Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

esslegg
35 élménybeszámolót írt
35
18 éve tag
Lengyelországi túránk utolsó napján tegnap itt síeltünk, 2 nap Bialka után. Két okból választottuk: egyrészt a gyerekek snowboardozni akartak, amiben még csak erős kezdők, így lankásabb és kevésbé zsúfolt pályát kerestünk, amit ülős lift szolgál ki. Másrészt január 6. a lengyeleknél munkaszüneti nap, ráadásul reggelre elállt a tegnapi eső és a nap is kisütött, így valószínűsítettük, hogy Bialkán nagyon sokan lesznek ismét, amit el akartunk kerülni. Ez a terep a célnak megfelelt: ment mind a két pálya, bár a 6-os ülős pályájának szélességben csak a negyedét sikerült korábban megcsinálniuk, az így egy kicsit szűkös volt, főleg a sok tudása felett síelő miatt, ezt egy csúszás után hanyagoltuk is. A 4-es ülős pályája viszont egy jó tanulópálya mind lejtése, mind szélessége szempontjából, ez látszott a rajta csúszó csoportok számán is. Itt sem voltunk kevesen, de még vállalható volt a tömeg, 3-5 perces sorbanállással. A pálya a gyenge hóhelyzet ellenére jól tartotta magát, még 16.00 körül sem buckásodott.

Vendéglátóipari egységet kettőt találtunk (plusz van pár foodtruck szerű fent a parkolónál), a 4-es ülős pályája közepénél lévő aranyos faház kandallóval, viszont csak kp-t fogadnak el, a lift tetejénél meg van egy óriási rönkház-hütte, sok-sok asztallal, széles, önkiszolgáló választékkal, elfogadható árakkal.

Snowboardot is ott kölcsönöztünk, van jópár opció, a miénk 40 PLN / fő / nap volt (szett).

Összességében egy kellemes napot töltöttünk itt, sí / sb tanulásra ajánlható.
Egyetlen negatívum szerintem a bérlet ára: több kisebb, Bialka környéki terep is a Tatry Super Ski rendszerhez tartozik Bialkához hasonlóan (ez, Koziniec, Grapa Ski, Jurgow Hawran), így ezekre az 1-2 ülőliftes, néhány km-nyi pályával rendelkező terepekre is pont ugyanannyi a bérlet, mint a jelentősen nagyobb Bialkára - nekünk, a mostani fő-fő szezonban 165 PLN / nap = 35-37 EUR volt, ráadásul 16 éves kortól csak teljes árú jegy váltható az ifjúságnak is -, ami számomra egy kicsit furcsa árképzés. Az az előnye megvan ennek a struktúrának, hogy ha valaki 4-5-6 napra megy, akkor egy több napos bérlettel nem csak egy terepen tud síelni, viszont kezdőknek tanulni nincs a "kisebb síterep - valamivel olcsóbb jegy" opció (bár lehet, hogy ez már a múlt).
h i r d e t é s
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE