Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s

Élménybeszámolók

joce29 kiemelt beszámolói
joce29
1 élménybeszámolót írt
1
16 éve tag
Túl az egy hetes síelésen, gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat!
Február 11-én kezdtük a csúszást, 7 napos síbérletet vásárolva. Családunkban két fiú gyermek is van, a kisebb 5 éves, a nagyobb 8 éves. Ezt csak azért írom le, hogy a napunkat minden esetben úgy terveztem, hogy a gyerekek tudásának megfelelő pályákat keressek.
A szállásunk a Fastenberg Hüttében volt, ami a Fastenberg 6-er felvonó alsó állomásánál van, közvetlenül a Planai piros 2 pályája mellett. Aki járt már itt, az talán tudja, hogy nem éppen a kezdők paradicsoma ez a rész. Én is féltem, hogy a kisebbik fiamnak fel fogja adni a leckét, de szerencsére nem okozott problémát.
A Planai pályái ezen a héten nem voltak a legjobban kezeltek, az éjszakai hóesések után komoly buckákat túrtak össze a síelők.
Ha gyerekekkel érkeztek és változatos napot szeretnétek, akkor erősen ajánlott Planai-on a Marchenwiesenbahn felvonó melletti Fun Park és a 8-as pálya melletti időmérő pálya kipróbálása! Az időzítésre azonban érdemel figyelni. Ide délelőtt 10-ig érdemes megérkezni, csúszni párat, aztán elmenni más irányba és 12 órától délután fél 2-ig szintén elég kevesen voltak a felvonóknál. Mivel sok síiskola is van ezen a részen, ezért fel kell készülni, az oktató után kígyózó 10-12! gyerekre!
A másik nagy kedvencünk Hochwurzen volt! Ha valaki a Planai-on száll meg és sílécen akar átmenni Hochwurzenbe, akkor ne próbáljon korán átcsúszni, mert a Rohrmos I két üléses felvonónál fél 11-ig 15 perc fölötti várakozásra lehetett felkészülni, sőt ekkor még a Rohrmos II. -nél is hasonló tömeg alakult ki. 11 körül viszont nincs várakozás!
Ami miatt Hochwurzen igazán tetszett:
- Fun Park a kék 42 pálya mellett
- Időmérő pálya a kék 37 mellett
- Sebességmérő pont a piros 33 pálya alsó részén
- Széles, ragyogóan kezelt pályák
- Szánkópálya, amit napközben is használhatunk. (Szánkó bérlés 7 euró, síbérlettel a Gipfelbahnnal fel kell menni és 6,5 km lehet csúszni lefelé! Sícipőben szerintem nem lehet csúszni, ezért olyan bakancsot vigyetek magatokkal, amiben lehet szánkózni. Mi ezt hátizsákban vittük magunkkal.)
4 hegy túra: a negyedik napon gondoltam egy nagyot és 8.45-kor már a felvonón volt a család. Titkon azt reméltem, hogy meg lehet hódítanunk mind a 4 hegyet. Aztán kiderült, hogy nem! Több gyenge pontja is volt a tervemnek:
- a reggeli hőmérséklet -15 fok volt, ami nem könnyítette a dolgunkat (amint átcsúsztunk Haus-ba be kellett ülnünk a gyerekekkel melegedni, de nekem se esett rosszul a meleg)
- Haus-ban a felvonónál több, mint 10 perc sorbanállás, aztán kiderült, hogy egy másik felvonóval tudunk visszamenni Planai-ra, újra lecsúszás, újra sorban állás. Na itt feladtam, mert inkább élvezni akartam a síelést.
Vissza csúsztunk Planai-ra, majd onnan Hochwurzenbe még át mentünk, de meg se próbáltunk feljutni Reiteralmra.
Érdekes, hogy Hochwurzenre és Reiteralmra is egy régi 2 üléses felvonó szállítja az embereket, ami nem a leggyorsabb, esetenként sokat is kell várni, ezért a 4 hegy túra tervezésénél ezeket a szempontokat is vegyétek figyelembe.
Volt egy nap, amikor felmentünk Reiteralmra. A fönti pályák csodálatosak, nincs velük probléma. A völgybe levezető pályák viszont már elég problémásak. Délután már rengetegen síelnek lefelé az egészen meredek pályákon. Itt éreztem egyedül, hogy a kisfiamnak nem éppen ideálisak a körülmények!
Összegzés:
A családunk minden reggel 9-ig a felvonónál volt. Kihasználtuk a reggeli tökéletes pályákat. Napi átlagban a tracker adatait összegezve több, mint 30 km sikerült csúszni! Kiváló héten vagyunk túl! Folyt. köv. 2019.
IMG-4056.JPG
IMG-3861.JPG
IMG-3887.JPG
IMG-3925.JPG
IMG-4054.JPG
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.