Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

zai kiemelt beszámolói
zai
6 élménybeszámolót írt
6
9 éve tag
Sok hó esett az elmúlt 3 napban. Minden nap havazott, legtöbb hétfőn. Kedden kevesebb esett, volt napsütés is, szerdán megint kicsit több.
Nem mértem, de érzésre hétfőn 20-40 cm esett, kedden 5-10 cm, szerdán 5-20 cm. Az alsó értékek a völgyre, a felső a hegyre vonatkozik.
A pályák hétfőn nagyon buckásak voltak, mert a hó legnagyobb része már a pályák rendbetétele után esett. Kellett a hó, nagyon jeges volt alatta.
Keddre a kevés hó nem okozott gondot, minden pálya jó volt, a jeges részeket is jól eltüntették. Szerdán reggel is esett, ezért buckásodott, de nem volt tragikus.
Az 1-es pálya is élvezetes, ennyi hóval már sehol sincs gond. A 18-as alja mindig vacak, ott buckás lesz, túl sok kezdő, túl sok fékezés, túl nagy terhelés annak a szűk, rövid résznek.
A kevésbe jó idő miatt nincs tömeg, így idén sem tudjuk megállapítani, mit tud az új felvonó. Egyszer volt, hogy valaki még beszállt mellénk a kabinba, nagyon üresek voltak eddig a pályák, ma is 11 körül sokan feladták, pedig délután még ki is sütött a nap.
A 16-os fekete is jó állapotban van, kicsit buckás délután, de ennyi havazás mellett nem csoda.
Minden kedden van egy kis bemutató este, ahol az egyik helyi hölgy elmeséli a pálya történetét, pár tényadatot, hóágyúzást és meg lehet nézni egy ratrakot belülről. Szigorúan leállítva. Csak németül mondják el, erre számítani kell.
"Blick hinter die Kulissen" címen fut, nem nagy program, de érdemes megnézni.
DSC-4856.JPG
DSC-4876.JPG
DSC-4880.JPG
DSC-4890.JPG
DSC-4894.jpg
zai
6 élménybeszámolót írt
6
9 éve tag
Az elmúlt kb. 10 év legjobb síelése volt a mostani, 5 napot síeltünk.
Ez alapvetően a covidnak és az új kabinos felvonónak köszönhető.
Az új kabinos. Nagyon jól működik, tömegben még nem láttuk működni, de szerintem sokkal jobb mint a régi. A lenti résznél két irányból is be lehet menni, ez valószínűleg garantálja a reggeli jó kihasználtságot. Gyors és kulturált, modernebb mint a 18-as pályánál lévő. Kényelmes 10 db egyszemélyes ülése van, így egyértelmű, mennyi szabad hely van. Magasabb a kabin, ez jó lehet azoknak, akik gondba vannak a felvonóknál. Melegebb is az ülés, ma éreztük a különbséget, illetve van egy plusz ablaka az ajtókkal szemben is ami melegben lehet jó.
Nagyon kulturált lett az alsó állomásnál a WC és a felső állomásnál is van egy jó WC. A felső állomásnál elbontották a fa fedett "éremátadó" helyet, de az új állomás alsó részén van egy asztalokkal ellátott meleg pihenő. A lift egyébként halkabb is mint a másik, szerintem erre is nagy figyelmet fordítottak, minden mechanika el van zárva, amit csak tudtak.

Az osztrák helyzetről szóló cikknél sokan fanyalognak, de az elmúlt hét covid szempontból biztonságosabb volt itt, mintha otthon lettek volna a gyerekek a suliban, mi meg dolgoztunk volna. A maszkhordás nem túl fárasztó, simán elviselhető. Hétvégén nem tudom milyen a helyzet, de a hétköznap a kevés emberrel nagyon jó a helyzet.

A pályák jól bírták, bár csütörtökön és pénteken viharos szél volt, de mivel nem volt tömeg, nem lettek túl jegesek, vagy buckásak. Pénteken már érezni lehetett a hétvégére érkezőket, ez azt jelentette, hogy volt, amikor más sorban is álltunk. Ma 1x volt, hogy meg kellett osztanunk a kabint mással.

Az 1-es pályát sokat használtuk, mert lent nem volt nagy szél. Délutánra romlott, de magához képest jó állapotban volt.
A 18-as pálya alja sem volt vészes, a többi része közel ideális volt.
A Rozenkranz-on a pályák ideálisak voltak a felső 50m-től eltekintve, csak csákányos ment tegnap és ma is. Az időjárás olyan "Deltás" volt. Aki emlékszik még az M1-en régen futó Delta műsor elején a hóviharban küzdő kutatókra, na olyan volt. A szél több méter magasan horda a havat, csütörtökön a csákányos nyomvonalán is fél méteres buckák voltak délutánra. Tömeg nem volt ott, csak pár túlélő küzdött, cserében a pályák alsó része nagyon jó volt.
A 15,16-os pályák jól bírták szintén a szél miatt, a fekete pálya az erős szembe szél miatt kedvelt volt, a szél fékezett, a meredek miatt pedig kicsit legalább kimelegedett az ember.

A 2-es pálya jól bírta minden nap és reggel is használható, mert be lehet szállni a kabinosban féltávon is, bár a legtöbben reggel is lementek az 1-esn, teljes távot síelve.

A 3-as, 4-es pálya szinte üres volt mindig.

Csatolok pár képet a hétről.
IMG-20220116-215853.jpg
DSC-3923.JPG
DSC-3911.JPG
IMG-20220117-095019.jpg
IMG-20220117-110442.jpg
IMG-20220118-090506-1.jpg
IMG-20220118-103809.jpg
IMG-20220118-104009.jpg
IMG-20220118-104121.jpg
IMG-20220119-115223.jpg
IMG-20220119-122649.jpg
IMG-20220120-101403.jpg
IMG-20220120-144027.jpg
IMG-20220120-144520.jpg
IMG-20220120-144522.jpg
IMG-20220120-144527.jpg
IMG-20220116-161541.jpg
IMG-20220121-142417.jpg
IMG-20220121-095148.jpg
zai
6 élménybeszámolót írt
6
9 éve tag
Kedd hajnalban esett 3-5 centi hó a fenti részeken. Ezt valamennyire összetúrták a síelők de nem volt vészes, kevesen voltak.
Ma szerdán az előrejelzések szerint is csodás idő volt várható. Szerda ellenére egész sokan voltak reggel a parkolóban, úgy tűnt, hogy a helyi lakosok is jöttek, sok osztrák rendszámú autó érkezett. A pályákon előfordult, hogy nem tudtunk elsőre beszállni a felvonóba, de ez csak az előző két naphoz képest volt szokatlan, a normál szezonhoz képest nagyon kevés ember volt.
Az FFP2 maszk ellenőrzés úgy néz ki mindennapos, 1 fő feladata ez, de kb. óránként másik felvonóhoz megy és ott ellenőriz.

A pályák szerda reggelre nagyon jók lettek, a pár centis hó bedolgozása segített a jeges részeken.
Az 1-es pálya továbbra is jó, de a lentről nézve jobb oldali új kis ág, ami közvetlenül a felvonóhoz megy, nagyon keskeny, meredek és jeges. Jobban megéri bal oldalra a parkoló felé menni, és egy kicsit gyalogolni. Délután is élvezhető.
A 16,17-es pályák egész nap nagyon jó állapotban voltak.
Ma ideális idő volt a Rozenkranz-hoz, 11-es meredek része jeges, a többi szuper. A 10a volt a legjobb nekünk, a 9-es alja, meredek része szintén jeges volt.
A 18-as alja kicsit össze lett túrva, de a szokásoshoz (covid előtti időkhöz) képest szinte sima volt.
A 2,3,4-es pályák a nap végén is teljesen jó állapotban voltak.
8-as feketét alig használják, nagyon jó állapotban van.

Csoportok alig vannak a pályán, kezdő síelők száma is sokkal kevesebb. Az legtöbb síelő haladó szintű, aki lassabb érdemes figyelni erre, mert az átlagtempó nagyobb a pályákon.
DSC-3903.JPG
zai
6 élménybeszámolót írt
6
9 éve tag
Összeségében nagyon jót sieltünk ma, aki kijut, annak remek dolga van.

Reggel nehezen keltünk, így fél 10-re sikerült a felvonóhoz érnünk. Alig voltak már, 4-en voltunk csak a 10-es kabinban, mindenki kedvére választhatott, várakozás nem volt ekkor.
A pályák délelőtt nagyon jók voltak, délutánra elkezdtek jegesedni az erős szél miatt. Tömeg sehol sem volt, nagyon üres minden. Lásd album, 18-as pálya fél 1-kor.
2 alkalom volt, amikor nem egyedül mentünk a kabinban, hanem még valaki idegen volt a kabinban.
A maszkokat mindenki hordta, egy-két kivétellel. Volt maszk ellenőrzés is, egy "security"-s emberke, megállított mindenkit, akin nem volt FFP2-es maszk, vagy nem megfelelően hordta.
Van aki folyamatosan horda, van aki biztosító tűvel rögzítette. Mi egy kicsit átalakítottuk a sisakunkat, rávarrtunk egy kicsi kampót, olyat mint ami a szoknyákon és a melltartókon van. Párizsi kapocsnak hívják, lásd kép a galériában.
Ez tökéletesen tarja a maszkot, könnyű fel és levenni. Mi zsebben hordtuk a többi időben a maszkot, eléggé bevizesedik, ha állandóan rajtunk van.
AZ 1-es pálya saját magához képest jó állapotban van, arra kell figyelni, hogy viszonylag hamar dönteni kell, hogy a lift melyik oldalára mész, mert nincs átcsúszás a legalján.
A középső állomás felett a 2-es pálya szép széles lett, a letörés már nem olyan nehéz a kezdőknek sem.
Ma az erős szél miatt nem voltunk a Rozenkranzon, csak a csákányos ment, de embert nem láttam rajta.
A pályák jó állapotba vannak, délelőtt a 16-os fekete is kellemes volt, délutánra lefújta a szél, az már nem volt olyan jó.
Buckásodás a kevés ember és a szél miatt sehol sem volt.
3-kor befejeztük, mert annyit tudtunk síelni, hogy elfáradtunk.
p3.jpg
p2.jpg
p.jpg
zai
6 élménybeszámolót írt
6
9 éve tag
5 napot voltunk, extrémnek mondható melegben. A pályák a körülményekhez képest jók, a helyiek mindent megtettek, hogy a pályák jók legyenek. Minden reggel jók voltak a pályák, a koránkelők pár óráig minden pályát élvezhettek. Utána sokat romlottak. Sajnos hideget nem tudtak csinálni, úgyhogy olvadt rendesen. Érdekes jelenség volt ebben a melegben, hogy a legmagasabban (kevésbé volt meleg) és a legalacsonyabban fekvő részek (éjszaka jól átfagyott) voltak a legjobbak. A középső rész volt a héten a legrosszabb állapotban. Az 1-es pálya egész jó volt, kicsit jeges, de évek óta nem találtam ilyen jól síelhető állapotban. Az 1b kifejezetten kellemes. A 2-es használható volt, de talán a legrosszabb volt az összes között. Vagy hókásás, vagy jeges. Ma már kevésbé volt meleg, ma inkább jegesek voltak a pályák, kivéve a 12-es az mindig kásás volt, az valamiért mindig olvadozott.
A 18-as az alját kivéve mindig jó volt, az alja viszont borzasztó. Buckás plusz jeges. A 10 személyes kabinos alját áthelyezték, mi csak a hátrányát láttuk. Nagy tömeg esetén hasznos lehet majd, de nekünk csak több gyaloglást jelentett, ráadásul néha labirintust építettek, így még közelbe se lehetett síelni.

A 6 személyes kabinos alján is fejlesztettek egy apróságot. A hegyről lejövet már egy jól járható kényelmes lépcső van, és van egy plusz 1 személyes bejárat felfelé a pályával szemben állva, balra.

A 15-ösön a meredek buckásodik délutánra, a 17-es viszont végig buckás lesz délutánra. Délután jobban megéri a fekete 16-oson lemenni, az jól bírja. 17a le van zárva, mára a 15-ös meredek részét elkerülő részt is lezárták, nincs elég hó rajta.

A 3-as, 4-es pályán új részt alakítottak ki, ahol ugrálós rész van (nem tudom mi a neve). Az alsó része ideális gyerekeknek, ha nem is ugratnak, már a hullámokat is nagyon élvezik.

Összességében jók a pályák, de egy jól élezett léc hasznos tud lenni.

Képek: 1: 18-as felső része 2: 18-as alja, új bejárat
18-as pálya felső része
18-as alja, új bejárat
ugratós rész
zai
6 élménybeszámolót írt
6
9 éve tag
Az elmúlt héten nagyon változatos volt az időjárás, kedden, csütörtökön és ma (pénteken) esett hó. Ebből legtöbb ma esett. A pályák délutánra nagyon fárasztóak lettek, 11 után már nem volt túl jó.
Az elmúlt évhez képest változást nem vettem észre a síterepen, szerintem minden olyan volt mint eddig.
Pályák:
18-as pálya nagyon kellemes, a teteje szokott buckás lenni, az aljával viszont nem tudnak mit kezdeni, ma reggel nyitáskor is köves volt egy helyen. A többi része nagyon jó, már havazás előtt is jó állapotban volt.
15,16,17: A fekete rész részeben jeges, de jó állapotban van. A többi rész nagyon jó, délutánra kicsit buckásak a meredekebb részek
9,10,11: Szerdán voltunk utoljára, akkor is jó volt, a sok hó csak javíthatott rajta. A szél se fújta le a tetejét.
12,12a: jó állapotban vannak, délután is használhatóak maradtak
1: szokásos jeges, az elmúlt évekhez képes talán kicsit jobb. Alsó részt teljesen megnyitották, egyszer voltunk rajta, nem volt kedvünk többet tesztelni.
2,2a,3,4: Teljesen jó, nem volt gond vele
7: Jó állapotban van, a vége jegesedik néha, de talán a mai és tegnapi hó jót tett vele.
Frédi-Bénis és Dinós részek a mai havazással nagyon jók lettek, szinte bárhol lehet haladni azon a részen.

Mivel napközben gyerekek miatt több óra kiesett, ezért jól kiismertük az zárási időpontokat. Tipp haladó sielőknek: 15, 16-os pályán 15:40 előtt le kell menni, mert lezárják a pályát. Hivatalosan 45-kor zárják, de gyakorlatban mindig hamarabb zárták. A 6-os ülővel felmenve, 18-as pályán le, 16:00-kor zárodó 10-es kabinos még elérhető, közepes tempóban. Ideális carving technikához, ilyenkor alig vannak már a pályán. Utána 3-as, 2-es pályán a kabinos középső állomásához 16:15-ig tempósan el lehet érni, még fel lehet menni még egyszer a kabinossal. Utána 2-esen még újra elérhető 16:30-ig a középső állomás lefele menő járata a kényelmeseknek.

Sok hó esett a hegyen is, völgyben is fehér minden, most érkezőknek nagyon jó pályáik lesznek.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.