Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Svájc
Pizol
2017.03.12.
Tegnap Pizolban síeltünk. Március van, véget ért a téli síszünet, a farsang, ilyenkor már kevesebben vannak a sípályákon. Az autópályán reggel ez nem látszott meg, szombat reggel tömött sorokban mentek a síelni vágyók, szép időt ígértek, így sokat síelni indultak. Szerencsére Pizolnál kevesen tértek le az autópályáról. Az első érdekesség amit láttam valaki bicajjal jött síelni, helyi lehetett. Reggel sokan indultak bicajozni, vagy lovagolni de ilyet még eddig nem láttam, hogy valaki bicajjal közelítette volna meg a sípályát és persze vitte a felszerelést. Az elöző ittlétünkhez képest most jóval többen voltak persze most minden pálya nyitva volt. Láttunk új(vagy felújított) liftet is amit 2016-ban adtak át Schwammról indul 1350 méterről és 1800 méter felé megy. Új részeket is kirpóbáltunk amelyke a múltkor nem voltak nyitva, sorban állás egyedül a Pardiel felvonónál volt ott olyan 5 percet kellett várni maximum. A többi felvonóknál nem volt sorban állás. Elöző síelésünkhöz képest most le lehetett csúszni 1045 méterig ami azt jelenti ha jók a hóviszonyok akkor bizony itt lehet 1200 méter szinkülönbséget menni (múltkor decemberben csak 700m szintet lehetett). A pályák jól tartották magukat ahhoz képest, hogy március van csak délután olvadtak. Igaz volt olyan rész ahol 14 órakór már barnás foltokat láttam, de mit várjunk ha 17C mutatott a hőmérő 1500 méteren. Nem tudom mennyire valós az adat ennyit írtak ki, símán hihető mivel Svájcnak a Rajna völgye az egyik legmelegebb része, a főn itt sokat emel a hőmérsékleten. Mársiushoz képest jók voltak a pályák állapota, a tömeg elviselehtő, kevesebb vannak mint februárban de még mindig sokan jönnek síelni (még kerékpárral is). Jó ez a hely ha az összes felvonó nyitva van. Teszek fel pár képet.
P1370840.JPG
P1370849.JPG
Előttünk a Rajna völgye:balra Svájc jobbra Liechtenstein
P1370862.JPG
arra van a Pizol gleccser
P1370875.JPG
Túra útvonal
P1370882.JPG
ismét a Rajna völgye erdőben vezető sípályán
P1370882.JPG
jobb oldalon a falu Maienfeld (itt van a Heididorf)
P1370895.JPG
P1370897.JPG
P1370902.JPG
P1370909.JPG
Valakik a háztetőn is síeltek, biztos ott a legjobb a sípálya :)
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Svájc
Pizol
2015.12.08.
Ma Maria Empfängnis volt Svájcban ami azt jelenti, hogy munkaszüneti nap(nem minden kantonban hanem csak a katolikus kantonokban) és ha szép idő van lehet menni síelni. Azt írtak 20 km sípálya van nyitva a lehetséges 40km-ből amit erősen kétlek, ez szerintem marketing fogás mert ez annyit jelent, hogy a fele pályák üzemelnek. Összesen 3 pályán lehetett síelni olyan 70% nem volt nyitva a pályáknak(Bad Ragaz-Wangs felé nem is lehetett menni). Azért mentem ide mert láttam, hogy 1500 és 2200 méter között lehet síelni ami 700 méter szintkülönbséget jelent ez nekem megfelelt. Nem voltak sokan a pályákon szinte csak helyiek voltak (St. Gallen kantonból). Hó szinte semmi nem volt, földet, kavicsot még 2000 méter felett is láttam. Ahhoz képest, hogy szinte semmi hó nem volt a hegyen a pályák állapota tökéletes volt, 1-2C volt reggel 2200m-en. A völgyben tejföl köd, kb. 1000 méter fölött megszűnt a köd onnan kék ég és ragyogó napsütés volt mindenfele. Jó hely, a liftek amelyek működtek a felső részen elég régiek ha fúj a szél bizony oda lehet fagyni. Szerencsére ma szél sem volt, a paplanernősök alig tudtak felszállni. A gyerekeknek is tetszett a hely. Teszek fel pár képet.
P1290597.JPG
P1290606.JPG
P1290614.JPG
P1290623.JPG
P1290632.JPG
P1290633.JPG
P1290648.JPG
P1290676.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Svájc
Pizol
2015.05.10.
Ma Pizol síterepen voltam. Ezen a helyen idén a síszezon húsvét hétfőn befejeződőtt, rá egy hétre terveztem sítúrázni menni a környékre mert jó képeket láttam a https://www.hikr.org -on. Akkor nem jött össze a túrasí most pedig összejött a túrázás. A hó nagy része már elolvadt, ezért nem vittem magammal túrasít. A síterep 500m és 2250 méter között helyezkedik el, a kocsit a völgyben hagytam Wangs településen. A felvonó mellett egy keskeny út visz fel szerpentinen a hegyre amely aszfaltos 1522m-ig. Most ezt az utat a bringások illetve a túrázok vették igénybe. Autóval csupán fél óránként találkoztam. Azt első hófoltok 1200m környékén jelentek meg, addig a sípályákat a tehenek és más állatok vették birtokba. 1600 méter felett már összefüggő hóréteg volt. Akkor talákoztam az első túrázóval, ők is a hegyre jöttek de volt náluk Bigfoot. A sípályán felfelé menet nem volt gond, mivel le volt ratrakolva a pályán tömör hóréteg volt alattam a túrabakancsom nem süllyed bele a hóba. Nem volt hideg, sütött a nap nem fújt a szél, egy szál rövidnadrágban és pólóban mentem felfelé. Ahogy emelkedtem egyre szebb volt a táj, egyre több hóval. Ha vissznéztem a völgybe 4 országot láttam, igaz ehhez hozzátartozik egy miniállam is: a Rajna völgyében jobbra Liechtenstein látható a maga 28km-es legnagyobb hosszuságával, balra Svájc volt, hátrébb a Rajna völgyében a Bódeni tavat láttam jobbra Ausztria balra pedig Németország. Dél körül értem fel a sípályák tetejébe amely 2250m-en található. Ott két túrasíelővel találkoztam akik épp ki voltak feküdve és napoztak. Én tovább mentem Pizol gleccser irányába, de kb. 100 méter szint után rájöttem jobb visszafordulni: nem volt megfeleő felszerelésem (bigfoot vagy túrasí) ezen a helyen már nem volt leratrakolva a hó (mivel pályán kívül volt), miután 3x beleszüllyedt az egyik lábam a több mint 1m mély hóba úgy döntöttem visszafordulok. Majd 1x megpróbálok felszereléssel felmenni mivel a pályák végétől már nem volt akkora az emelkedő (2250-ről kellett volna felmenni 2840m-re a gleccserre) de ott már nagy volt a hó. A nap nagyon sütött és olvadt eléggé a hó. Azokon a helyeken ahol elolvadt a hó az első tavaszi virág nyílt a kikerics. Olyan volt a föld mintha havas lenne annyi virág jött ki egyszerre. Visszafelé jövet újabb túrasíelőkkel találkoztam, most már tudom 1600 méterig fel lehet jönni autóval és legközelebb viszem a túralécet meg a bakancsot. A hegyen van elég hó, júniusig is kikart, a gleccser érdekel. Völgyből 500 méterről nem volt kedvem cipelni a sílecet meg bakancsot. Mára összejött az 1800 méter szintkülönbség.
A völgyben 17C volt árnyékban de ahogy kiértem az autópályára 25C is mutatott a hőmérő. Csak halkan jegyzem meg keddre 29C is jósolnak ami nyár eleji hőmérsékletnek felel meg. Erre a helyre biztos visszatérek nekem nagyon tetszett. Teszek fel pár képet.
az első hófolt
1550m-en
itt lehetett olyan 50cm a hóréteg vastagsága
ilyen úton mentem felfele
itt már(1800m felett) lehetett síelni
Melyik város merre és milyen távol található
Pizol a hegyállomás 2227m-en
eddig süllyed a hóba az egyik lábam
Arra van a Pizol gleccser
Van itt még hó elég
A szemben levő oldal
Csak úgy páráltak a hegyek
A hegyállomás fentről
Itt azért még lehet síelni
kék ég mindenütt
Túrasíelők jönnek le
A Rajna vögye:jobbra Liechtenstein, balra Svájc, hátul jobbra Ausztria, balra Németország
olvad a hó, az relső virág a kikerics
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE