Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Archie10 kiemelt beszámolói

2012.09.30. Síterep: Kaprun, mások beszámolói
2011. március 20.
Snowboard 2
Felbátorodva a 2009 - ben először kipróbált snowboard élményen, az idei síelés alkalmával megint erőt nyerítettem magamon és újfent ráálltam a deszkára, folytattam, ahol 2009 - ben abbahagytam. Legnagyobb meglepetésemre, a vártnál sokkal jobban ment az egész. Szerepe volt ebben annak is, hogy "Spurwanze" (nyompoloska) módon állandóan közel settenkedtem az oktató által okított kezdőkhöz. Így közelről - hallótávolságon belülről - lehetett az instrukciókat nekem is meghallani és egyedül alkalmazni. Elesés persze volt most is, de korántsem annyi, mint 2 éve. Megtanultam húzóliften felmenni a hegyre, lejönni, lassú fordulókkal, egyelőre még nem a deszka élén egyensúlyozva, hanem kissé kezdetlegesebb stílusban. A fő, hogy tetszett még mindig, a síelésre fordított időt megfelezve a hagyományos síléc és a deszka között, változatos volt az idei sítúra.

2011. 03. 15.- én is fenn voltunk a hegyen - Kitzsteinhorn - sok száz magyarul beszélő emberrel együtt. Keserű volt számunkra, hogy aki magyarokat láttunk, hallottunk, rajtunk kívül senki se viselt kokárdát nemzeti ünnepünkön.

Amúgy a sítúra kiválóra kerekedett. Kaprun, Zell am See egyedülálló helyen fekszik, a pályák nagyszerűek, a szállás, ellátás No. 1 volt.

A Kitzsteinhorn-on egész évben síszezon van, ugyanis olyan magasan van (> 2500 m )a pályarendszer egy része, hogy nyáron is lehet síelni. Itt van a Kitzsteinhorn gleccser, ami elsőosztályú terep a nyári lesiklásokhoz.

A heti (6 napos) síbérlethez tartozott a buszközlekedés díjmentes használata is. A hotelunk nem pályaszállás volt, viszont a síbusszal a legtávolabbi síliftet - amire a bérletünk érvényes volt - 10 percen belül elértük. A sofőrök figyelmesek, mert ha látták, hogy a sível a vállunkon a megálló felé tartunk, soron kívül megálltak és felvettek, visszafelé elég volt szólni nekik, hogy melyik szállodánál tegyenek ki....

Reklámfogásként a Volvo gyár építtetett 2450 m magasan egy óriási jégkunyhót. Előtte egy kiállított autó, körülötte hegyi kocsmák, marcona kinézetű, szőrös képű, sört vödörből vedelő síelők, belül egy másik autó, bár, jégfotelok, asztalok, oltár. A bútorok, asztalok, pultok belülről - jég alól - megvilágítottak voltak.
h i r d e t é s
Síterepajánló
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 106 vendég és 14 regisztrált felhasználó látogatja.