Élménybeszámolók

Néhány friss élményemet szeretném megosztani a Marmolada gleccserrel kapcsolatban, mert úgy látom viszonylag régebbi infók vannak a topic-ban.
Március második hetében jártam errefelé, csaptam egy általam rövidnek gondolt kitérőt a Sella Ronda zöld körének teljesítése közben. A rövid kitérő aztán eléggé hosszúra sikeredett. Arabba-ból indult a kaland, és ugyanide csúsztam vissza is. A kabinos felvonó sebessége után a gleccser felé vezető két kétszemélyes beülős felvonó (10-es és 12-es, ha jól látom a térképen) borzasztó lassúnak tűnt. A Passo Padontól a gleccserre induló gondola völgyállomásáig egy szuper hosszú csúszásban volt részem még akkor is, ha kezdett kicsit buckássá válni a pálya a sok síelő, a meleg és a délutáni időpont hármasságának köszönhetően. A problémáim ezután kezdődtek. A gleccserre való feljutást megelőzően valahol 75 és 90 perc közötti volt az az idő, amit a gondolánál sorakozni kellett. Nem tudom ez mennyire gyakori errefelé, de ne lepődjön meg senki, ha a március eleji időszakban kora délután ennyi várakozásba csúszik bele a feljutáshoz. Mivel nem nagyon volt más választásom visszajutni Arabba-ba, ezért sorakoztam becsülettel. Ezt nem igazán tudta ellensúlyozni sem a fenti panoráma, sem a piros pálya lefelé. A panoráma odafent nagyon szép (Még addig is elláttam majdnem, hogy Corvara-ban melyik felvonóig kell visszaérni aznap a zöld kör teljesítéséhez :) ). A lefelé vezető hosszú piros pálya is nagy élményt adott a szikrázó napsütésben, mert kb. 1600 méter szintet lehet lesíelni, amit nem igazán lehet minden síterepen átélni. Délutánra viszont voltak olyan szakaszai, ahol nagy tömegben elég méretes buckák között kellett szedni a síléceket, hogy még jusson idő visszatérni Corvara-ba a felvonók zárásáig. Ezek miatt a várakozásaimat alulmúlta a kaland, de legalább pár jó fotóval és videóval gazdagodott a gyűjteményem.

Nem láttam beszámolót a terephez, gondoltam pár gondolattal segítek azoknak, akik gondolkodnak rajta, hogy kipróbálják Hohentauernt. 2014 január közepén próbálkoztunk itt a síeléssel. A sípályához az A9-es autópályán kell letérni a 114-es útra, ahol egy pár kilométeres szerpentin után érkezünk meg a településre. Két lehetőségünk van az autót leparkolni. Az egyik a faluban az „E” jelű csákányos felvonónál, a másik pedig egy kicsit tovább menve az „A” és „C” jelű felvonóknál. Mi itt tettük le az autót. Innen körülbelül 100 métert gyalogoltunk és ott is voltuk a kis fabódénál, ahol a jegyet árulták. Megvettük a bérletet, majd irány egy bemelegítő csúszás a 6-os pályán. A bemelegítő csúszás után egy hosszú utazás következett az „A” jelű csákányos felvonóval. Mivel a 7-es számú pálya is le volt zárva a hó hiánya miatt (csak egy-egy családot láttunk rajta szánkózni a kisgyerekekkel), ezért a „B” jelű felvonóval mentünk tovább fel a hegycsúcsra.
A 4-es számú fekete pálya le volt zárva, így 2-es és 3-as pálya közös szakaszán indultunk le és a 3-as pályán folytattuk az utunkat egészen a „B” felvonó aljáig. Nem a legjobb minőségű volt a pályán a hó, ezért a következő csúszásunk a 2-es pályán történt egészen az „E” jelű felvonó aljáig. Ez a pálya már egy fokkal jobb minőségű volt, kevésbé volt kicsúszkálva. Az „E” felvonót több ízben is igénybe vettük, hiszen az 1-es számú pályán több alkalommal is csúsztunk a pálya jó vonalvezetése miatt.
Napközben pihenéssel és táplálkozással a „B” felvonó tetején lévő hütte-ben próbálkoztunk. Tömeg egyedül itt volt, egy picit várnunk is kellett, hogy a teraszon szabad helyhez jussunk. A kávé iható volt, az étel tekintetében sem kell Michelin csillagokra számítani, de a Goulasch tartalmas és ehető volt, nagyon jól jött a nap közepén.
A 8-as számú pálya egy keskeny átvezető pálya, kis élvezeti értékkel bír, tényleg csak a pályák összekötésére alkalmas.

Mindent egybevetve nagy pozitívum Hohentauern-nek, hogy egyáltalán nincs tömeg, a sorban állás ismeretlen dolog errefelé. A síbérlet ára sem drágább összehasonlításban, mint bárhol máshol Ausztriában egy ilyen jellegű pályán. Ezzel szemben nagy gyengesége a terepnek, hogy kizárólag csákányos felvonók üzemelnek. A hegyekre fölfelé közlekedni emiatt ugyanúgy fárasztó, mint lefelé.