza. Egyetértek az előttem szólókkal, hogy GAP-be menjetek be és úgy iduljatok Orcieres felé!, mert a GPS levágja az utat és elvisz GAP elött jobbra a hegyre vezető kis úton ami után eltévedés van, illetőleg nagy hóban járhatatlanok ezek az utak. Odaérkezés után becsekkolás, ágynemű felvétel és azonnal megkaptuk a síbérletet is. Szóltak, hogy nem álljunk meg az apartman előtt , de nem értettük. Egy nap múlva a helyi rendőrség aztán határozottabban felszólított egy 35 eurós büntetéssel együtt. Lényeg az, hogy a parkolásra oda kell figyelni mert nem sok "nemfizetős" hely van és azok is távol vannak a bejárattól. Kipakolás után el kell állni távolabb, és ott parkolni. A szobánk egy mozgássérült szoba volt, ami miatt kicsit nagyobb volt az átlagnál. A pályákról elmondható, hogy elvileg 100 km de ez nem nagyon igaz. Igazából sok az "átkötő" út ami pályának van írva de valójában nem az. Boarddal néha rémálom volt lejönni egy-egy ilyenen mert nem győztem gyalogolni. Ilyen pl. a sirénes, és a Freissinéres, Boarddal nem menjetek rá.!!. Nekem legjobban tetsző pálya , a Les Cretes és a chardonnets pálya volt, de a Les Clots is eléggé élménydús. Elmondható azonban az, hogy a pályákon nem volt igazán sok hó, és ami volt az is egy idő után bejegesedett. Az idő egyébként roppant hideg volt -15 és -12 fokban bordoztunk , de az előző hét melegedése miatt lehetett jeges a pálya. Az utolsó napokban aztán esett 10-15 cm friss hó ami enyhe javulást eredményezett. Itt a fórumon olvastam a csütörtöki piacról. Igaz amit írtak róla, és nagyon tetszett. A kofák nagyon rendesek és lehet velük alkudni is. van egy srác aki kb 150 féle teát árul tőle vettünk több adagot de nem bántuk meg mert nagyon finomak. Nagyon jó arc a pali mert mindíg többet ad és utána még kevesebb pénzt is kért el. Teszem hozzá, hogy megrohamozták a magyarok és ez nagyon tetszett neki. Egyébként elég sokan voltunk mi magyarok a pályán (vélhetőleg a szervezett utak és az ár miatt). Maga a "síváros" nagyon szuper. Tele boltokkal, síszervizzel, kölcsönzővel, éttermekkel. Nagyon szép és esténként érdemes sétálni egyet a környéken mert jelentős esti élet van ( sokan sétálnak vásárolgatnak). Ha élelmiszert vásároltok ajánlhatom a COCCI Market-ot. Ott aránylag normális árak vannak és van külön péksége ahol naponta többször friss pékárú van. A bagett 0.90 EU és 1.10 EU között volt.
Összegezve elmondható, hogy aki nemcsak sielni, bordozni szeret annak ideális Orcieres, de aki reggeltől estig a pályán van annak nem lessz felhőtlenül élvezetes a dolog.(pozitívum a telemixes kabinos felvonó,ami komfortosabbá teszi a feljutást ) A sielhető km szerintem Puy St. Vincenten több mint itt. Szerintem jövőre családostul megyünk, mert gyerekeknek nagy élmény egy ilyen hely és a kabinos felvonók is vonzóak számukra. A Milka nevű pálya meg egyenesen nekik való. .......
wolf
5 élménybeszámolót írt
5
14 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2012.02.11.
Üdvözlet Mindenkinek!

Január végén - február elején töltöttünk el egy igen kellemes hetet, itt Orcieres-Merlette sípályáin. Az első néhány nap szeles, ködös, majd egy teljes napig tartó szakadó hóesését hamar elfeledtük, hogy ragyogó napsütéses lesiklások következzenek. A rögtön kezelésbe vett friss hó élményekben gazdag napokkal bővítette a francia síterepek rajongóinak tárházát. Most jöttünk el ilyen messzire másodszor, de mondhatom, megint jól tettük. A hosszú utat kárpótolja a nemzeti park háromezres csúcsainak látványa, a szerteágazó pályarendszerek, a tömeg hiánya és nem utolsó sorban a rendkívül kedvező árak (50 eFt/fő szállás+bérlet egy teljes hétre! kaját vittünk, a benzin meg öt főre szétosztva) igazán megéri, hogy eljöjjünk ilyen messzire.
Azt hiszem, még el fogunk jönni ismét egy hasonló helyre!
bacardiendre
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2010.01.24.
Csatlakozom Coolmanhoz, fasza hely nagyon! Hatalmas pálya rendszer, én még hegyet pályán kívűl így tele rajzolva lesíklás vonalakkal nem láttam, rengeteg olyan lejtő van ahol le lehet csúszni pályán kívűl is, na meg a hatalmas széles pályák is kúrva jók! Tanúlság amúgy, hogy aki fáradt, meg léccel van és nem vágja a mély havat, ne menjen a "hülye" bordosok után, mert keresheti a hóban eltűnt lécét 3 méterrel feljebb a mély hóban!:) A helyi utakból átalakított összekötő szakaszok tényleg elég gázak!
Ja a hely érdekessége még, hogy láttuk a láthatatlan embert bordozni:) Egyik társunk lecsatolt és hibázott a deszkája elszabadúlt és gyönyörűen kanyarodva több lejtőn emelkedőn kerestül szépen lesiklott vagy 1 km-t:) Jó edzés volt neki, a derékig érő hóban utánna menni!
A szállás leíráshoz még annyit, hogy tényleg jó, de elég kicsik, a 6 személyesben csak 2 háló van, és így aki a nappaliban alszik, az nem nagy élmény, akkor, ha vannak alvászavaros korán ébredő társaik igaz Cool???!!!!
Ajánlom mindenkinek ezt a pályát!!!!!
coolman
13 élménybeszámolót írt
13
19 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2010.01.24.
Orcieres-Merlette

Ahol a síközpont van az Merlette. Nem szabad hinni a GPS-nek és Gap-nak kell menni, majd innen tovább a második körforgalomtól kell felmenni a hegyre és ugyanígy le. Nekünk ajánlották a másik utat, amit a gps is bead. Gondoltuk hazafele kipróbáljuk, mert 15 km-rel rövidebb. Mentünk rajta egy ideig, ami végig nagyon szűk és kacskaringós uon vezetett majd egyszercsak azt vettük észre, hogy jobbról van egy felvonó és az út amin megyünk egy kék pálya :))))))) Ratrak nyomokkal és sílécnyomokkal!!!! Visszafordulás és rátérés a Gap-i útra.

A városka nagyon szimpatikus, minden van ami szem szájnak ingere, teljesen európai árakon ( egyedül a felvágottakat találtam drágának 80gram sonka 1.000-1500 Forint) De az üdítők, italok, sörök, egyéb élelmiszerek nagyon finomak és jó áron vannak.

Ajánlom a Cidre italt, ami tulajdonképpen egy nagyon gyenge almapezsgő.

A boltban ajánlom, hogy bagette-t vegyetek, hanem annak a finomabb változatát a Flute-t ( ejtsd: Flű) puhább, nagyobb, tovább elál.

Csütörtökön Piac!!! Nem kihagyni, mert szuper, előtten nem szabad enni, mert mindenből megkínálnak és degeszre eszed magad a végén. Akinek nincsen jó síruhája ajánlom, hogy itt vehet jókat (60-80 euróért komplett nadrág-kabát)

Itt minden gigantius méretben van: Csokik, sonkák, sajtok attya-gatya mekkorák :DDD van még, bor, méz, sapkák, bazár, souvenir....stb. Megéri megnézni 9-16 ig ott voltak az árusok.

A Grand-Ourse sport palotát megnéztük, minden nagyon drága, de igényes hely. Lehet bowlingozni ( 7 euro/ fő 20 gurítás), a wellness pedig kredit rendszer alapú mnegveszed a jegyet ahogy néztük egy 6 fős csapatnak az 57 eurós éri meg és ha bent vagy a szolgáltatások fejében emelik le a krediteket.

A városban rengeteg üzlet van érdemes sétálgatni esténként, délutánonként, sportboltok, kölcsönzők, gyógyszertár...stb.

Lehet kölcsönözni snow-bikeot, szánkót, snake-sánkót (12 fős), illetve be lehet fizetni siklóernyőzésre.

Tehát: Nekem személyszerint nagyon bejött a hely, jobban mint Puy st. Vincent a város miatt és a kombinált felvonók miatt. Egyébként pályáiban közel hasonló csak itt nincs annyi erdős rész)

Ajánlani tudom mindenkinek! jönnek a képek :)
orci1.JPG
orci2.JPG
orci3.JPG
orci4.JPG
orci5.JPG
orci6.JPG
orci7.JPG
orci8.JPG
orci9.JPG
orci10.JPG
orci11.JPG
orci12.JPG
orci13.JPG
orci14.JPG
orci15.JPG
orci16.JPG
orci18.JPG
orci19.JPG
orci20.JPG
orci21.JPG
orci22.JPG
orci23.JPG
orci24.JPG
coolman
13 élménybeszámolót írt
13
19 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2010.01.24.
Szóval a pályákról.

Tehát ahogy írtam a szobánk pont a pályákra és az alsó liftekre nézett, így könnyebb volt a tájékozódás is. A szállásról nagyon sok kijárat van a pályákra, mindenkinek ki kell választani a legmegfelelőbbet. Nekünk egy pár lépcsőt kellett meglépni a pályáig és ugyanide tudtunk visszacsúszni. van zárható síléctároló minden apartmanhoz.

Nagyon pozitív volt, hogy telemix felvonók vannak, ami azt jjelenti, hogy egy kábelen van egyszerre kabinos és beülős felvonó is. ( kisegyerekesek, tériszonyosok, fázósak előnyben a kabinban) Nagyon hamar elszívják a felvonók az embereket, abszolút nem volt sorban állás. A kezelő személyzet is nagyon segítőkész.

Kell magunkhoz venni egy sítérképet és meg kell hódítnai a 100 km-nyi pálya rendszert, ami nagyon változatos, kalandos és mindenki megtalálja a magának megfelelő pályát. Szerencsére megérkezésünk napján esett kb 30 sm hó így a meglévő 100 km-es pálya kb 300km -esre dagadt, mert annyi off-piste, szűzhavas lehetőség akadt a bátrabbak és a szűzhó szerelmesek kedvére. Szuper volt, hogy szinte bárhol le lehetett jönni.

Megnéztük a Fun-parkot is ami telejsen jól megépített és jó szórakozást ad a snowboardosoknak és akár a síelkőnek is. Ami hátárny volt, hogy az elemek fémből vannak és nem valami modernebb műanyagból így elég érdekes volt a csúszás rajtuk, mert kicsit tapadt a rozsdás csúszó felület,de a célnak teljesen megfelelt.
2 euróért a bátrabbak ugorhatnak egy felfújt matracba és úgy gyakorolhatják a snowboard és sí akrobatikus trükköket egy nagy kickerről elugorva.

A látvány gyönyörű mindenhonnan, viszont a nagyon hosszú lapos átkötők bosszanthatják a fáradtabb illetve gyakorlatlanabb síelőket boardosokat. Sok a lapos hosszú lankás rész és ami érthetetlen, hogy miért piros pályának írják ki azt aminek az elején gyalogolni kell legalább 100 métert.

Az egyik csúcsról indítják a Tyrollienne-t ami egy kábel, amin egy szerkezettel végig lehet csúszni kb 2 km hosszan és 120 km/h sebességgel 38 euroért. Nagyon szuper még csak nézni is.

A pályákat minden este kelezelik, szuper állaptban vannak reggelre, hatalmas apparátussal dolgoznak, hogy mindenki elégedett legyen. Külön gyermek csúszda is van, illetve gyermek park, tűzött pálya, elkülönített rész a száguldozóknak. Az egyik csúcson pedig kutyaszánozni lehet, illetve épített iglukba lehet benézni vagy éppen pihenni bent.

ennyit a pályákról következik a város.
coolman
13 élménybeszámolót írt
13
19 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2010.01.24.
Üdv mindenkinek!!!

Szerencsésen megérkeztünk egy szuper sítúráról.

Az út odafele kb 14 óra volt Békéscsabáról, végig jól lehetett haladni, de a Francia rész visszavett a sebességünkből, mert szép szerpentinen kell végig haladni.

A díjak: Szlovén matrica: 30 Euro ( 1 hónapos)
Olasz pálya díj: kb.:80 euro (oda-vissza)

Szerencsésen megérkeztünk a szállásra ( Les Terasses de la Bergerie), amit pár kérdezés után hamar megtaláltunk.

A szállás szuper volt. Nagyon tiszta, nagyon új, nagyon zeg-zugos labirintus, de hamar ki lehetett ismerni a szinteket és a kijáratokat.

Kaucio: 300 euro lakásonként, garázs: 20 euro/ hét ( ami nagyon megéri, mert védett fedett garázsban van az autó, papucsban be lehet pakolni a szobába.

Az apartmanok nagyon tiszták és jól felszereltek, de tipikus francia kis alapterületű. Nekünk teljesen megfelelt. Az erkélíünk közvetlenül a pályára és a központra nézett egyszerűen mesés volt. ( még WC illatosító is volt a szálláson :) )

A szobából mindent el lehetett érni polóban és papucsban, mert úgy van kialakítva a szállás, csak egy kicsit át kell látni a rendsz szauna 6 euro/ fő, de senki nem ellenőrzi, hogy hányan mennek be.

A recepeción mindent meg lehet beszélni, tudnak angolul is nekünk pl.: hosszabító kellett, illetve hamarabb akartuk elhagyni az apartmant.

Ennyit a szállásról, következik a pálya rendszer.
PrintScreen
3 élménybeszámolót írt
3
16 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2010.01.13.
Coolman Csapat!

Ez meg a személyes beszámoló lesz.
Itt fent mindjárt átszinezem kékre magam, mert szerdára a bal térdem teljesen kikészült, át kellett állnom goofyba így meg csak kék vagyok. Ezért aztán sok meghódítandó piros pálya most bizony kimarad (vagy majd meglátjuk, még van két napom), igazán csak pofára tudok véleményt mondani róluk. Egypár azért még megvolt :)
Ha jól emlékszem ti is a Les Terasses de la Bergerie-be lesztek elszállásolva, ebből a szempontból írok.
Az apartmanház uszodástól, szaunástól elkészült, tényleg jól felszerelt és tágas, nem utolsó sorban tiszta. Mosogatógépbe hozzatok tablettát, öblítő és só sem volt a miénkben (elég macerás kilegózni a boltban, hogy mi is kellene bele). Azért észrevehető, hogy kapkodás volt a végén, de csak apró részletekben (pl.: hiányzik a szobatétellista által felsorolt: felmosórongy, olló ..., nincs a sítároló kifestve)
Amiben nem szabad hinni az Intersí (bocs, javítsátok) leírásának:
A recepció szombaton 2-kor nyit, mi Gap-ban mulattuk az időt (Puy-ból jöttünk), próbáltam kötést venni - sikertelenül, végül a pálya mellett sikerült, egyben vaxoltattam is 7 euroért -, 5 órára mi be is voltunk pakolva.
A fedett garázs 1 hétre 20 EUR, nem 70!
Az itinerben vannak betűhibák, de érdemes követni (csak nem Gap után kell Grenobli felé fordulni, hanem bent), a többi stimmel.
Rögtön a P5 PUYANT parkolót célozzátok meg, ki van táblázva, a ház recepcióján kaptok kulcsot, ha elkészült a bérletetek szintén. Vigyázz ez fizetős parkoló, vagy le kell vinni a kocsit ingyenes -sárga- parkolókba, vagy beállni a garázsba.
Legközelebbi boltok a Sherpa (a garázs (A épület) -4. szintjén a jobb sarokban ki, és le a szomszéd épület lépcsőházán), ill. a Cocci market, kicsit távolabb még kettőt találtunk.
Internet szó szerint csak a recepción van, tehát oda kell menni a géppel: 5 eur/óra, viszont úgy gondoljuk találtunk a közelben egy kellemes helyet ahol a kedves vendégek, amíg fogyasztanak ingyen internetezhetnek. >>> La Chouette Gourmande<<<, szintén a szomszéd épület lépcsőházán keresztül közelíthető meg, rögtön balra, itt frissen sütött bagettet is lehet mindig venni. Az InterSport-os szervizes/eladó srácok beszélnek angolul és segítőkészek, meg egyáltalán mindenki. Rajtunk kívül egy angol családdal találkoztunk eddig, mindenki más francia és nem is feltételezik, hogy te más lennél, úgyhogy tessék begyakorolni az a mondatot, hogy: Je ne parle pas frances (Zsö nö parl pa franszé), => nem beszélek franciául :) (Lehet ám, hogy rosszul van leírva, 10+ éve jártam franciaórára :))

Ui: Ne kövessétek el azt a hibát mint mi, hogy a teljes pálinkakészletünket otthon felejtettük :(, ami bejött az a helyi Liqueur de Génépi, valami helyi pálinkaféle, leginkább a Becherovkához hasonlít. Emiatt az ajcsi pia elmarad, sorry.

Ui2: Mielőtt bepakoltok járjátok körbe a házat, vagy 4 helyről lehet csinálni, hogy honnan érdemes azt az dönti el hol vagytok.

Ui3: Legalább akkora (szószerint: tökig érő friss) porhavat, mint nekünk volt Puy-ban!

Üdv, PrintScreen, PrintScreenné
Nando
3 élménybeszámolót írt
3
17 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2009.11.24.
Szia Coolman, sziasztok!

Igen, ketszer volt szerencsem. Hangulatos kis hely. Igazabol minden van ott, ami a sieleshez kell. A legfentebbi jobboldali palyak a legmagasabbak, legjobbak. Ott van a legujabb felvono is, ami ilyen "mozgolepcso" jellegu.

Mit is mondhatnek? Mar leirtam, csak ismetelnem magam. Kerjetek itthon sportpalota belepot. Ez jo az uszodaba es koripalyara is. Egyik nap, talan csutortokon vagy penteken van piac is delutan. Erdemes kinezni. Sok finomsagot lehet megkostolni. Nagyon finom sajtjaik vannak.

Palyak konnyen megkozelithetok es eleg gyorsan fel lehet jutni. Fenn kozepen van egy nagy hutte, oda tok jo kiulni del korul picit es elvezni a napot. Ott tok jo meleg tud lenni a sugarzastol.

Lehet este teszek fel nektek par kepet.

Udv.
Nandi

(Kepek fenn)
IMG-4363.JPG
IMG-4387.JPG
IMG-4450.JPG
IMG-0282.JPG
adalbert
37 élménybeszámolót írt
37
17 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2009.01.26.
Vasárnap reggelre éekeztünk vissza Orcieres-ből. Hó van dögivel. Pénteken annyira esett, hogy bár beindultak a felvonók, de később az egész terepet lezárták. Az éjszaka folyamán 20-30 cm friss hó esett, s a napfolyamán is csak egyre szakadt a hó.Az első felvonók egyikére felültem. Egy kék pályán indultam lefelé, de 10-15 cm-re belsűlyedtem a léccel is a friss hóba. Alig vártam, hogy leérjek. A hajdani delta kezdőképe jutott eszembe. Összesen elmondhatom jót síeltünk . Nagyon szép volt a környék, amikor nem volt köd. A pályákról elmondható, hogy nagyon sok félék. A kék pályákban az zavart, hogy nagyon sok bennünk a botozós szakasz. A piros és fekete pályák nagyon jók. A fekete pályák sem veszélyesek, nem csak a legjobbak tudnak rajtuk végig menni.
DSCF9440.jpg
- Marky -
21 élménybeszámolót írt
21
16 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2008.12.28.
Hello,

Igen, én voltam március közepén, ha van kérdésed, szivesen segitek.

Addig is néhány kép:

Üdv
kekkozepe.JPG
jobbalul.JPG
jobbpalyafentrol.JPG
kilatas.JPG
buborekkilatas.JPG
buborekos.JPG
gerinc.JPG
balaljahotelek.JPG
P1010111.JPG
P1010161.JPG
IMG-3096.JPG
IMG-3102.JPG
IMG-3153.JPG
Bingo982
2 élménybeszámolót írt
2
17 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2008.03.17.
Sziasztok
Igaz hogy már lassan vége a szezonnak meg már kevesen mennek idén sielni,de azért mégis,hátha érdekel valakit.
Orcieresben voltam a mult héten,az utazást inkább hagyjuk,jó lassu volt,majdnem 24 órára sikerült.
Vasárnap kezdtünk sielni,pályákon kivül sehol nem volt hó,csupasz-kopasz hegyek,meg jeges pályák.Aztán vasárnap du elkezdett esni a hó és kedd du-ig kisebb megszakitásokkal elég szép mennyiség esett,fenti pályák nagyrésze nyitva volt,meg jó állapotban voltak,a lenti pályák délre mind eléggé buckásak lettek(nagyon sokan voltak mult héten ott,telt ház lehetett)de szinte az összes pályát ujjá varázsolták másnap reggelre,és megint jó volt.Szerdán iszonyatos nagy köd volt,kb 2000 M-töl a látotávolság jó ha 20 M-volt.
Csütörtök-Péntek meg nagy-nagy napsütés és meleg hála a déli fekvésü pályáknak(buszon hazafelé szinte az összes magyar vörös fejjel jött,megégve)igy a meleg és a napsütés miatt ami hó esett vasárnaptol keddig az szinte péntekre el is olvadt.Csüt-péntek reggel szinte üresek voltak az alsó pályák,érthetö is,nagyon kásás-buckás volt,mindenki a felsö pályákon sielt,ott meg nagy (kb 5 perces sorbanállás) sorok a felvonoknál.De a felsö pályák is olvadtak buckásak lettek du-ra,azokon sem volt már jó sielni.
Pályákrol,van sok pálya többé-kevésbé változatosak,pályák mennyiségére nem panaszkodom inkább azok állapotára na de ahol ennyi ember megy ott ez érthetö.
Inkább ami bosszantó az a felvonó rendszer,a szélsö Telemixtöl a tulsó oldalon lévö 1 DB kabinos felvonóhoz ugy tudsz eljutni ha A:felmész a csucsra majd onnan lecsuszol egészen a lifthez (ami egy menetben nem lehet-vagy csákányos felvonozol vagy sétálsz)
B:Felcsatolsz-csákányos felvonó-csuszol meg egy kis séta-aztán vagy csákányos felvonózol és csuszol egy 100-150 M-t vagy séta végig.
Felsö részen is van egy helyen ahol a felvonók elég messze vannak egymástol és lehet botozni vagy sétálni,kevés helyen van hütte,kiülös részt a hüttéken kivül nem is láttam,pedig a hegytetöre lehetett volna 1-2 padot kirakni.
A város nagy-sok bolttal,üzlettel,nekünk ingyenes volt a "sportpalota" amiben van játékterem,net,uszoda,korcsolyapálya,Bowling,szauna,igaz ezekböl csak az uszoda meg a korcsolya volt ingyenes,de az is több mint a semmi,este lehetett hova menni.
Mindent összevetve igy hogy volt hóesés nekünk kellemes idönk és jó sielés volt.De Orcieresböl egy alkalom nekem elég volt,van még sok hely Franciaországban.
dzoni
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2008.02.14.
Sziasztok!
En februar 1-10-ig voltam Orcieresben a Le Chaletben...Ami a sielest illeti, az elso nap leesett 1 meter ho, ugyhogy ezzel nem volt gond, bar mivel utana vegig sutott a nap, a palyak tobbsege kasas volt napkozben. A palyaktol igazabol tobbet vartam, mivel eleg egyformak, viszont van egy par kulonleges es izgalmas is. Sok lapos resz van, a bordosok nem fogjak imadni a hegyet:D(foleg a kezdok). A szallassal semmi baj nem volt, sot nagyon jo volt, csak az igert ingyen szolgaltatasokbol csak az uszoda meg a jegpalya volt igazan ingyen.(amiert a Polaris felelos...). Mi ugy mentunk, hogy nagyon sok kajat vittunk, de annak a nagy resze meg is maradt, mert volt egy nagyon jo bolt nem messze a szallastol(cocci market), ahol mindent lehetett talalni.
Roviden ennyi, ha valakinek van meg kerdese, nyugodtan szoljon!
silent79
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2008.02.03.
Szia Bingo!

Ma hajnalban értünk haza.
A szállás elfogadható... nem tul nagy de állítólag francia viszonylatban tágasnak számít.
Mikor átvettük koszos volt úghyhogy mi takarítással kezdtünk.
A leltár egy baromság... senki nem ellenörzi eljövetelkor, a lényeg hogy tiszta legyen az apartman.
A sportpalotában a kori illetve az uszoda ingyenes, de csak normál fürdőnaciban engedik be a férfiakat.(rövidnadrág bermuda kilőve)
A pályák inkább síelőknek kedveznek.
Egész héten remek idő volt...reggeltől estig napsütés, aminek köszönhetően alul erősen romlott a pálya.Reggelre mindent újjá varázsoltak csak kicsit kemény volt az első órákban.
Eljövetunkkor éjjel esett kb 20-25 cm hó... ezt hétközben hiányoltuk kicsit.A helyi jelentések szerint most kb 4 napig hó várható.

Igaznak bizonyult hogy a francia népség nem hajlandó semmilyen emberi nyelven megszólalni... persze tisztelet a kivételnek :D

Árak tekintetében nem kell megijedni... nem mondanám drágának.
Mi az útra szánt költőpénz felét hazahoztuk pedig nem szűkölködtünk semmiben.

Sajtot csak bevállalósak vegyenek mert sajna lecsomagolva nem lehet megszagolni :D nekünk sikerült belenyúlni a legbüdösebbe.

Ha valaki szeretne fondűzni ne válassza a legdrágabbat... az nem sajtfondű hanem nyers húst kell megsütni a tálban :D Mi kicsit meglepődtünk mert nem erre számítottunk.(angol étlap híjján kicsit nehéz a választás :D)

Mindent összevetve remek hetet tudhatunk magunk mögött...

Köszi a két kisérőnknek Zsuzsinak és Daninak...
tubfish
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2008.01.21.
tegnap jöttünk haza Orcieres-ből, péntek du csúsztunk utoljára és szuper volt! kétszer fél nap hóvihar, az egyikben kint is voltunk :) az utolsó napon a fenti pályákat részben lezárták, akkora volt a szél, de délutánra ismét ment majdnem minden felvonó. a pályák egyébként nagyon jók, a 6-os ülős tetején levő étteremben szuper a sonkás pizza ;) aki a szórakozási lehetőségek iránt érdeklődött:

van egy sportkomplexum, ahol van egy kis uszi csúszdával, ide 5 euro a belépő, és egy drágább hely ugyanabban az épületben (asszem, 20 euros) szolival, masszázzsal, melegvizes fürdővel. lehet korizni, van egy bowling-billiárd bár és egész sok kajálda a központban. lehet motoros szánt is bérelni este (!). szóval az esti szórakozás is megoldva. mi nem messze a pályák aljától laktunk apartmanban, nagyon rendezett, jól ellátott volt.
szóval csak ajánlani tudom. és rengeteg hó van, most érdemes menni!!!
borbirol
8 élménybeszámolót írt
8
18 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2007.10.07.
Szia Zoli!
Elég sok üzlet van, néhány száz méternél soha nem kell többet menni. Vannak olyan boltok, ahol mindenféle tájjelegű élelmiszert és bort lehet vásárolni, persze nem olcsón (sonkák 10 Euro-tól, sajtok 12-től). Az alap az kicsit drágább mint itthon. Mi meg szoktunk állni Brianconban menetben, és ott vesszük meg a heti hideg ellátmányt. Nagyon jó minősségűek a tejtermékek, és húskészítmények. Fönt általában csak pékárut veszünk. Egy bagett 90, croissan 50 cent. Ásványvíz, tej 40-80 cent között. Mindig fonduzünk egyet, ez 6 személyre 40-50 Euro, de belehalunk akkora adag. A fürdő nem nagy szám. Igazából egy medence, meg egy gyerek-pancsoló. Szerintem hideg az épület, és a víz is. Van egy csúzda. Érvényes a síbérlet ide, de akkor olyan kártyát kérjetek, amit el is fogadnak. Korábban már írtam, hogyan is jártunk.
A legfontosabb!!! Minden héten csütörtökön van sajtpiac. Hihetelen ízek!!! Nekünk az idén az a nap volt az év legköltségesebb napja. Kilószámra vásároltunk sajtokat, és hónapokig ettük itthon.

Jó síelést: BL

Üdv: BL
YETI53
6 élménybeszámolót írt
6
19 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2007.02.14.
Február 11 én értünk haza Orcieres-ből
A szállás (Rochebrune) Európai mértékkel is kitűnő volt. Tágas 4-6-8-személyes mind jól felszerelt jól és jóanyagokbol épített jóméretű igazi pályaszállás a felvonóhoz a sítározóból lefelé kell csúszni és a nap végén egyszerűen besiklottunk a tároló ajtajáig ami a ház első emeletén van ! Volt napsütés felhő hó meg minden . A pályákat jól megdolgozzák de hagynak szüzhavasakat is . Időjárás enyhe volt ennek ellenére csak a 2000 alatti részek kásásodtak délutánra az első két nap, utána már ott sem mert minuszba ment a hőmérséklet. Jól sielhető terep a kékek néhol elég laposak kellő lendület nélkül nehéz átmenni a laposokon. A pirosak változatosak, a feketék és az off piste elég jó kihívás. A síközpont és a szórakozási lehetőségek bőségesek, uszoda koripálya bowling disco mozi, bárok stb. A csütörtöki vásár nagyon jó: sajtok szalámik sonkák, síruházat és kiegészítők. A kabinos lift öregecske, de a temixek gyorsak tágasak, az ülőszékesek egy része szintén elöregedett, de látszik a folyamatos fejlesztés a terepen, így várhatóan hamarosan eltűnnek a régi darabok. A táj gyönyörű,
Elérhetőség busszal 20 óra, kocsival 16 kb nincs alagút díj
Jó szezonfolytatást mindenkinek
Yeti
borbirol
8 élménybeszámolót írt
8
18 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2007.01.28.
Sziasztok!
Január 19-től töltöttünk el egy hetet itt, és ma délben érkeztünk haza. Az első két nap a déli oldalon csak a pályákon volt hó, az is kásás és kavicsos. Ekkor a felső völgyben lévő Rochasson és Les Ceites pályák voltak csak normálisan használhatóak. 22-én délutánra annyit hűlt az idő, hogy beindulhattak a hóágyúk, s szórványosan elkezdődött a havazás is, ami változó intenzitással kb. 30 órán keresztül tartott, mintegy 60-70 cm friss hóval beterítve a leejtőket. Gyorsan előkészítették a pályákat, és a hét hátralévő részében remekül lehetett síelni változó időjárási körülmények között. Ezzel együtt a déli fekvésű leejtőkről nagyon gyorsan képes leolvadni a hó, szombatra már ismét rengeteg barna folt volt. Aki most indul azt remek körülmények fogadják. Kikapcsolódásként mindenképpen ajánlom a csütörtöki piac meglátogatását, ahol is a helyi termelők sajtjait, sonkáit, mézeit és borait lehet megkóstolni s megvásárolni.

Jó síelést, BL
Sztrogacsev
1 élménybeszámolót írt
1
18 éve tag
Franciaország
Orcieres 1850
2006.11.11.
Üdv!

Gondoltam megosztom veletek tavalyi élményeimet! 2006 márciusában voltunk, az idő meleg volt, de a pályákon nem volt érezhető, nappal kicsit olvadt, este esett a hó, és a ratrakok folyamatosan jártak este. A pályákra nem volt panasz, a felvonóknál nem volt sorbanállás. talán két nap volt olyan amikor akkora köd volt, hogy az orrunkig se láttunk.. ez nem is volt baj, legalább pihiztünk...:) Jah, még nem említettem: 23 éves egyetemista vagyok és hasonszőrű fiatalokkal mentem. Hát az éjaszakai élet egy nagy nulla, ha nem csináltok magatoknak bulit akko nem is nagyon lesz.. van egy Jeti klubb nevezetű hely, ami nincs nagyon reklámozva, több napos kutatómunkával találtunk rá... valamikor éjfél után nyit, 10 euró a belépő, plussz ruhatári díj (monopolhelyzetben van), belülről nem tom milyen, mert az árak elriasztottak, de akik voltak benn azok szerint nem egy nagy durranás.. (bár ugye ez szubjektív, ki mit szeret)Az uszoda meglehetősen kicsi, aki rendes úszásra számít, felejtse el... csak lubickolni lehet.. szaunáért külön kell fizetni.. korizni nme voltunk, se moziban.. az árak a közértben türhetők... mi a Kronenburg sört preferáltuk, olcsó és viszonylag jó.. rövid italt itthonról tessék vinni... és érdemes megállni GAP-ban a szupermarketben... nagyválaszték mindenből (haza lehet vinni finom sajtokat, borokat.. stb)
mit monnyak még? síelés szempontjából szuper volt, viszont ami a síelés utáni részt illeti... hát nem vágyom vissza a helyre.. (családosoknak, pihenésre vágyóknak ajánlom, fiataloknak kevésbé..) Ja a szállás: először berekatak volna 7ünket egy rosszfekvésű, pici apartmanba, majd kivertük a balhét és egyénileg elköltöztünk egy tágasabb apartmanba, igaz kicsit rá kellett fizetni, de minimálisat... na itt már nem voltak emeletes ágyak, és a felvonótol is 2 lépésre volt... a másik negatívum: hogy a csapatunk tagjai különböző épületekben lettek elszállásolva, így a közösségi megmozdulások, ismerkedések is nehezebbek voltak.. (ez nem tom hogy a szervezőnk hibája, vagy helyé volt e)... a másik: állítólag a kauciót nem szeretik visszaadni, belekötnek mindenbe és vonnak keményen.. no most ezt mi nem tapasztaltuk (én még egy sörös korsót is hazahoztam a szobából) de azért nem árt vigyázni...
Jah és vigyetek valakit aki tud franciául, mert a franciák a világért sem szólalnak meg más nyelven, még a központi bérletpénztárban sem (kiírás sincs más nyelven)... én egyetlen franciával tudtam angolul beszélgetni, az is hót fekete szenegáli biztonsági őr volt... :)

Jah majd elfelejtettem: fotóim az alábbi címen érhetők el: http://www.kep.tar.hu/sztrogacsev/5...0299235#2

Ha, van kérdés és tudok, akkor válaszolok!

Sok szerencsét...
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE