Élménybeszámolók

Sziasztok,
2018 január 6-17 között töltöttünk felejthetetlen napokat a Skiwelt névre keresztelt síparadicsomban. Autóval könnyen megközelíthető, az útakat folyamatosan takarítják, jégtelenítik, így nem szükséges hólánc.
Elmauban a Hartkaiserbahn-al mentunk fel minden nap, ahonnan a két fiammal egymás után minden falucskába lesíztünk. A 11 napból 3 nap volt kedvezőtlenebb időjárás, sűrű köddel, időnként havazással. A pályákat nem készítik elő éjszaka sem reggel, hanem a sízés utáni délutánon. Így, ha éjjel havazik, másnap porhavazás majd buckázás mindenkinek. A síterepen a legjobban értékelt pálya a 11-es Kandleralm valamint a 9üa, a Hartkaiserbahn-hoy tartozó pálya.

2017 január 30-február 9 közt töltöttünk 11 sínapot Saalbach - Hinterglemm - Leogang - Fieberbrunn sípályáin. Vegyes érzésekben, kellemes és kellemetlen emlékekben volt részünk. Kezdem a kellemetlenebb dolgokkal. Sajnos már csak marketing szöveg, hogy ideális hóviszonyok várnak mindenkit egy adott síterepen november végétől április közepéig. Napjainkban az alacsonyabban (2000 m alatt)fekvő síterepek nem hóbíztosak, így Saalbach - Hinterglemm sem az. Volt ugyan egy kevés hó, de meleg is. Február eleje a völgyben +10 fokos hőmérsékletekkel rukkolt elő, a hegyen is +4 +5 fokok repkedtek. Mivel szinte minden pályát érint napsütés a nap különböző szakaszában, így nagyjából mindenhol kezdődtek a bajok. 11-12 órára a pályákon hatalmas buckák voltak, a tövükben meg jég vagy fű, esetleg földdarabok. 2 napig 1700 m alatt eső esett, felette havazott. A pályákon elkeseredett, elázott emberek százai próbáltak "örülni" a szabadságuknak. Sokan közülük viszont a símentősök segítségére szorultak mindenféle sérülésekkel. Ilyenkor inkább vizisínek kellett volna nevezni a sízést.
A pályákat éjjel/reggel nem tapossák, csak a zárás után. Így az éjjel hullt hóban, napközben még egy óra sem kell a nyitástól és ismét lehet kerülgetni a buckákat.
11 nap alatt kifogtunk 3 nap olyan ködös időt, hogy a pályákat keresgélni kellett. A látótávolság 3-4 méter volt.
A pályarendszer legjobb része a Zwölferkogel-ről induló 15-ös és a 13a pályák. A 13a-t viszont a 11 napból 2 délután tudtam használni, a többi idő alatt zárva tartották a hivatalos sícsapatoknak.
S tán a legkellemetlenebb dolog a hatalmas tömeg a pályákon. Sokszor léc lécet érve kanyarogtunk lefele a keskenyebb részeken. Volt eset, mikor 25-30 percet kellett várakozni a Zwölferkogelbahn indulójánál vagy a Streuböden alján. Iyenkor a középállomásnál lehetetlen volt a beszállás.
S akkor a kellemesebb emlékek. A pályarendszer hatalmas és jól kigondolt. Mindenki talál magának megfelelő hegyet ahol csúszhat. Az 1-es fekete pálya kiválló, de helyenként nagyon jeges. A 15-ös úgyszintén. Mindezek ellenére kivállóan lehet rajtuk ereszkedni, ha mellőzhetjük a hirtelen kitérőket, megállásokat. A Schatbergről induló 6-os és 6a pályák helyenként elérik a 100 m szélességet is, meredekségük kiválló itt tömeg esetén is jól lehet élvezni a csúszást, kivéve két elkeskenyülő pályarészen. A hely, a táj nagyon szép, mikor napos idő volt, kiválló panorámák tárultak elénk.
Összegezve, a 11 nap alatt bejártunk nagyjából minden pályát, a legjobban a 15,13, 13a, 12, 6-os és 1-es pályák tetszettek. A 13a-n sikerült megdöntenem személzes sebességrekordomat, elérve a 112 km/h-t. Mindezek ellenére többet nem fogunk visszamenni erre a síterepre, egyrészt a tömeg miatt, másrészt a kiszámíthatatlan időjárás és hóviszonyok miatt. Decemberben még nincs hó, január végén viszont helyenként a pályákon már nincs.

2013 december 12-25 közt töltöttük a sívakációt a Zillertal Arenaban. Az úton sehol sem láttunk havat, csak a hegyekben, mikor már közel voltunk a célponthoz. A gyerekek már kételkedtek abban, hogy sízni is fogunk. A szállásnál viszont 25-30 cm-es hó fogadott és -2 fok.
Reggel kimentünk a pálya parkolójába. Megjegyeztem magamban, hogy mennyire másak az emberek, csendesek, mindenki végzi a maga dolgát. Nem sokáig tartott a véleményem. 3 perc után megjött egy bukaresti jelzésű BMW X6-os. Követte egy konstancai Audi A6-os. Mindketten úgy parkoltak, hogy 3-4 helyzet foglaltak el, de kb 50 méterre egymástól. Aztán kiszáltak és elkezdtek "beszélgetni", úgy 50 méter távlatban. A parkolóőr mutogatva megkérte, hogy parkoljanak közelebb a kocsikhoz, hogy ne foglaljanak annyi helyzet. Odaórdítottak neki románul (szóra sem érdemes, hogy mit), majd beintettek neki. Tipikus, pocakos, balkáni kinézésű, pökhendi "polgártátsak". Szégyelltem magam, hogy az én kocsimon is ott a RO számtábla, a parkolóőr már nézte is a kocsimat, hogy mikor fogok melléjük szegülni. Ám nem így lett. Közelebb mentem és kértem őket, viselkedjenek civilizáltan, ne hozzanak szégyent sem magukra sem az országra ahonnan jöttek. Persze semmi pozitív eredmény, sőt nekem is odamondtak pár "szép" szót. A többi síző csak tátott szájjal nézte a szereplésüket. Bemutatkoztak. Megjöttek az oláhok.
No, de térjünk a sízésre.
A pályán fent már 2 fok fogadott, gyönyörű napsütéssel. Viszont mindenhol símára taposott, ratrakolt hó, kiválló körülmények. Az 5 éves fiam kezdte elővenni a tavalyi mozgásokat, hamar rájött, mit kell tennie a pályán. A nagyobbik, 8 éves, már startból témában volt. Bemelegítőként lementünk a skiweg-en, mivel a Rosenalmbahn-al mentünk fel. A terep előkészítése itt is tökéletes volt. Azután átmentünk a 16-osra, folytatni a bemelegítést. Tömeg még nem volt sehol, a felvonóknál nem kellett várakozni. Másnap sorra vettük a 13, 14, 18, 19-es pályákat. 12 napig havazást egyszer sem láttunk. Csak napsütést. És nagyjából + fokokat. Ennek ellenére éjjel a pályák jól kifagytak, délutánig nem is volt baj velük. Az utolsó 3 nap már 10 fok is volt délben. Viszont rengeteg ember özönlőtt a pályákra. A felvonóknál már akár 5-10 perces várakozási idő is kialakult. A pályákon mindenhol mindenki mindenkit kerülgetett. Nem hiába, hogy december 20.-a után már vége az előszezonnak. Ezzel a meleggel és tömeggel a pályák délre már 40-50 cm-es buckákkal rendelkeztek, mindemellett olvadt firnes hó volt rajtuk. Helyenként 3-4 cm-es kövek, de akadtak 10-15-cm es szikladarabok is. Sok helyen fű volt a pályán, az emberek nem győzték kerülgetni a foltokat. A ratrakok éjjel csak a havat simították, a buckákat tüntették el. A köveket senki sem szedte össze, sőt ahol kevesebb volt a hó, a gépek még többet felszínre hoztak. Eddig a lécem talpa olyan volt mint a tűkőr, most viszont már szervizelhetem...
25-én mikor lementem a pályáról a felvonónál a hőmérő +14 fokot mutatott. Örültem is, hogy már vége. Csak az utolsó 2-3 nap volt kissé kellemetlen, a többi viszont álomszép nap volt.
Hazafele jövet láttuk Gerlosban a pályákat (amelyeken mi is síztünk pár nappal azelőtt), most viszont mér barna foltosak, kövesek voltak.
Az időjárási és emberi kellemetlenségektől eltekintve a síterep nagyon szép, változatos. Mindenki megtalálja a magának megfelelő pályát. Ajánlani tudom mindenkinek. A 36-os és 42-es fekete pályák meg igazi élményt jelentenek azoknak aki tudják mit jelent a sízés.

Sziasztok,
2012 december 10-16 közt voltunk először a Zillertal 3000-en. Hosszú útat tettünk míg odaértünk, a gyerekek minden 2 percben azt kérdezték még mennyi van míg odaérünk. Volt azután öröm... 30-35 cm hó ahogy kiszálltunk a kocsiból. Első dolog megfogni a havat, treningbe, kesztyű nélkül. Szuper volt.
Első nap Finkenbergbol mentünk fel az Almbahn I es II-vel. Az éjjel havazott, reggel láttam hogy felhők keringenek a hegyen, de nem volt ez gond. Égett bennünk a vágy, hogy csússzúnk. Fent olyan köd, hogy a lécem elejét homályosan láttam. Jelzéseket, pályákat sehol... Na jo, golndolom magamban, ez rázós lesz. Bemelegítettünk. Miközben a feleségemmel beszéltünk a teendőkről (forduljunk-e vissza a felvonóval, vagy menjünk le valahogy), megszólal valaki a hátunk mögött magyarul: "Erre van a pálya" és belemutatott a szép fehér tejfölbe. Na jó, akkor vágjunk neki. Került egy kék jelzés. Mondtam a feleségemnek, kövesse a gyermekekkel én lemegyek a piroson a második kabinosig. Elindultam. Nem zavart sem a -8 fok, sem a köd, sem a 20 cm-es porhó az alol kivasalt pályákon. Végre csúszhattam. Csak én és a végtele hó és köd. Elsők közt voltam a pályán, elengedtem a léceket, hadd legyen egy kis sebesség. Erre-arra láttam egy-egy 13-as piros jelzést. Akkor jó helyen vagyok, mondtam magamban. Ni-ni egy hoágyú, na ne, egy félméteres hóbucka... Már késő volt kikerülni... Repülök a nagy fehérségben. Nem látok se pályát, se a lécemet, semmit. Uram, repülök, ez szuper, sziasztok madárkák. 2 másodperc után már láttam a pályát közeledni. Vagy magamat a pályához. Na jó, elég volt a repülésből, le kéne szállni. Enyhén előre dőltem, hogy még maradjak lábon és zsupsz... Hófeljő a ködben. A lécek meghajoltak, a lábaim megfeszülve mint egy kő, kinyomják a súlyomat. A porhó vegigfut a sisakomon, hallom a simogatását. A szemüvegemen kopogtatnak az apró jégdarabkák. Az érzés kimondhatatlan öröm, kívánnám, hogy legyen örökké tartó, de nem lehet, már kifutottak a lécek a hófelhőből és megint nekiiramondtak. Még egy pár kanyar a friss hóban és megjelent a felvonó épülete.
Második naptól napsütés. Hintertux a 3-ik napra került listára. Lent enyhén ködös volt, ám fent 3250m-en semmit sem lehetett megint látni. Bárkit kérdek, senki sem tudja az útat, mindenki elsőnek voltt ott. Megint magyar szót hallok. Hú de jó, gondolom magamban. Kérdem az úriembert, merre van a Tuxer Fernerhaus, mire előveszi ő is a térképet, mondja, hogy le kell menni a 4-esen majd a 3-ason. Hát, gondolom magambam, ezt már tudom, de merre. Aztán folytatja: "De maga nincs velünk" kb 50-60 km/h szél, -18 fok, hófúvás minden irányból, de én nem vagyok a magyar honfitársammal. Magyar jelképes összetartás. Végül rászolt egy asszonyka, hogy azért mehetünk velük, ha akarunk. Hát legszívesebben nem mentem vola, de minthogy eltévesszem már az elején, hát elindultunk. A 7 éves fiam, tartotta a lépést, de a 4 éves (bár már 2 éve piros pályákon is sízik), elmaradt a feleségemmel. A kedves honfitárs meg elrobogott a ködben. Hát jó, lassan és biztosan leértünk a Fernerhaus-ig, azután vissza és irány a jégpalota. Az meg szuper. Kihagyhatatlan.
Többi napokon kiválló idő volt, a pályákat jól ratrakolták esténként,így mindenkinek öröm volt ott lenni. Ajánlom mindenkinek az egész síterepet.