2013 februárjában jártunk Nassfeldben. Pályaszálláson laktunk Sonnleitenben, és egyik délután mi voltunk az utolsók, akik a Millenium-express lifttel felmentünk, hiszen annak a csúcsáról egyenesen a szállásunk ajtajához síelhettünk. Fantasztikus érzés volt, hogy csak a miénk a pálya.
A pályák összességében kellemesek. Bár a térkép a többségüket pirosnak jelöli, amikor éppen rendesen karbantartják őket, nagyrészt kifejezetten könnyű pirosak, vagy inkább nehezebb kékek. A sítudásom jó, de nem kiemelkedő, nem szoktam pályán kívül síelni, ennek az itteni pályák (még a feketék is) teljesen megfelelnek, és a hétéves, némiképp félős kislányomat is tudtuk olyan pályákra vinni, amiket élvezett - és itt nem tanulópályákra gondolok.
Idén valamelyik autós cég szponzorálásával több síterepen, köztük itt is, lehetőség volt arra, hogy egy kijelölt lesiklópályán úgy menj le a kapuk között, hogy automata kamerák filmeznek, mérik az idődet, és napi illetve összesített tabellákat adnak az eredményekről. Ha regisztrálsz a síbérleteddel a Nassfeldi honlapon, a neten megnézheted, hogyan jöttél le. Pont úgy néz ki, mint a síversenyek felvételei - csak mi kicsit lassabbak voltunk. :) (Ez a síoktatók álma, mert lefilmezik a technikádat, otthon pedig ki lehet elemezni, mit csináltál jól, és hol kéne javítani.)
Kedvencünk a 7600 méteres Carnia volt, és a végére már azt is megtanultuk, hogyan tudunk elég lendületet venni, hogy csoszogás nélkül végigmenjünk a hosszú vízszintes szakaszán. Hibája (a vízszintes szakasz mellett), hogy ha vissza akar keveredni az ember a tetejére az aljáról, az legalább egy óra, mert a lentről induló lift egészen másik hegyre visz (és a hivatalos 17 perc, amíg felérsz vele valójában sosem volt kevesebb 25-nél), és onnan még három másik lift és pálya érintésével juthatsz vissza a starthoz. Viszont nagyon szerettem az alsó szakaszát, ahol újra meg újra lecsúsztunk - kiszállva a Millenium-express első állomásánál.
További érdekesség, hogy ha regisztrálsz a bérleteddel, akkor azt is megnézheted a neten, hogy melyik nap mennyit és milyen pályákon csúsztál (pontosabban melyik liftekkel mentél fel), és azt is, hogy ez mennyi az átlaghoz képest. A nagylányom, aki délelőtt velem, délután általában az apukájával síelt, minden nap átlagos volt, kivéve, amikor utolsónak jöttünk le a pályáról - aznap csak 17% síelt többet nála. :)
A liftek jók, a többségük ülős, néhány kabinos, bár sajnos a Carniára átmenést nem lehet megúszni a néhány csákányos lift egyike nélkül. Itt jöttem rá először, hogy a térdem nem is a síelést nem bírja, hanem az állva liftezést...
Két helytől eltekintve sehol sem kellett 1-2 percnél többet várakozni(de többnyire annyit sem): az egyik a már említett csákányos (itt olykor 5-10 perc volt), a másik a Trögl-ből felmenő 1. számú ülős. Ide ebédidő tájban egyszerűen nem volt érdemes felmenni, annyit kellett (volna) várni, máskor viszont ott sem volt különösebb tömeg.
És most a negatívum. Nem véletlenül írtam az elején, hogy amikor éppen rendesen karbantartják a pályákat. 16 éve síelek, szinte mindig komolyabb pályarendszerhez utazunk, de még sosem jártam olyan helyen, ahol minden délutánra "elromlott" az összes pálya, pedig nem volt meleg. Kijegesedett, és rettenetesen buckássá vált. Igaz, csúcsszezonban mentünk, tehát sokan voltak; sok hó esett előtte, és egy nap akkor is esett, amikor ott voltunk. DE: a ratrakok napközben egyáltalán nem jártak, és sötétedés után hamar abbahagyták a munkát, amikor pedig egész éjjel esett a hó, akkor csak reggel 8 körül indultak el - ez egészen jól látszott a szállásunkról. Ez azt eredményezte, hogy reggel ugyan kiváló volt az összes pálya, de ebéd után már bárhová mentünk, mindenütt küzdeni kellett. (Mivel a pici lányom ezt csöppet sem élvezte, inkább bementünk vele délután.)
Keresés
