Élménybeszámolók

Síelés Katschberg – Aineck régióban, avagy mikor négy egymásnak idegen, itt szerveződő negyven-ötvenes nő nekiindul síelni. Az úgy kezdődött, hogy síelni szerettem volna, mert bár síelek már vagy 25 éve, az utóbbi négy évben nem akadt olyan társaság, akivel elindultam volna. Mit lehet ilyenkor tenni, hát indít az ember egy fórumot, az útitárs keresőn. Miért írom le? Hogy más is kedvet kapjon és részese lehessen a mi kis „siker történetünknek”. A fórum eredménye először egészen meglepő volt, vélhetően a nem túl jól megválasztott nick névnek köszönhetően  , itt ott félreértették, de ezen gyorsan túlestünk  . Hogy hányan jelentkeztek, akik utána nem válaszoltak az üzenetekre, erről inkább nem beszélnék, igazából nem is értem ennek mi értelme van, ez maradjon az Ő titkuk. Én mindenkinek válaszoltam, mert úgy gondolom egy topik indítónak ez kötelessége. A lényeg ,a lényeg, hogy először hármas csapatunk, az utolsó nap négyre bővült, nagy örömünkre, és készen álltunk az indulásra. A szállásunk meseszerű volt, a 22.-es piros pálya felső szakaszán, kb. 400 m.-re a felvonótól egy pici erdőben egyedül álló faház. ( köszönjük a foglalónak: evoros23.-nak) Megközelítése csak síléccel. A házban szuper összkomfort, saját szauna, cserépkályha, teljesen felszerelt konyha. Reggel hatkor indulás, szép idő, mindenki a helyén, evoros23 vállalta a vezetést ( ismét kösz, kitűnően vezet) Hétkor indulás az M1.-en részletes itinerrel , és térképpel, a GPS.-t elutasítottuk . Én voltam a navigátor, naná, hogy eltévedtünk néhányszor, pedig úgy emlékszem említettem, hogy navigálásban jó vagyok. Az utat nem érdemes említeni, persze hosszú volt, de mihez képest. Megérkeztünk, és a jelzés szerint elindultunk a hüttéhez, ahol át kellett vennünk a kulcsot, illetve ahonnan szánnal vitték a csomagjainkat a szállásra. Egy ideig gyanús volt, hogy rossz irányba haladunk, aztán egyszer csak szembejött -éppen miközben egy sípályát kereszteztünk- egy Audi, mire megálltunk, aztán sehová tovább. Szépen ácsorogtunk a síelők közepén , kis autónk úgy döntött, szép a kilátás nem megy sehová. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy elnavigáltam a sofőrünket, mert mi a fenét keresünk autóval a sípálya közepén, de nem ez volt a legnagyobb problémánk. Előre küldtük két társunkat segítségért, mert a hólánc nem akart összekapcsolódni. Végül megérkezett egy traktor a hütte tulajdonos testvérével, és hátramenetben megtette azt a maradék 2 km.-et a hüttéig. Jó volt az irány, és helyben voltunk. Némi megkönnyebbülés, átpakolás a szánra, átöltözés a parkolóban, és irány a pálya. A pályák: már sokan leírták milyenek, én kitűnőnek találtam őket, talán kicsit kevesen vannak ha egy hétre mész, de mi csak három napot síztünk, és ehhez nem kellett volna több. Kicsit hideg volt, de sokat sütött a nap, a pályákat jól járták, bár régen havazott, és a hóágyúk is csak csütörtök éjjel működtek ( az ablakom alatt), így egy kissé jeges lett délutánra a legtöbb pálya. A 11.-es nagyon kellemes, de igazából minden pálya jó , tömeg , még hétvégén sem volt. A szállásunkról csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni, este szauna közben kiszaladgáltunk a hóra, a „saját sípályánkra” és nézhettük a kivilágított falut. Befűtöttünk a cserépkályhánkba, ettünk, társasjátékot játszottunk, és sokat aludtunk. A társaság: hát azt mondanám-magamról-hogy hülyének van szerencséje, vagy inkább azt, hogy legvadabb reményemet is túlszárnyalta ez a síelés. Indulás előtti napon, kis híján bepánikoztam, hogy a fenébe gondolom, hogy négy idegen embernek elindulni okos dolog, főleg nem húszévesen. Mindenki vígasztalt, hogy”ne izgulj, jó lesz”-de hát mit mond ilyenkor az ember a másiknak. Hát tényleg jó lett . Egy mérnök, egy orvos, egy közgazdász és egy vállalkozó , 47-55 éves korig ( a vicc az, hogy két pontosan 47 és két pontosan 55 éves) –tökéletes összhangban tudta tölteni ezt a pár napot, és állítom életem egyik legjobb síelése volt. Remélem a többieknek is! Bocs, ha hosszú voltam, de bátorságot akartam adni a bizonytalanoknak. Remélem síelünk még együtt!