Élménybeszámolók

2024. 01.27. – 02.02. között egy hetet töltöttünk a Campiglio Dolomiti Di Brenta síterepen. Ezt a beszámolót elsősorban azok figyelmébe ajánlom, akik már jártak ezen a síterepen, de már jó régen és most terveznek visszamenni újra. Mi kihasználva egy hirtelen jött lehetőséget, több mint 20 év után tértünk vissza újra ide síelni. Friss tapasztalatainkat lásd alább.
Utazás: az útvonaltervezők legalább 3-4 különböző útvonalat ajánlanak fel, az egyik rövidebb, de fárasztóbb, a másik hosszabb, de kényelmesebb. Bármelyiket is választjuk, minimum 11 órás, az ország közepétől számítva 900 - 1000 km körüli útra kell felkészülnünk.
Szállás: ezúttal is Marilleva 1400-on volt a szállásunk, de nem a Sole Altóban, mint korábban, hanem a lifteknél található Residence Il Vigo nevezetű 3 csillagos apartman szállóban. Ez egy kb. 1000 személyes szállodaszerű vasbeton-alumínium-üveg épület, amely az 1970-es években épülhetett, de sajnos megállt benne az idő kb. 30 évvel ezelőtt, amikor az egyetlen luxus elemet, egy mosogatógépet telepitettek a hűtő-főzőlap-villanysütő mellé. Egyéb konyhai kiegészítőt ne is keressünk, még bérelni sem lehet. Így aki nem tud lemondani a kedvenc kapszulás kávéjáról, vagy minden reggel vajas pirítóst szeretne reggelizni, annak sajnos hoznia kell ezeket az eszközöket. Sorolhatnám még a borzalmakat, pl. emeletes ágy, falak helyett elhúzható paravánok, stb., de fel kell menni a netre, beleolvasni a kommentekbe vagy megnézni a fotókat. Sajnos meg tudom erősíteni ezeket. De az épület fekvése sok mindenért kárpótol, a síléctárolótól 50 méterre indulnak a liftek, a kijárattól max. 150 méteren belül szinte minden megtalálható, éttermek, boltok, bárok.
Pályák, liftek: aki régen volt itt, az sok újdonsággal találkozhat, új pályák és új liftek épültek, némelyik liftet korszerűsítették. A legfontosabb változás az, hogy megépült egy megalift Madonna és Pinzolo között, aminek következtében a 4 régió egyesült, így már 150 km-es pályarendszert lehet besíelni. Mi is kipróbáltuk ezt az új liftet, egyszer átmentünk Pinzoloba. Szerintem ez megér kétszer 16 percnyi liftezést, mert Pinzolo maga a nyugalom a marillevai vagy folgaridai „őrülethez” képest. A pinzoloi pályák nagyszerűek, nagy kár, hogy itt még a legtöbb lift elavult és lassú, de már megépült egy szupermodern felvonó a csúcsra, remélhetőleg hamarosan megindul majd a többi lift cseréje is.
Ami a többi pályát illeti, mi alapvetően piros és kék jelzésű pályákon síeltünk, de kipróbáltunk két feketét is (26 és 37). Hat nap alatt besíeltük az egész régiót, ha találtunk egy jó pályát, lementünk rajta többször is, de a kíváncsiság mindig tovább vitt bennünket. A pályák állapota változó volt, volt, ahol a tömegek már 11 órára feltúrták a havat (pl. 11-es szűk részei), de voltak olyan pályák, amelyen kevesen jártak és még délután is kiváló volt rajta a hó (pl. 20, 47, 88, 89). Pinzoloról már írtam, hasonló jó pályákat szinte mindenütt találni, de ezek közül a régiók közötti átvezető pályák délutánra menthetetlenül elestek (pl. 11, 23, 46 alja, 85 alja).
Hütték: Nekem újdonság volt, de a legtöbb hütte nagyobb komplexum, mint pl. Ausztriában és három különböző része van. Szinte mindegyikben van egy szabadtéri büfé street food-dal, az épület belsejében van egy tálcás önkiszolgáló rész és van egy különálló klasszikus étterem is abrosszal, pincérrel. Így mindenki megtalálja az igényeinek és a pénztárcájának megfelelő kiszolgálást egy helyen. Nekünk az első helyet a Pinzoló tetején épült 360 fokos körpanorámás étterem vitte el, de meg tudom erősíteni azt is, hogy a legjobb pizzát a Orso Bruno tetején sütik.
Az „őrület”-ről: mi ezt nem tudtuk, de a január-február közös hetére esett a lengyel barátainknál az országos síszünet. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a Marilleva-Folgarida régiót megszállták a lengyelek úgy mindenestől, síiskolástól, buszostól, jó parasztosan, persze tisztelet a kivételnek. Ennek köszönhetően nappal a pályákon tömegek, a kék pályákon síiskolák tízesével, a többi pályán meg a rokonság, néhány felvonónál tumultus és tolakodás, este a szállodákban gyerekzsivaj, a folyosókon rohangálás, egyesek szerint főszezoni mértékben. Ha nyugodtabb körülmények között akartunk síelni, akkor át kellett menni más területekre Marilleva-Folgarida területéről, mert ott ugyanez nem volt annyira jellemző. De az is lehet, hogy a régiós és a helyi bérletárak közötti 80 eurós különbség tette, nem tudni. Egy biztos, magyar-lengyel barátság ide vagy oda, ez most nem esett jól.
Konklúzió: Mi jót tudtunk síelni, mert a terület hű volt a nevéhez (Val di Sole – a nap völgye), nagyon jó volt az idő, 5/6 napsütés, a hatodik napon is csak felhő, semmi köd, semmi hóesés, még éppen elfogadható meleg. Jót tudtunk síelni, mert megkerestük a nekünk való pályákat, nem hajszoltuk a kilométereket, nem feszegettük a határainkat (elfelejtettem az elején mondani, hogy több mint 45 éve síelünk, a csapat átlag életkora 67 év volt). Mindezek ellenére mi már valószínűleg többet nem jövünk ide. Ha adhatok egy tanácsot az ide vágyóknak, azt javaslom, hogy az időpontot és a szállást körültekintően válasszák meg, mert a hely kiváló a síeléshez, nagyon sok örömöt tud okozni, mindenki talál itt a tudásának megfelelő pályát, de a fentebb leírt kellemetlenségek sajnos el is tudják rontani az ember kedvét. Én egy január közepi időpontot javaslok és egy folgaridai új építésű pályaszállást valahol a liftek közelében. Ezzel nem nagyon lehet hibázni.

Alapvetően családi és kisebb-nagyobb baráti társasággal kiegészülő síelő csapat vagyunk, akiknek rendszeresen én szervezem az utakat. Sok síterep szerepel a bakancslistámon, Val Gardena évek óta rajta van, de nem elsősorban a Sella Ronda miatt (ez már vagy tíz éve mindkét irányban meg volt), hanem önmagáért. Régóta szeretném tudni, hogy mit jelent, ha egy síterep öt csillagos értékelést kapott, ha rendszeresen előkelő helyen szerepel különböző ranglistákon, milyen az, ha alagutak vagy földalatti vasutak kötnek össze sífelvonókat, milyen az olasz vendéglátás, stb. Sajnos nagyon kevés beszámoló születik erről a helyről, ezért döntöttem úgy, hogy a saját élményeimmel próbálom gyarapítani a helyről származó ismereteket.
Ezúttal a csapatunk 40 éve síelő, 60 és 60+ éves felnőttekből és több év kihagyás után (egyikük 15 év után) újra síelő fiatalokból állt. Ezért választottam Val Gardena ALPE DI SIUSSI területét, mint kiindulási bázist, aminek besíelése után más területekre is elkalandoztunk.
A szállás a hegyoldalban egy minden igényt kielégítő parasztházban volt, 4 km-re a felvonótól (egyetlen negatívum). 100 nm, három hálószoba, három fürdőszoba, felszerelt konyha, barátságos háziak, reggel friss péksütemény a kilincsen, ajándék frissen sütött almás rétes, gyönyörű kilátás a völgyre, garázs, mindez megfizethető árért.
A beszámolóm célja az élményeim átadása, ezért most nem sorolom fel a megsíelt sípályákat, a megtett kilómétereket. Legyen elég csak annyi, hogy a 175 km sípálya és a 79 felvonó bőségesen elegendő egy hétre.
Az élményeket földrajzilag két részre kell osztani – van az ALPE DI SIUSSI és az összes többi. Az „összes többi” is kiemelkedő színvonalat jelent, de ami bennünket megfogott, az az előbbi – vagyis az APLE DI SIUSSI páratlansága. Ha szikrázó napsütés van, szerintem kevés szebb hely van ennél a területnél. Még egy vaskos vélemény – szerintem ez nem csak a komfortsízők és az idősebb sízők (erről még lesz szó lentebb) Mekkája, hanem minden telet és havat kedvelőé, 0-tól 100 éves korig. Itt megfér az összes szakág, a lesiklás mellett több mint 50 km sífutó pálya, továbbá 23 km szánkópálya van. A szánkópályák napközben is használhatók, mert szánkók szállítását megoldják. Különleges élmény 1800 méteren turistákat szállító lovasszánokat, babakocsit toló párokat, kutyát sétáltatót vagy csak szimplán sétálókat látni, akik békésen megférnek a síelőkkel. A hely ideális olyan családok, társaságok számára, ahol ne mindenki síel, vagy valamilyen okból (pl. gyerekfelügyelet, stb.) nem síelhet. A sírégió nem csak felvonókkal (2 db kabinos), hanem síbusszal is megközelíthető. A helynek saját honlapja is van, elérhető a Val Gardena honlapjáról.
Ami pedig az idősebb sízőket jelenti, én személyesen beszéltem 79 éves síelő hölggyel, láttam síoktatót 70 év körüli „nebuló”-val és természetesen számtalan idősebb sízőt, aki a maga kényelmes tempójában, a sok év alatt csiszolgatott ragyogó stílusában élvezte azt, amiért ide jött.
A vendéglátásról csak annyit, hogy a területen számtalan családi vállalkozásban működtetett hütte van, ahol kiváló a vendéglátás, az étlapon a szokásos kínálat mellett helyben előállított alapanyagból készített ételek is szerepelnek. És ez nem csak a reklám helye, hanem ezeket az állatokat (pl. törpe kecskéket) akár meg is lehet simogatni.
2019.01.26. és 2019.02.02. között hat napot töltöttünk itt. Ebből öt napon kiválóan lehetett síelni, a hatodik napon elkapott bennünket a havazás, ami sokat levett az élvezeti értékből. Sajnos a havazás a hazafelé vezető utunkba is lényegesen beleszólt, mert a Brenner-hágó lavina miatt le volt zárva, így kb. 150 km-es kerülőre kényszerültünk.
Mindent összevetve, kiváló hetet töltöttünk Val Gardenán és minden bizonnyal nem utoljára síeltünk ezen a méltán kiválóra értékelt síterepen.

Magamról csak annyit, hogy még a múlt század hetvenes éveiben, Szlovákiában ismerkedtem a síelés rejtelmeivel. Azóta a szorgalmas gyakorlásnak és a technika fejlődésének köszönhetően elfogadható kinézetűre sikerült alakítani a tudásom. Időközben nem csak a feleségem, hanem a lányaim is gyakorlott síelők lettek. Alapvetően együtt, magunkban járunk síelni, ritkán társasággal. Még egy alapvető szokás, mi a kezelt pályákon érezzük jól magunkat (de ott jöhet bármilyen szín), és csak néha-néha hagyjuk el kíváncsiságból a járt utat. Hét ország több mint 30 síterepén jártunk már, ezek alapján fogalmaztam meg a legutóbb, Lungau régióban tett kirándulásunk tapasztalatait.
Szállás, szállásfoglalás: az egyik legismertebb online szállásközvetítő portál segítségével kerestünk egy apartmant a régió központjában, Mauterndorfban. A kiválasztott apartman két hálószobás, kb. 70 nm-es volt, jól felszerelt konyhával, ingyenes WIFI-vel, napi 70 euróért. Azt kaptuk, amit előzetesen ígértek, ezt a megoldást csak ajánlani tudom mindenkinek.
Utazás: Csak két dolog miatt érdemel említést a téma. Ha Murau irányából megyünk Tamsweg felé, akkor semmiképp ne kövessék a GPS vagy a Google ajánlását, menjenek Murauban egyenesen tovább, maradjanak a kicsit hosszabb, de sokkal kényelmesebb déli úton. A másik jó tanács: fel kell ragasztani az autópálya matricát a szélvédőre, mert úgy fognak járni, mint én, hiába vettem meg a matricát, mégis 120 euró büntetést kellett fizetnem.
Pályák: A régiós (Lungo) bérletnek köszönhetően három területet is kipróbáltunk. Három napot töltöttünk Obertauerben, kettőt Katschi-n és egyet helyben, a Grossecken. Szorosan kapcsolódik a témához az időjárás is, mert a pályák és az időjárás együttesen szolgáltatják az alapot a sí-élményhez. Ebben a tekintetben a hetünk pozitív volt, mert kettő verőfényes, három átlagos és csak egy ködös/hóeséses napunk volt, ami január végéhez mérten összességében kedvezőnek mondható, főleg ha hozzátesszük azt is, hogy a hőmérő soha nem ment le mínusz 7 fok alá.
Obertauern-ről nagyon sokat olvastam és nagyon vártam a találkozást. A várva várt katarzis sajnos elmaradt. Alapvetően jó benyomásokat szereztünk, kellemes piros és kék pályákon síeltünk, de meg kell erősítenem több társam véleményét a pályák kezeltségét illetően. A legtöbb pálya már kora délutánra felbuckásodott. Egy jó tanács: a 4. számú felvonó mellett - a felvonóból nézve - jobbra található 4d jelű piros pálya az nem pálya, hanem síút (skiroute)! Csak gyakorlott sízőknek ajánlott, de azoknak nagyon, mert egy nagyon jó fekete résszel rendelkezik, élvezet rajta síelni. Ha kevésbé gyakorlott síelő rátéved az útra, könnyen bajba kerülhet. Két lehetősége lesz: a meredek pálya vagy a mellette lévő mély hó. Mindegyik komoly veszélyeket rejt magában, rövid idő alatt több látványos bukásnak lehettünk tanúi.
Katschberg-Aineck régióban két napot töltöttünk. A „csúcstámadásra” sajnos nem volt ideális az idő, mert az egyik napon a csúcs ködben volt, a másik napon a hideggel kemény szél párosult, ami jelentősen lerontotta a hely élvezeti értékét. Két felvonót is érdemes lenne az üzemeltetőknek kicserélni, az Aineckre St Margarethenből induló kétszemélyes székest (14) és a hegy túloldaláról induló háromszemélyes székest (1). Ezt leszámítva a hely kellemes, egy pályaszállással kombinált 5/4-re ideális. A pályák besorolását illetően az a tapasztalatom, hogy fölé vannak a pályák pozícionálva. A híres piros A1 két rövid szakasztól eltekintve egy kellemes, széles kék pálya, a 21-es fekete is csak egy piros nehézségével ér fel.
Grosseck-Speierck pályáin egy napot töltöttünk, de úgy gondolom, hogy ennyi elég is volt. A terület egy becsületes pályarendszer, de nem sok izgalmat tartogat, egy nap alatt besíelhető. A Grosseckről Mauterdofba menő pályát mindenkinek ajánlom, mert egy hosszú, nagyon kellemes piros pálya, de a St. Michaelbe vezetőt csak szükség esetén használják, mert az alja keskeny és elég korán buckásodik, inkább munkás, mint élvezetes.
Wellness: a régióban két wellness fürdő található. Az egyik este meglátogattuk a Mariapfarrban lévő SAMSUN nevű létesítményt, mert nagyon jókat írtak róla. Mielőtt bárki rászánná magát a fürdő meglátogatására, nagyon figyelmesen olvassa el a fürdő honlapját, mert ellenkező esetben úgy jár, mint mi: csak a fürdőbe lépve találkozik a meztelen valósággal, ugyanis a létesítmény területén a fürdőruha használata nem megengedett. Mivel mi nem szoktunk családilag együtt meztelenkedni, meglátogattuk a másik létesítményt is Taswegben. Ez egy átlagos fürdő, hideg és meleg medencékkel, pezsgőfürdővel, szaunával. Úszkálni, pezsegni jó, de pihenni sajnos nem lehet az állandó gyerekzsivaj miatt.
Összegzésképpen elmondható, hogy kellemes hetet töltöttünk el, néhány meglepetéssel tarkítva, de az az érzés, ami Saalbach-Hinterglemm vagy Breuil-Cervinia/Zermatt után éreztünk, az most nem jött, maradt bennünk egy kis hiányérzet.