Élménybeszámolók

Sziasztok!
Az igazság az, hogy bár nem idén és nem is tavaly, hanem azelőtt voltunk Zermattban, viszont van egy-két dolog amit akkor elfelejtettem leírni, aztán úgy gondoltam, hogy most ilyen jobb később, mint soha alapon megírom.
Amolyan ajánlónak, ismertetőnek szánnám, hátha segít azoknak, akik még nem jártak erre. (Természetesen abszolút szubjektív lesz. :) )
Kezdeném az utazással: Úgy terveztük, hogy késő este indulunk és másnap dél körül már ott is leszünk, körbenézünk stb. A térkép alapján az útvonal a következőképpen volt betervezve: München felé az autópályán, utána Lindau felé az E54-en, határátlépés a Bódeni-tónál, majd mivel az útvonaltervező legrövidebbenk Chur felé mutatta az utat, így arrafelé vettük az irányt. Chur után egy főútnak nevezett hegyi út váltja fel az autópályát. A hegyek errefelé már gyönyörűek, de a cél még messze volt. Az érdekes az volt, hogy ahogyan közeledtünk az Oberalppass felé (az út legnagyobb hágója a térkép szerint), úgy fogytak el az autók. Az elején még hatalmas forgalom volt, aztán mikor már a Mustérnak nevezett hegyi falut is elhagytuk, akkor már szinte senki nem volt arra rajtunk kívül. A táj egyre szebb volt, a vasút végig követett minket a völgyben, néha igen érdekes volt látni, hogy az a vasúti sín, ami előbb még lenn volt a völgy mélyében, az egyszer csak megjelenik a hegyoldalban mellettünk. Akkor még abszolút nem is értettem, hogy hogyan tud ílyen gyorsan felkapaszkodni, mert hát eléggé rendes emelkedők voltak az úton is. Aztán megérkeztünk Sedrunba, ez egy falu még a hágó előtt valamennyivel, a térképünk már sípályát jelzett, kis izgalom, első nagyobb svájci sípálya amit láthatunk, meg amúgy is az mindig jóérzés, amikor először megpillantjuk a hegyek között a legelső felvonókat, az első pályákat. Aztán egyszer csak megszólal a gps, hogy a következő lehetőségnél réjen le jobbra... Gyorsan ránézünk a térképre; faluban vagyunk, jobbra hegyek, illetve lakóházak, meg ott megy a vasút, de nincs arra semmilyen főút. Megyünk tovább. Keresztül a sípályán, majd tovább az úton, közbe a gps folyamatosan visszaküld minket. Az út egyre katasztrófálisabb, a hó nincs letakarítva, egyre gyanúsabb, hogy rossz irányba megyünk. Dehát a térkép ezt mutatta. Megkérdezünk egy úton sétálő hölgyet, hogy jó úton vagyunk-e. Nos a hölgy felvilágosított minket, hogy télen a hágó le van zárva és erre nem lehet autóval menni. Térképre nézve rájövünk, hogy a kerülő több száz kilométeres. Visszafele a gps még mindig a faluba küldd minket. Nincs vesztenivalónk alapon úgy döntöttünk, hogy mostmár megnézzük, hogy vajon melyik kertbe akar minket küldeni, mert, hogy a térkép szerint arra semmi sincs, az tuti. Kiderült, hogy fel kellet menni a vasútállomásra és a gps rávezetett minket a "vonatra". Ugyanis télen a hágon csak úgy lehet átjutni, ha felszállunk az autóval a kisvonatra, ami átvisz minket. Maga a vonatozás hatalmas élmény, a sípálya alatt megy el, időközben arra is rájövünk, hogy azért tud ez a vonat minden emelkedőt megmászni, mert amikor már túl magasak a hegyek, akkor hirtelen átvált fogaskerekűvé és egyszerűen nyílegyenesen felmegy a hegyre ennek segítségével. A hágó után egy síterepen keresztül megy lefele a vonat, mellettünk mindenhol sielők, majd aztán egy jó óra után megérkezünk Andermatt állomásra, ahonnan negyed órán át ismét a kocsié a szerep. A gond csak annyi, hogy ezek az autó szállító vonatok elég ritkán közlekednek és négy főnek kocsival nem igazán olcsó. A második vonatozás már be volt tervezve, ott vagy 20 percig egy hegy belsejében száguldunk a vonattal a kocsiba ülve. :)
A szállásunk Täschben a Monta Rosaban volt. Kellemes szobák, ping-pong asztal, uszoda, külön vasútállomás, igen jó szállás. Itt kell megjegyezni ugye, hogy Zermattba csak vonattal lehet eljutni(a síbérlet egyben a jegy is a vonatra), külön sítárolóval vannak ellátva a vonatok, amik reggel a szálláshelytől körülbelül óránként mennek, de ha begyalogolunk a nagyállomásra, akkor nagyjából 15 percenként mehetünk át Zermattba. A menetrend a szálláshelyen több helyen is ki van rakva.
A síterepről:
Gondolom akik már megnézték a térképet azoknak feltűnt, hogy igazából 3 részre lehet osztani a síterepet. (Csak a svájci részről beszélek most, ezt is alig bírtuk bejárni a hét alatt.)A zermatti vasútállomás közvetlen szomszédságából induk a Gornergratra a fogas, ami reggel/délelőtt gyakran jár felfelé, vannak olyan járatok is ilynekor, amik ilyen expresszek, azaz csak legfelül állnak meg. 40 perc alatt fel lehet érni a tetőre. Ha esetleg a térképen a baloldali részt célozzuk meg, akkor a vasútállomástól egy kellemes bemelegítő séta segítségével érhetjük el a "metrót", ami egy földalatti sikló. Ezzel pillanatok alatt fenn lehet lenni ~2300m magasan. Ha pedig a legkörülményesebb jobb oldali részt válasszuk, akkor a tömött elektromos busszal el kell menni a kabinos lift végállomásáig. Mondjuk én személy szerint inkább javasolnám azt, hogy a fogassal Riffelbergig menjünk, aztán csússzunk le a piros pályán a kabinos liftig, és így ki is kerültük a buszozó szenvedést. Persze a vasútállomáson mindenféle kistaxik is állnak, akik oda visznek ahové kérjük. Csak míg a busz az "ingyenes", addig ez nagy valószínüséggel nem, bár nem próbáltuk.
Kezdeném rögtön a baloldali sítereppel. Nekem személy szerint igen kevés pálya volt ami nem tetszett, ezen az oldalon nem is nagyon volt ilyen. A siklóval felérkezés után mi mindig a bemelegítést az apró 91-es pályán kezdtük a hozzá tartozó rövidke, lassú lifttel. A pálya az abszolút kezdőknek tökéletes, igazából nem nagyon áll másból, mint egy kis lejtőből és egy darab kanyarból. A 6-os kék pálya egy kicsivel technikásabb már, tetején egy ilyen gyerekparkkal utána egy kellemes lejtő, egy két kanyar a hütték és a faházak mellett, aztán nemsokára lent is vagyunk. Elég sokan szokatk rajta lenni, nehezebb részt nem nagyon tartalmaz, talán csak a szűk legtetejét, ahol délután felé már mindenféle nyom, meg jegesedés is előfordulhat igen nagy buckákkal, de ez egy nagyon rövis szakasz. A C lift, mint ahogy a térkép is jelöli; valójában egy lift, amivel mindkét hegyre fel lehet menni. Kényelmes, gyors, új lift. Egy szinttel feljebb az A2-es lift egy viszonylag frissen épült hibrid lift, pillanatok alatt fel lehet jutni vele a Bluherdre, ahonnan egy jó nagy kabinos lifttel pedig a Rothorn paradisera, a legmagasabb pontjára a síterület ezen részének. A 11-es piros pálya gyakorlatilag egy kék pálya, gyönyörű panorámával, míg a 7-es pálya, ami kíváló folytatása ennek; azt már inkább lehetne pirosnak mondani, csak az óriási szélessége miatt lehet kéknek mondani. Kellemes, napos, széles pályák; cserébe vannak is rajta jó sokan. Fent a 14-es pálya egy jó kis dimbes-dombos kék pálya, a hegy árnyékolja majdnem egész nap, viszont kevesen vannak rajta, bár a hozzátartozó E lift egy idős, lassabb lift, ami miatt szinte senki sem használja, hanem inkább mindenki továbbcsúszik a piros 15-ös pályán ami a D lift aljáig igen változatos, vannak benne hosszú vékony szakaszok, vannak vékonyabb meredekebb részei is, megy fák között is, bár a tetején ahol a kék pályával fut együtt, még nincs sok fa. A 9-es pályával egyesülve igazi hosszú erdei kék pályává szelidül, de szerencsére nem az a nagyon vékony pálya lesz belőle. Gyönyörű, hosszú, változatos, technikás pálya. Ha valaki félúton megunná a lecsúszást, akkor fel lehet jönni a D lifttel, ami szerintem az egyik leghosszabb ülős lift, viszont nagyon jók a hozzátartozó pályák (9-es piros,8-as fekete,7+4-es kék+piros). Kipróbáltuk azt, hogy milyen lehet a piros pálya továbbcsúszva a metró aljáig.(2-es és 3-as piros) Az eleje nagyon jó, a pályán tényleg szinte senki sincs, majd egy nagy hajtűkanyar utánkeskenyül a pálya, amolyan állunk és nem fékezünk pálya lesz belőle, majd egy idő után (valószínüleg ez a szaggatott rész)a pálya egy egysávos erdészúton kanyarog végtelenül hosszan; megállás nélkül lemenni a metróig azért eléggé combgyilkos dolog. Valószínüleg szerencsénk volt, hogy üzemelt ez a rész is, mert szerintem ha nincs sok hó (bár lehet itt ilyen?), akkor nem valószínű, hogy használható. A végén egy lift vitt minket a föld alá, ahonnan a mteró indult felfelé. Talán ez a rész a legnaposabb, legalábbis ez volt a család érzése, amíg ott voltunk.
Térjünk át a középső síterepre. Ide legegyszerűbb a fogassal feljutni. A tetejétől halomnyi, változatos kék pálya indul a riffelbergi állomásig (35-38). Mehetünk távol a vasúttol, mehetünk a vsút mellett is, vagy akár keresztezni is lehet azt. A pályák szélesek és nem igazán nehezek. Kezdők és haladók egyaránt élvezhetik szerintem. Rifflebergről egy hatüléses felvonóval lehet visszajutni, de nem olyan magasra, mint ahonnan a vasúttal lehet lejönni. Persze a lassabb és ritkábban járó fogassal is felmehetünk, de azért a plusz párszáz méterért nem éri meg erre várni. Ha valaki szánkózni szeretne, akkor persze érdemes azzal menni, mert az első megálló felfele, az a szánkópálya teteje. Ez a rész, ha jó az idő, akkor végig napos. A riffelbergi állomásról persze megállás nélkül tovább is lehet csúszni egy piros pályán lefele (39). A pálya felső része a hegyoldalban megy egy "betonperonon", így sikerült megoldani, hogy le lehessen itt is sielni. A pályán sajnos sokan vannak, nem a legszélesebb, de nem vészes, viszont közvetlenül a vasút mellett megy, viszont mivel a vasút egy faalagútban küzdi le a magasságot, így az egyáltalán nem veszélyes. Sokkal érdekesebb később visszanézni, hogy hogyan csinálták meg, hogy sielhető legyen a pálya. A "betonpálya" végén van egy jó nagy lejtő, amin érdemes kicsit megindulni, mert után úgyis belassulunk. Itt lehet választani, hogy lesielünk-e vagy elmegyünk jobbra a vasúti sín alatt a riffelalpi állomásra. (40) Ha itt nem mentünk el, akkor a házak után már ne is menjünk el oda, mert bár a térkép jelöl egy kis szakaszt, azonban igen sokat kell tolni emlékeim szerint magunkat, amit gondolom a sífutókon kívül nem sokan szeretünk. Ha viszont vonattal szeretnénk lemenni délután, akkor még van egy állomás ahová le lehet csúszni: Landtunnel. Itt csak egy idő után és csak lefelé állnak meg a vonatok!! Mi elég gyakran erre mentünk, az okokat, majd a jobboldali síterep ismertetésénél... Ha tovább megyünk az immár 42-es számot viselő piros pályán, akkor egy kanyargós, erdős, egyre meredekebb pályán találjuk magunkat. A pálya alján található egy kabinos lift, amivel fel lehet menni vissza Riffelbergre, illetve ha a másik irányba megyünk, akkor pedig már a harmadik régióban találjuk magunkat. Nekem személy szerint ez a 39-41-42-es pálya az egyik személyes kedvencem lett. Ha a Gornergratról esetleg elindulunk a Sunegga paradise felé, akkor hegyek között megbúvó piros-fekete pályákat találunk. Sokszor már a tájékozódásom is elveszett arrafelé. :) Egész jó pályák, viszonylag kevesen vannak arra, egész technikásak. A C lift tetejétől választhatunk, hogy egy csak csúszós erdei pályán lecsúszunk a fogas riffelalpi állomásához (A végén sajnos kell egy kicsit tolni magunkat), vagy pedig válasszuk a jobboladalt és egy hosszú vékonyabb kanyargós pályán lecsúszunk egészen Gantig. Itt a kiskabinossal felmenni Rothornra egy élmény volt, amikor ott voltam. A lift már igen idős, alig lehet ketten is beférni és igen izgalmas volt, amikor a görgőkön ment át a kabin. A másik irányba felfelé egy óriási kabinos lift megy, hatalmas szintkülönbséget leküzdve. Amikor én mentem fel, még a rádió is szólt benne. Fentről mindenféle extrémebb pályákon lehet lemenni a nagykabin aljába, vagy pedig ott a 28-as, 44-es pálya, ami egy meredekebb, de vékony pálya és mivel sokan veszik egyszerre igénybe, így vagy meglehet várni, amíg elmegy mindenki aki feljött a kabinnal és erre megy, vagy be lehet előzni őket, vagy marad az, hogy kerülgetni kell őket. Pedig ez is szép pálya. Ettől felfelé én nem jártam; ezek a nem igazán jelölt pályák a nem biztos, hogy működő liftekkel már nem nagyon valóak nekem, sem a családnak.
A harmadik régió leírását kezdeném ott, hogy amikor Riffelbergről a piros pályán lecsúszunk, akkor ott a térkép jelöl egy kék pálya lehetőséget a kabinos liftek aljába. Kipróbáltuk. Egyszer. Érdekes élmény az biztos, de ha lehet, többször nem fogjuk. A pálya fenyőerdőben megy, egy fűrésztelep mellett is elmegy, majd rátér arra az autóútra, ahol jár is autó (legalábbis amikor mi ott voltunk, akkor két ilyen erdészautó is elment), majd egyszer csak oldalra le kell térni az útról. Persze, ha először jár arra az ember és senki sincs arra sielő, akkor hajlamos továbbmenni az úton, mert nehezebben vehető észre a lehajtó. Ezután egy "bátorságlejtő" jön: nagyon vékony, nagyon mreedek, nincs kicsúszási lehetőség, de legalább rövid. Csak úgy lehet átmenni rajta, hogy megeresztjük, majd után fékezünk. Ezután rátér a pálya a pirosnak jelölt pályára, és ezután jön a halálos rész. A piros pályán még csak csak lehet lendületet szedni, azonban a kék pályáról érkezve körbe kell nézni, nehogy jöjjenek oldalról, rádául még ilyen lassító tábla is kinn van, ami mellett nehéz is elszáguldani. Ez viszont azzal jár, hogy innen a pálya végéig egy extrém hosszú tologatás, lépkedés van, úgyhogy ha valaki eddig nem melegedett volna be, na akkor itt biztos. Hozzáteszem a piros pályáról lefelé sem lehet sokkal nagyobb elndületet venni, bár úgy egy jól csúszó léccel, max lendülettel, guggolva, majd amikor már lassul az ember akkor lépkedéssel, egész sokáig el lehet jutni és már keveset kell a végén "szenvedni". Na ezért ajánlanám lefelé inkább a vonatot Landtunnel állomástól. A lift amúgy ami Furira, aztán Schwarzseere, majd tovább a Trockener Stegre megy fel, egy igen modern gyors kabinos, célállomástól függően 8-15-25 perc alatt fel is lehet érni vele. A Schwarzsee paradise részen a pályákon elég kevesen vannak, jók is a pályák, sőt még ilyen kőszáli kecskékkel(?) is lehet arra találkozni. Az 56-57-es pályákon alig vannak, széles, viszont kissé szeles pályák. Az 51-es, 53-as pályák nem iagzán piros pályák, igen kellemesek, csupán annyi a gond, hogy onnan csak a húzólift van vissza. Persze le lehet csúszni tovább a húzólift aljából is. Az 52-es piros pálya viszont egy érdekes pálya. Nagyon kellemesen indul, kanyarog a törpefenyők között egészen egy hüttéig, ahonnan egy nagy lejtő következik, amit muszáj megereszteni, mert ott ahol becsatlakozik az 51-es alja, ott nem az a pálya jön le hozzánk, hanem mi megyünk fel hozzá és ez bizony eddig nálam mindhárom esetben tolással járt sajnos. Utána lassan megindul a pálya egészen Furiig, ahol megint egy nem túl nagy emelkedős rész tolással, majd a házikók közt megérkezünk a kbinos állomásra. Ha innen felmegyünk a nagykabinosokkal egészen a Kis-Matterhornig, akkor szerintem egy különleges élményben lehet részünk. Nekem legalábbis a második lift, amikor kapaszkodik fel a hegy csúcsába vájt alagútba és körülötte hatalmas tér, alattunk óriási gleccser.. Szóval lélegzetelállító. Főleg az lélegzetelállító, amikor a hegycsúcsra felmenő lépcsőn többször meg kellett állnom, mert nem bírtam egyhuzamra felmenni a hegycsúcsra. A kilátás azonban mindenért kárpótól. A hegycsúcson van egy jégbarlang is, ami szintén gyönyörű, és elsőre nekem kissé félelmetes is volt. Lefelé jövet azonban a magasság miatti kellemetlen érzés teljesen megszűnt; eszméletlen széles, hosszú pályák, viszont nagyon nagy szél és hideg volt akkor. A húzóliftek között olyan is van, ami már kifejezetten lefáraszt felfelé, annyira hosszú. A pályák akkorák ott fenn, hogy egyszerűen nem tudnak zavaróan sokan lenni rajta, óriási szabadságélmény van ott fent. Ahogy tartunk lefelé egyre többen lesznek, a pályák egyre meredekebbek lesznek, kezdd visszatérni a civilizáció érzése. :) Sajnos a sokat dícsért 69-es pályát nem próbáltam ki, így legalább van még egy okom ami miatt egyszer szeretnék ide visszajönni. A 62-es feket pálya lefelé nem tűnt nekem vészesnek, igaz vannak benne meredekebb részek, amik ráadásul kissé keskenyebbek is, mint ebbe a régióba a legtöbb pálya, de attól még szerintem nem van ennél nehezebb piros pálya is Zermatton. A folytatás, az 50-es piros pálya aljáról már írtam, a teteje, közepe viszont egész jó, tele hüttékkel, fákkal, csak kicsit sokan voltak.
Összességében remélem, hogy van olyan ember, akiknek tudtam segíteni, ötletet adni, és nagyon remélem, hogy egyszer még visszajutok ide, mert nekem az egyik kedvenc síterepem lett, az összes körítésével együtt(vasút, busz stb.), a csodálatos panorámáival, hosszú és válatozatos, jó pályáival. Hazafelé pedig már Zürich felé mentünk Andermattól elkerülve ezzel az "olcsó" vonatozást, és bár a táv így valamivel hosszabb volt, időben sokkal jobban kijöttünk.
Köszönöm a türelmet!
Teebee