Élménybeszámolók

Sulden am Ortler/ Solda 2021. december11-16.
Amire beszámolómmal elkészültem, a járványügyi bekezdése okafogyottá vált, hiszen az olasz egészségügyi miniszter napokban kiadott rendelkezése, amely december 16-tól hatályos, alapjaiban változtatja meg sítársaink Olaszországba való beutazásának feltételeit, és szerintem kedvét is! Ettől függetlenül benne hagyom írásomban a mi tapasztalatainkat, felhatalmazva tisztelt Admint a kivágásra.
A Covid miatti ellenőrzésekről a határátkelőknél: magyar-osztrák határon kimutattuk az ablakon az EU-s oltási igazolást, osztrák-német határon csak forgalomlassítás, és benéztek a katonák, de semmit sem kérve továbbtereltek, kilépéskor semmi ellenőrzés, az osztrák-olasz határon katonát sem láttunk.
Soldában/ Sulden am Ortlerben (1900 m) a szállásra beérve, a panziós kódolvasóval ellenőrizte az EU-s oltási igazolásainkat, majd kiadta a szobakulcsot. Síelésünk első reggelén (természetesen maszkban), a kasszánál az alkalmazott átadta a kért jegyeket, és felvilágosított, hogy majd a liftnél ellenőrzik a „Green pass”-t.
Az üres liftgépházban nagyon kedvesen fogadott a személyzet, beolvasta a QR kódot, majd megkérdezte, hány napot töltünk Soldában? Válaszunkra, hogy ötöt, átnyújtottott két matricát, mondván, ragasszuk a bukósisakunk jobb oldalára, így a többi reggelen már nem kell elővenni a telefonunkat/papírunkat. Ilyen módon a pályák mellett található vendéglátó helyeken már kizárólag ellenőrzött sízők és gyalogos kirándulók fordultak meg. (A kivétel, amely erősíti a szabályt, a sítúrázók csekély létszáma: öt nap alatt kb. tíz fő + három kutya. Gyanítom, hogy emiatt, egyszer egy fönti étteremben is kérték a „Green pass”-t tőlünk.) Egyszerűsítette az ellenőrző személyzet dolgát, hogy a Solda/Sulden am Ortler egy másik városrészéből induló vadonatúj 10 fős kabin (Kanzel/Pulpito) nem üzemelt, sem az ennek folytatásában található Langenstein/Orso lift, értelemszerűen pályáik sem voltak nyitva.
A 110 személyes nagykabinban (Seilbahn Sekt.I és Sekt.II/ Funivia Sez.I és Sez.II) tízen utaztunk felfelé, a szombati nap ellenére. A parkolóban német, lengyel és cseh felségjelű autókat láttunk, a hallott beszéd is ezt igazolta. Teljes csendben ért be a hatalmas függő kabin a félállomásra, ahol annak ikertestvérébe léptünk át, és azzal értük el a 2610 méteres magasságot, ahonnan négyszemélyes ülőlifttel lehet 2850 méterre jutni. Megállapítottuk, hogy nincs csákányos lift a rendszerben. (Alant, egy 43 m hosszú miniliftről nem tudtuk kideríteni, hogy csákány, vagy tárcsa, mert nem működött.)
Ilyen módon felfelé mindig pihenhet a láb! Tökéletesen preparált pályák fogadtak bennünket, és a hó minősége egészen fantasztikus volt! Csütörtökön esett, legalább fél méter friss hó, ezért szerencsésnek mondhattuk magunkat. Hát még amikor megtapasztaltuk a 3250 méteres magasságból leívelő Gran Zebru 1 nevű pálya előkészítését és hóminőségét! Kora délutánig nem is akartunk máshol síelni, mint itt, szemben az Ortlerral (3905 m), Gran Zebruval/Königspitzével (3859 m) és Zebruval (3740 m). „ Az Ortler a monarchia legmagasabb hegye, egy zord és mogorva fönnségben tornyosúló, széles jégköpennyel takart sziklatömb” - olvasható az 1886-1901-ben megjelent Az Osztrák- Magyar Monarchia írásban és képben című könyvben. Mára a jégköpeny megcsappant, de még így is félelmetes!
Ahogy azt Stani 2018-as beszámolójában már olvashattátok, nincs itt sok pálya, sem hatalmas és bonyolult rendszere a lifteknek és lejtőknek, mégis varázsa van a helynek a méretek, távlatok és látvány miatt. Természetesen az időjárás igen fontos tényezője egy síterepről alkotott véleményünknek; minket kegyeibe fogadott, hét ágra sütött a nap a mínusz 14 fokhoz, amikor életünkben először léptünk olaszországi síterepre, és éppen erre a dél-tiroli magas helyen lévőre. Nagy élmény úgy csúszni először egy pályán, hogy látjuk, hova érkezünk majd, nem akadályoz ebben köd, felhő, sűrű hóesés. Kihasználtuk ezt a körülményt a völgyig vezető hazacsúszó pályán, amelyen a parkolóig síztünk. Általában kijegesedett ösvények szoktak lenni ezek az utak, itt azonban pályának beillő felületek fogadtak, a fentiekkel azonos minőségű , gépelt hótakaróval. A patakparton természetesen csökkent a szélessége, ám nagyrészt lehetett egyenesen siklani a csekély lejtés miatt, szintén kitűnő havon.
A reggeli pontos nyitásidőt csak a fővonalon tartják be (08.30), a felső lifteknél lazán kezelik ezt az olaszok. Vasárnap akkor kezdték kisorolni a garázsból az ülőszékeket, amikor mi felértünk az első nagykabinnal. Ráadásul adódott valamilyen technikai probléma, így 09.20-kor jutottunk a felvonó székünkre, amely tényt, Ausztriában ugye tragédiának élnénk meg. Ugyanez a várakozás várt volna ránk a csúcsra vivő lift esetében, de az kiváltható volt a másik, szinte párhuzamosan futó ülős lifttel, igaz, hogy 100 méterrel alacsonyabbra visz. Kárpótlásul, karnyújtásnyira állanak, illetve mállanak, omladoznak, a különleges mészkősziklák, amelyekben üregek, rések, hasadékok láthatók. Mindezt jól szemügyre vehettük, amíg a Schöntauf I /Beltovo I lift felért velünk. A további sínapjainkon tréfásan álltunk a reggeli pontatlanságukhoz, példát véve többi jókedvű sporttársunkról, hiszen a nap nagy részében néhányan kergetőztünk az üres pályákon, nem hiányzott az a pár perc...
Nagy ajándékként éltük meg a vastag zúzmara réteg jelenlétét, amely mindent beborított ezen a reggelen (mínusz 7 fok), szinte teljesen megváltoztatva a tegnap megismert alakzatok látványát. Szóban nem elmondható, talán fényképeink segítenek bemutatni élményünket…
Másnapra tovább enyhült az idő (Mínusz 4 fok), a hóminőség továbbra is kiváló volt, akárcsak a tökéletesen gépelt pályák! Egy szlovákiai síklub kiskamaszainak jókedvétől volt hangos a nagykabin, mosolyra derítve a kanadai parasportolókat és kísérőiket (2 fő minden sportolóra). Rajtuk kívül tíz főben maximálhatjuk a kabin utasait, magunkat is beleértve.
Ugyanígy zajlott minden még két napon át, utolsó napunkon még a reggeli első nyomot is mi húzhattuk a tökéletes és jól belátható pályákon.
Kényszerűségből, az ausztriai kiszámíthatatlan viszonyok miatt kerültünk Dél-Tirolba, olasz területre, az Ortler tövébe, nagy távolságra győri otthonunktól, de nem bántuk meg a merész döntést, a hosszú utazást! A síélményen kívül, a rafinált és ízletes olasz konyha is elbűvölt bennünket, amely jól kiegészítette a Tirolban már megismert ízeket, valamint a kétnyelvűségnek az a természetessége, ahogyan az olasz és német szó egyenértékűen fogadott, értett és elismert. Az újság egy hasábján belüli kétnyelvűség, a menülap dupla nyelven nyomtatása a panzióban, a sípálya térkép, a buszmegálló, az étterem, de még a mellékhelyiség feliratai is kétnyelvűek! Mind, mind a példaértékű autonómia nyelvi megnyilvánulásai. Ez iránti tiszteletem jeléül írtam én is minden nevet mindkét nyelven a beszámolómban.
Sulden am Ortlerban/Soldában tudomásunkra jutott, hogy a közelben, de már osztrák területen fekvő Neuders síterepe 15-én újra indult, ezért a hazautat úgy terveztük, hogy néhány órát csúszunk a számunkra még ismeretlen, de igen vonzó pályákon. A Bergkastelseilbahn új és gyönyörű előcsarnokában csak mi ketten lézengtünk, az elegáns kasszasoron egy alkalmazott dolgozott, bemutattuk a „Green pass”-t, és megtudtuk, hogy kb. 50%-on működik a rendszer. Kellemesen jó ajánlat volt a jegy ára, amellyel zárásig is maradhattunk volna. Szépen kezelt pályák, vastag hótakaró, és még délben is árnyékos lejtők fogadtak bennünket, elenyésző számú, főként cseh és német síelővel. Gyermek-kényeztető eszközök, játékok, építmények tűntek fel, amelyek most néptelenek voltak. Gyönyörű a kilátás a Schöneben/Belpiano sípályáira, a völgyre, és az 1394 méter magasan fekvő Neuders városára.
Délután egykor úgy hagytuk el a pályarendszert, hogy még biztosan visszajövünk, lehetőleg akkor, amikor a teljes terepet megismerhetjük!

Jöhet egy beszámoló ? :)

Ahogy itt a sielok.hun is olvashattátok október végén óriási hó esett a Déli Alpokban. Az a rengeteg hó, ami tavaly északot jellemezte, most délen található és ottjártunkkor is már annyi volt, mint egy normális szezonban inkább december második felében.

Solda, vagy Sulden, itt mindkettőt értik, ugyanis Dél-Tirolban (Alto Adige) vagyunk, ott ahol békésen megfér egymás mellett a német és olasz helységnévtábla, ahol az osztrák és olasz zászló nyugodtan lengedez egymás mellett, ott ahol nem néz rád véres szemekkel az olasz, ha németül kérdezed, és a németajkú sem, ha buon giornot köszönsz. Dél-Tirol iskolapéldája annak, hogy lehet ezt másképp is...

Jelenleg Ausztriában pályasízni jó, főleg a gleccsereken, különösen igaz volt ez ottjártunkkor, azaz november második hetében, egy novemberi kisebb-nagyobb havazásra repültünk rá, innen, Ausztriából bő 290 km, nem távolság. Magyarországról 900 km körül Budapestről, az Alföldről hamar 1000 fölötti távot hozhatunk össze, és ezek azok a számok, amikor is a síelő (vagy boardos) elgondolkozik, most miért is utazzak ennyit, hiszen jobbnál jobb síterepek vannak Ausztriában. S szinte igazuk is van, mi sem a pályáért utaztunk, bár hozzáteszem, zseniális hó volt azokon is!

Utunk Innsbruck felé vezetett, majd a csodás Reschenpass és Reschensee (itt van az elárasztott templom) mellett, ahonnan megpillantottuk a sejtelmesen felhőkbe bújó Ortler csoport majd' négyezreseit.
Pazar látvány!
Szállást Pradban foglaltunk, mivel Soldaban hétvégére már nem volt hely (nem, tömeg nem volt, de egyelőre kevés szállás tart nyitva). Pradtól 15-20 perc alatt elérhető a terep (google szerint 30 perc), természetesen ez most, száraz útviszonyok mellett, télen, havazáskor hosszabb lehet. Prad akkor jó hely, ha csillagtúrázni támad kedvünk a régiós síbérlettel és csúsznánk Trafoiban, Schnalstalon, Reschenpassnál, azaz az Ortel Skiarena terepein. Amennyiben csak Soldaban tervezünk maradni érdemes ott keresni, van pár jó hotel, de kellemes apartmanok is.

Csütörtökön érkeztünk és péntektől kezdtük a freeride-ot, a két nagy kabinos járt és a Madritschbahn, illetve Schöntauf 1 és Schöntauf 2 ülésesek, egészen 3250 méterig. Hivatalosan a Madritschbahnig (2650 körül) csúszhattunk le, nem hivatalosan egészen a középállomásig, bátrabbak a völgyig, ez 1900 méteren fekszik és ottjártunkkor még itt is volt (részint) hó.

Fenn méterekben mérték a havat, így szinte bárhol lehetett menni, hatalmas részek, felületek kínálkoznak a liftek és pályák közt és mellett. S a legjobb ! Nem kell örökkén-örökké traverzolni, kiszállsz és csúszol, csúszol és beszállsz és újra kezdődik a freeride mókuskerék.

Várakozási idő, sorok? Mondhatni ismeretlen fogalom volt, szinte hétvégén is, így lehetett falni az off piste kilométereket és szinteket.

Pénteken pályán kívül csak egy olasz boardos és mi voltunk, igen mi hárman osztozkodtunk a menün. Hétvégére érkeztek versenytársak, de minden nagyon laza volt, semmi stressz, semmi versenyfutás.

Apropó versenyfutás: a pályákon jórészt versenyzők voltak, többnyire olaszok, de láttunk csehet, lengyelt, sőt izlandit és litvánt is.

Ami furcsa volt Ausztriához képest, nem volt léctaposás. Senki, de tényleg senki, a versenyzők sem, pedig nagyon vártam, hogy mikor kantnizzák végig a lécemet :) Hiába, aztán vasárnap egy villanásnyira helyzet volt, természetesen vorarlbergi síklub palántái :))

Tényleg kifejezetten jókat mentünk , nos és a panoráma, igazi magashegységi varázs, a csaknem 4000 méteres hegyek közt csúszni, de egyszerűen ott lenni, létezni. Az Ortler, 3904 méterével pompás látványt nyújt, no és a hátán hordozó gleccserek, egy pillanatra jégkorszakban érezhetjük magunkat.
Erősen fotógén hely. A fotózás és freeride mellett remek túrasí helyszín is.

Amennyiben megy itt minden, az alsó részek is, vagy éppen az egyéb tereprészek, pl Langenstein, úgy jó hóban egy igazi freeride mekka fantasztikus magashegységi kulisszával, magasságokkal, mélységekkel.
Mindenki számára aki eddig csak Semmering-Gerlitzen-Lachtal "dombokon" síelt felírnám. Félreértés ne essék, a maguk nevében ezek is jó helyek -jómagam egy töltésen is jól tudom magam érezni-, de azért ez más dimenzió.

Szerintem még jövünk, illetve megyünk, de leginkább csúszunk itt.

A bérlet/hütte árak a tiroli, salzburgi árak alatt.

Képeket itt nézegethettek:

https://sielok.hu/fotoalbum/solda20...18november/kep/1/