Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

breez kiemelt beszámolói
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Sziasztok,

Régóta sielünk, és mégrégebbi vágyunk volt eljutni ide egyszer Zermattba. Tavaly júliusban voltunk itt, és akkor megfogadtam ha minden klappol akkor télen visszajövünk csúszni is.
Igy múlt hetet ezen a helyen töltöttük,és már sokfelé megfordultam sipályákon,az utóbbi 6-7 évben leginkább a Nyugat-Tiroli nagy siközpontokban (így magasan volt a mérce) mégis azt kell mondanom,hogy ez volt az eddigi TOP sikirándulásunk. 5 napot sieltünk Zermattban, Internacional bérlettel,szállásunkat Taschben a Hotel Cityben foglaltuk,közvetlenül a vasútállomással szemben egy 3 csillagos hotelben.A szállás kényelmes jó,megfelelö reggelivel,és abszolut korreket árakon,a környék árszinvonalához képest.A nagy elönye hogy tenyleg mint egy pályszálláson,reggel bakacsban tudtunk elindulni sielni ,mert kb 50 métert sétálva már fel is tudtunk szállni az egésznap minden 20 percben induló Shuttle járatra Zermatt irányába,Igy ezt a vonatozást úgy tekintettük mint az elsö felvonózást a hegyek felé...:))
Reggelente általában a Gornergratbahn-nal mentünk fel,ami közvetlenül a zermatti vasútállomással szemben indul.Olvastam itt hogy Zermattban olykor hatalmas sorok alakulnak ki a felvonóknál és hogy ki mennyi idöt várt erre vagy arra a kabinosra...namost a múlt héten szinte senki nem volt,nemhogy sorban nem álltunk soha egyszer sem,hanem sokszor üres kabinok jártak egész nap,és a reggel 8:48-kor induló Gornergratbahnon is kb 15-en nyomorogtunk:) összesen.
Minden pálya nyitva volt,ember szinte semmi,olyan kevesen voltak,hogy a Furi és Trockener Steg közti nagykabin egész héten nem is üzemelt,mert a Matterhorn Express negyed gözzel is elbirta.A hely fantasztikus,a pályák tökéletesek,és oriásiakat csúsztunk,a bérletünket megnézve a https://www.skiline.cc oldalon átlagosan olyan 75-90 kmt sieltünk naponta.Amit leszürtünk hogy ha legközelebb megyünk,akkor nem kell Internacional bérlet,mivel untig eleget lehet sielni a svájci oldalon is.Mivel elég sürün repkedtek a -20 fokok igy a gleccserre is ritkán mentünk,inkább a többi részen csusztunk a tökéletesen elkészitett biliárdasztal simaságú üres pályákon.Fantasztikus volt,és öszzehasonlitva az eddig ismert Nyugat-Tiroli árakkal nem is volt olyan vészesen nagy a különbség.A hütték mondjuk igen,de bánja a fene ha az ember ugy ebédel hogy közben a Matterhornt figyeli.....Esténként visszajártunk általában Zermattba kajálni,mert a bérletünk nem csak napi egy használatra volt jó a Tasch-Zermatt shuttle vonatra,hanem annyiszor használhattuk volna amennyiszer csak akarjuk.Aki teheti egyszer mindenképp látogasson el ide sielni,és ha mindezt még ráadásul nem kiemelt turista idöszakban teszi,biztosan nem bánja meg.Teszek fel képeket....és valóban igy van,ahogyan már többen is irtátok:Zermatt megér egy misét...söt a múlt hét után azt mondom,nekünk többet is...:))
breez
Kilátás a Matterhorn csúcsára - nem véletlenül ez a világ legtöbbet fotózott hegye.
zermatt-041.jpg
zermatt-045.jpg
zermatt-294.jpg
zermatt-100.jpg
zermatt-068.jpg
zermatt-072.jpg
zermatt-122.jpg
zermatt-317.jpg
zermatt-098.jpg
zermatt-079.jpg
zermatt-029.jpg
zermatt-247.jpg
zermatt-195.jpg
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2011.03.30.
Köszi a kérdésed, szuper volt csütörtök péntek álomidő napsütéssel, szombaton váltakozó napsütés hóeséssel.
Reggel minden pályán nagyon jó volt, az északi fekvésűek még nap végén is porzottak, és Ischgl döntő többsége ugye ilyen, a déliek délutánra kicsit a tetejükön megszottyantak de teljesen elviselhetőek voltak. A Talabfahrt-ok elviselhetőek voltak meg nap végén is lefelé. De volt úgy hogy a Fimba középállomásánál beszálltunk a kabinba lefele, mert nem a Silvretta hanem a Pardatschgrat aljában folytattuk napot a síelés után :)
Nagyon jókat csúsztunk és mivel csak egy 3 fos fiúbanda vett reszt a túrán így azért viszonylag nagy hangsúly volt fektetve a délutáni Paznauer Thaya-i partyra és utána a faluban lévő további Apres-ski lehetőségekre.
Szuper volt most is mint mindig, ez a hely tényleg mindent tud:)
breez
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2011.01.30.
'Életünk legjobb síelésén vagyunk túl, ezek után nehéz lesz jobbat találni.'
Szerintem ennel jobb hely nincs is......
Sziasztok,
Tegnap este jottunk meg mi is az Ischgl-i egy hetrol,fantasztikus volt,mar 8x jartam itt,de ezt a helyet nem lehet megunni.
Mondjuk amig nem lesz nyugat-Tirolban komolyabb havazas az elkovetkezo idoben az Idalpe-tol lefele eso Talabfahrtokat lassan jobb lesz elkerulni.
A fenti palyak a Palinkopf-on tenyleg nagyon rendben vannak foleg ha az ember fennt van reggel az elso felvonoval es teljesen ures tokeletesen elokeszitett palyakon is tud csuszni.
A hely akkora hogy elnyeli a tomeget.Fel 12-fel 2 ig valoban kicsit nagy a tumultus a huttekben mert mindenki ebedel.
Reggeli gyors feljutashoz foleg ha az ember nincs kinn nyitasra mi a Fimba kabinost hasznaltuk ott sosincs tomeg.
A delutani bulik a Paznauer Thaya-n aztan lenn a faluban a Trofana Alm-ban,Kuhstall-ban,Nikki Stadl-ban nagyon nagy elmenyek.
Ischgl-nek megkerik az arat de szerintem ar ertek aranyban teljesen rendben van es jobb jopar salzburgi vagy steiermarkti agyonsztarolt helynel,tisztelet a kivetelnek.
Nekunk az Alp Trida-tol balra fent levo piros palyak is nagyon tetszenek a Muller reszen.
Az uj felvono a C5 Lange Wand nagyon kellett hogy kicsit tehermentesitse az Idalpe atmenoforgalmat mert igy mar a Hollboden iranyabol is fel lehet jutni a legmagasabb csucsra ahonnan indulnak a hely legjobb fekete palyai.
Kivancsi leszek mikor valosul meg az evek ota tervben levo projekt hogy a Palinkopf-rol lefele a 40-es palya kozepenel jobbre bekotnek megegy hegyet egy uj kabinos felvonoval.
Jovo szezonra a mar kisse oreg es kis kapacitasu Pardatschbahn kerul kukaba es epitenek helyette egy uj nagykapacitasu felvonot hipermodern kiszolgalo epuletekkel alul is felul is a Pardoramanal.
Ez a hely valoban nagyon profi es tudja hogyan kell odacsabitani az embereket hogy aztan olyan elmenyeket adjon hogy ha mashova is megy utana mindig olyan erzese legyen hogy jo-jo de Ischgl az igazi.:)
A masik 3 nagy tiroli hely is nagyon jo (St.Anton,Serfaus,Solden)de valahogy nem tudjuk megmondani miert is de mar nagyon regota ez tetszik a legjobban.
Ami tetszett az az hogy egyre tobb magyar szot hallani a palyakon itt is.
Ami nem tetszett az az hogy a kiszolgalo szemelyzetbol itt is egyre tobb a torok es arab melos,a taxisok mind azok lettek es meglehetosen bunkok.
Ez par evvel ezelott meg nem volt igy....
breez
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.01.06.
Sziasztok,
Tegnap jottunk haza innen 3 nap csuszas utan inkabb pozitiv de vegyes erzelmekkel.
Na ho az nagyon nincs, bar szerencsere tomeg sem volt nem is ertettem az ev eleji foszezon ellenere nincsen tomeg a palyakon.
A palyak kemenyek, idonkent nagyon jegesek, illetve jobb esetben ez a feher jeg van rajtuk, es csak kevesebb esetben
a bordas alapjeg latszik ki, a foldes, koves reszeket mar nem is emlitve.
Mondjuk nekem amig jo éle megvolt a lecemnek, addig kimondottan elvezetesek voltak a palyak.
Az U-bahn szerintem jo otlet volt foleg hogy igy legalabb 5x-ose lett az este kivilagitott palya hossza.
Szuper az a kozponti epuletkomplexum amit az U-bahn aljanal huztak fel etteremmel apres-skivel gyorskajaladaval egyutt nagyon impozans epitmeny,bar nekem kicsit kihasznalatlannak tunt.Pedig ezzel az U-bahnnal egy uj kozpontot hoztak letre a siterepen belul Hinterglemmben.
A Bernkogel-bahn a felette levo csakonyossal valoban lassan tenyleg kierdemelne a kukas kifejezeset lassu oreg....na majd talan jovore kidobjak a kettot egyutt:)
Szukseg lenne ra mert amelett hogy nagyon jo az a palya a Bernkogelen meg fontos osszekoto szerepe is van Saalbach es Hinterglemm kozott a deli oldalon.
Ez van....
Ami viszont a vegyes erzelmeket okozta bennunk az az hogy bár most voltunk itt vagy 6.alkalommal,( az utobbi 2 evben nem jartam itt) olyan erzesunk volt hogy kicsit a palyakon kivuli dolgokkal(gondolok itt szallasokra, ettermekre es mindenre ami ehhez hobbihoz kiszolgalasban hozza tartozik)kezdenek elszallni a lovak.
Ezt nem tudtam mire velni: talan mert egyre rovidul a szezonjuk vagy mert iden a husvet ezen a helyen mar szezonon kivuli lesz? vagy mitol kezdtek el latvanyosan lehuzni a vendegeket?a szolgaltatasbol visszavettek az arakat meg megtoltak felfele...
De ezt csak tenyleg a lifttarsasagtol fuggetlen dolgokra ertem.
Nemtudom bennem most olyan erzes van mintha Tirol es ebbe beleertem a Nyugat tiroli tophelyeket olcsobbak lennenek mint Saalbach-Hintergelmm pedig ok nem fognak sirni marciusban ha bejon egy kis 10 fokos meleg Saalbach viszont folyni fog lefele.
Lehet ezert is van ez a tendencia,mint a Balaton tiz eve,ha rovidul a szezon emeljuk fel az arakat mert nekunk ugynannyit kell keresnunk es meg vegyunk is vissza a szinvonalbol hogy sporoljunk parhuzamban.
Azt is ennek tudom be hogy mar most januar elejen nyari lehetoseggel van tele a kornyek tura,bicikli es minden mas ajanlatokkal.szoval hogy menjunk majd nyaron is....
Ezzel nincs semmi gond, csak ha ezt nem csak mi hanem tobb ember akinek van osszehasonlitasi alapja eszreveszi, akkor ha valasztani kell nem ezt a helyet valasztjak valasztjuk.
Nekunk is van meg egy szervezodo tarsasagos hetunk marciusra es ha most dontenem kellene Tirol es Saalbach kozott hat Tirol-t valasztanam.Irom ezt mindannak a ellenere hogy az itteni palyakat es az egesz rendszert nagyon szeretem es most sem ebben csalodtam.
breez
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2010.08.27.
Jo választás,biztosan nem fogtok csalodni benne.Olcsobb szallasok bent Ischgl-ben nincsenek, kedvezobb aru szallasokat a https://www.kappl.at vagy a https://www.galtuer.at oldalon erdemes keresni.Mi mar vagy 5x voltunk itt es iden is visszamegyunk biztosan,Ischgl egyszeruen megunhatatlan.benn a faluban a szallasok 2-3x annyiba kerulnek mint a kornyezo 4-10km tavolsagban levo falukban.Ezekben mar vannak kituno appartmanok 25-30eur per fo koruli aron.Szobak reggelivel ugy 35-40-be felpenzioval ugy 50 eur-ba kerulnek naponta fejenkent.A heti siberlet az egesz volgyre jo es a galtür-i palyak kitunoek egy-egy napi szaguldozashoz mivel szinte teljesen uresek. (mindenki Ischgl-ben nyomja)A szallasok tavolsaga nem gond jo a buszkozlekedes es ha eleg nagy a tarsasag akkor 9 szemelyes VW Transporter taxik sem veszes aruak legutobb olyan 10km-re 15 eur volt az utikoltseg osszesen.
Jo a parkolasi lehetoseg is,csak akkor valakibol szenvedo fel lesz a hazavezetes miatt mert nehez Ischgl-ben megallni hogy az ember ne guritson le par Weisbiert naponta,ugyanis az egesz palyarendszer es a falu azon felul hogy hatalmas kivalo es rendkvul modern egy hatalamas es folyamatos buli is egyben.
Ezert mi evek ota azt csinaljuk nem helyben lakunk es vagy buszozunk vagy este ha sokaig maradunk akkor taxival jarunk haza.
Uh, ezt hogy igy leirtam annyi szep emlek jott elo bennem hogy mar 10 perc mulva indulnek is oda a Csodahelyre:)
Remelem tudtam segiteni es kedvet csinalni hozza hogy minel tobb honfitarsunk ismerje meg ezt a helyet.Mert eddig ottleteink soran nem gyakran hallottunk magyar szot Ischgl-ben.
udv:breez
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE