Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

magnum56
28 élménybeszámolót írt
28
16 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2020.01.31.
2020. január 19. és 24. között voltunk itt a Pizolit Egyesület szervezésében egy 50 fős busszal. A túra összességében jól sikerült, de a síterep rendelkezik előnyös és hátrányos tulajdonságokkal is.
A pályarendszer teljesen északi fekvésű, ezért a mostani hószegény időben is volt elegendő hó. Azonban az északi fekvés hátrányt is jelent, mivel a pályákat szinte sohasem éri napfény, és az árnyékban eléggé rosszul látni a pálya egyenetlenségeit, ami zavaró volt számomra.
A pályarendszer papíron 125 km, de ennek jó része keskeny hegyi út, amely keresztben halad a meredek lejtőkön. Vannak azonban széles jól síelhető pályák is, többnyire a felső részeken. A legalsó zöld pályákon folyik a kezdők oktatása. Itt sok iskolás csoporttal találkoztunk.
Mivel kevés volt a friss hó, a pályák többnyire kemények voltak, de igyekeztek minden reggelre rendbehozni, ha nem is mindegyik pályát sikerült. Az idő végig barátságos volt, néha egy kis szél rontott rajta, de nem volt vészes.
Egy napra átmentünk Val Thorens-be, ahol jobban voltak a hóviszonyok, de sokkal több volt a síző. Ez nem is a felvonóknál jelentkezett, hanem a pályákon. Annak ellenére, hogy az itteni pályák jóval szélesebbek, nagyon figyelni kellett a száguldozókra.
A szállásunk Lanslevillard-ban volt, az egyik hazatérő pálya mellett. A közelben van Serpa és Spár áruház, valamint sok sajtbolt. Az egyik napon kirakodóvásár is volt a folyó parton, ahol főleg francia sajtokat és borokat árultak.
h i r d e t é s
Julu
17 élménybeszámolót írt
17
21 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2018.03.28.
Az előző hozzászólás egy évvel ezelőtti. Sok mindenben igazat adok az akkor leírtakkal kapcsolatban. Tény, hogy nekem sem ez lett a kedvenc francia síterepem.
Val Cenis-ből március 17-én érkeztünk haza. Nekünk is Termignonban volt az apartmanunk, de nem okozott gondot az átjutás. Egyikünk kezdő volt, ő minden nap átbuszozott Val Cenisbe, hogy időben odajusson a kezdésre. Nagyon dicsérte az oktatót, aki felnőtt csoportot vezetett, sokfelé elvitte a nebulóit, rengeteget magyarázott és nem csak a síeléssel kapcsolatban. Mindezt jó humorral fűszerezte. Kezdőnk így sokat fejlődött a 6 nap alatt, és még jól is szórakozott. Igaz ehhez nagyon jó francia nyelvtudás is szükségeltetik…
Ha az időjárás kegyesebb lett volna hozzánk, azt nagyra értékeltük volna. Két napig zuhogott a hó/havaseső. Síeltünk vakon felhőben, sokszor süvített a szél, és szembejöttek a hópelyhek. Nem mondom, hogy ezt kifejezetten élveztük. Volt még két tűrhető vegyes és két ragyogó napsütéses napunk. Magunk szerveztük meg az utat, és Eski-Mo síbérletet vásároltunk, hogy több közeli terepre is eljuthassunk. Pl. La Normara, és Valfrejusbe. Ezekről külön számolok be. Magyarokkal csak Val Cenisben találkoztunk.
Síterep: Sok az átkötő út, a liftpark régi, nem éppen egy giga nagy francia pályarendszer. Az emberek kedvesek és készségesek voltak a síterepen, a hegyi éttermekben, vagy éppen a szálláson. Egy épített kilátóból pazar kilátás nyílik. Mivel az alattunk elterülő tó befagyott, és vastag hótakaró fedte, így az egész táj egy egybefüggő fehérséggé alakult. A pályák egy része nem volt ratrakolva másnapra, de a nagyobbik része igen. A pályarendszer egy nap alatt bejárható, akár többször is. Vannak lendületes pályák, olybá tűnik, mintha a helyiek ezen a terepen összekeverték volna a pályák jelzéseit. Olykor a kék átment pirosba, és a feketét is inkább pirosnak véltük. Akadt néhány buckasíelésre alkalmas pálya is, na ezek sosem voltak kezelve. Sok az off piste lehetőség. A zöld az un. escargot pálya nevéhez méltón valóban csigalassúságú a karerősítő gyakorlatok miatt. Aki síelni jött és nem sífutni, az inkább ne tévedjen ide  Nekünk viszont a termignoni rész tetszett, mert ott működött az időmérő, és találtunk sícrosst is. Igaz erre már fárasztó húzós liftek vittek, hosszuk és meredekségük miatt igazán megérdemelnének már egy ülőst is.
Aki nem szeretne az olasz határtól távolabbi pályákra utazni, és nincsenek olyan igényei, hogy minden nap más pályán csússzon, azoknak szerintem elég jó választás Val Cenis. Vagy inkább Valfrejus?
IMG-20180316-120437-HDR.jpg
IMG-20180316-120610-HDR.jpg
IMG-20180314-092939978.jpg
IMG-20180316-085940.jpg
IMG-20180316-163645601.jpg
IMG-20180314-163739798.jpg
IMG-20180312-162544.jpg
IMG-20180314-090100128.jpg
IMG-20180314-100238864.jpg
IMG-20180314-123646043.jpg
IMG-20180314-170001818.jpg
IMG-20180316-085914.jpg
IMG-20180316-165355-HDR.jpg
IMG-20180312-121943.jpg
lujzarvai
1 élménybeszámolót írt
1
10 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2017.02.11.
Szerintem, ez egy rossz síterep. A mi szállásunk Termignon-ban volt, amit különösen nem ajánlok. Körülbelül 20 km-pálya elérhető onnan "könnyen" 2 beülős és 2 tárcsás felvonóval, átjutni a nagy pályarendszerre csak egy retúr lifttel lehet, onnan felmenni, ahhoz, hogy "normális" pályára jusson az ember még 2 felvonóval kell menni. Szóval annak ellenére, hogy itt volt aki 20 percet írt, ez több, mint egy órába telik és 5 felvonóhasználatba. A pályarendszerhez körülbelül 125 km pályát írnak azt hiszem nos ennek jó része, élvezhetetlen összekötő pálya. Például az escargot, a traverse(ami mindig le is van zárva), flambeau, bleue du lac, tetras, forestiere. Ezeket snowboardosoknak külön nem ajánlom. Kezdőknek is inkább azt javaslom, hogy a "nagy" pályarendszerre síbusszal menjenek át, mert a pálya ami a retúr lifthez visz (flambeau) nagyon szűk és jeges és sokan használják. A pályák sincsenek, mindenhol szépen kezelve, viszont a kilátás 2800 méterről gyönyörű és van ingyen is ott.
mizsolt
12 élménybeszámolót írt
12
12 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2015.02.03.
Val Cenis 2015 jan. 25-30

Idei autóbuszos franciaországi síelésünk helyszínéül Val Cenist választottuk. Kedvező ár, jobb szállás, könnyebb, gyorsabb megközelítés, melyhez ugyan kisebb sírendszer társul.
Az utazás, most is a szokott módon, rendben zajlott az Unitravel szervezésében egy megfelelő síboxos busszal. Szállásunk a Valmontsban volt Lanslebourgban a sípálya mellett. Ez a korábbi leírásoknak megfelelően egy korrekt szállásnak mondható. Még kevés hó esetén is teljesen pályaszállás, mivel a mellette lévő pályát hóágyúzzák ha szükséges. A pálya közel, a főutca néhány percre, ingyenes kismedence, fizetős szauna és gőz, + reggelente bagett és sütemények a recepción. Igaz free WI-FI nincs, csak fizetős.

A hójelentésben olvasott adatok (50-180 cm) most is elgondolkoztatóak voltak mivel a völgyben a pályák mellett az északi oldalon a hóréteg kb. 5-15cm volt. Az 50 cm a pályákon lévő mesterséges hóra utalhatott, de azt így is túlzónak tartottuk. Az alsó részeken a korábbi meleg front nyomai a hóágyuzás ellenére is érződtek. A hegyen felfelé haladva egyre gyarapodott a hótakaró vastagsága, és kb. 1800m-től már jó minőségű természetes hó volt a pályákon és a pályák mellett is. ( ahonnan nem fújta el a szél..) A 180 cm-t azonban egy “kellő alapossággal” kiválasztott helyen mérhették...

Az elmúlt években az összekötő liftek (Termignon-Lanslebourg) kivételével nem sok fejlesztést lehetett látni.A Franciaországban megszokott viszonylag elavult liftpark található itt is. A fontosabb ülősliftek szerencsére gyorsak, csak a buborék hiányzik róluk a rossz időben.
A csúcsra vivő lift azonban egy lassúbb 4 üléses,( Igaz itt egy gyors 6 üléses könnyen zsúfoltságot okozhatna a legfelső részen.....) mint a Termignon-i felső ülős, mely úgyszintén régen megérett a cserére.

Sorakozni a kabinos lift kivételével szerintem sehol nem kellett egész héten, esetleg a solert 6 ülősnél időnként néhány percet, mivel az a legkedveltebb pályákhoz vitte a síelőket.
A mások által leírtak ellenében kijelenthető, hogy a nyitva tartott pályákat minden reggelre ratrakolták. Szerdára még a csúcsról induló fekete pályát is megjárták. Sajnálhatják akik később kezdtek, majd sopánkodtak a pályák állapota miatt.
Reggelente például szuper volt a Lanslebourgba vivő ramasse is. Később buckás lett, majd előkerült a műhó alap, ezért érdemes volt feljebb menni. Fent a szélesebb részek tovább bírták, a keskenyebb meredekebb pályák hamarabb buckásak lettek.(bec rouge,tomba,solert záráskor is jó volt) A pályán kívül minden nap lehetett csúszásra alkalmas területeket találni, még a hétvégi nagyobb havazás előtt is. Val Cenis egyik hiányossága, hogy kevés a szélesebb, kellemes esésű igazi “karvingolós” pálya. Akik kimondottan ezeket keresték, csalódás érte őket. Itt az alsó részeken a kék pályák nagy része a nyáron használt utak behavazott állapotban. Ezek keskenyek, így a meredekebb részeken pillanatok alatt buckásak és jegesek lettek. Viszont a zöld színnel jelzett pályán ( mely valójában a hágóra vezető “nyári” betonút) a legkezdőbbek is le tudtak csúszni a szállásig, ha volt türelmük hozzá.

A zord időjárás ellenére is végig lehetett síelni mind a 6 napot. Volt felhős, ködös idő, majd napsütés dermesztő hideggel, később enyhébb időben havazott, majd a havazáshoz szél is társult. Ennek ellenére nagyon jókat lehetett csúszni, csak alkalmazkodni kellett a körülményekhez. Szűk csapatunk minden nap nyitástól-zárásig nyomta. Az utolsó napon nem ment minden lift a felső részen a havazás és a szél miatt, pedig déltől járathatták volna a “solert” 6 ülőst is. A pályák ratrakoltan várták a síelőket....

Érdekes látvány volt, mikor pénteken délután 2 nap változó intenzitású havazás után a “mont cenis” húzólift környékén több helyen teljesen kilátszottak a kövek, mert a szél elfújta a havat.(Chopok-on láttunk ilyet bőven) Elgondolkodtató, mit írjanak ilyenkor a hójelentésben...... (pedig a hegyen 2 nap alatt esett minimum 30-40 cm hó!!!!)
Lanslebourg település már csütörtökön havas lett, a pénteki havazás után szombatra pedig “mesés”. Mondani sem kell a hangulatában mennyit változott a környezet.
Haza utazásunk reggelén ismét napsütés, és friss hó a völgyben. Jó lett volna maradni, vagy ekkor kellett volna érkeznünk.

Összességében jót síeltünk így is, bár az időjárás lehetett volna kegyesebb hozzánk. Természetesen jártunk ennél jobb, nagyobb síterepeken is, de itt is lehet csúszni akár egy hetet is. A rendszer nem túlságosan nagy, és viszonylag sok a pályák közötti átcsúszó szakasz, de ennek ellenére lehet itt jókat síelni. Abban az esetben, ha nem akarunk sokkal többet fizetni egy hasonló méretű sírendszerért (ilyen színvonalú abszolút pályaszállással!!!) akkor kénytelenek vagyunk ennyit utazni.
Első nap (vasárnap) viszonylag sokan voltunk, később kevesebben lettünk a pályákon. A lifteknél szerencsére nem kellett sorakozni. (a kabinosnál volt néha sor, de azt amúgy se használtuk) Aki járt nagyobb terepeken az tudja milyen az, ha rossz idő esetén lezárnak szektorokat, így kezdődik a “komolyabb” sorakozás a működő lifteknél.

Aki megpróbált és tudott alkalmazkodni a körülményekhez , az szerintem jól érezte magát....
IMG-5292.JPG
Lanslebourg
Valmonts
Valmonts
Valmonts
A Lanslebourgba vezető pálya:ramasse
IMG-5323.JPG
IMG-5325.JPG
A ratrakolt fekete pálya: M. Jacot met
IMG-5317.JPG
M.Jacot solert
IMG-5329.JPG
M.Jacot solert
IMG-5333.JPG
IMG-5346.JPG
IMG-5344.JPG
met
ramasse
IMG-5360.JPG
IMG-5359.JPG
IMG-5363.JPG
Val Cenis
IMG-5408.JPG
IMG-5416.JPG
IMG-5415.JPG
Lanslebourg
Lanslebourg
Termignon
Termignon
Modane
olah richard
3 élménybeszámolót írt
3
11 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2014.01.22.
Hello Mindenki!
Mi január 11.-18-ig töltöttünk egy hetet Val Cenis-ben.
Lanslebourgba volt a szállásunk a Residences Valmontsban.
A szállásunkat francia viszonylatban igényesnek , jól felszereltnek mondhatjuk, bár a szobák szokásosan szűkösek.
Itt a check in-check out procedúrát kiemelhetjük, kivételesen gyorsnak mondható, Franciaországban még ilyen zökkenő mentes sehol nem volt. További pozitívum, hogy a recepción lehet reggel bagettet venni. Ehhez a szálláshoz tartozik egyébként "wellness" is ,de ezt kár lenne magasztalni, röviden annyi, hogy van medence ami hideg és kicsi, a szauna 5€/fő/alkalom.
A síterepről: Nem egy kifejezetten nagy sírégió ez, és nem is épp a legmodernebb. Bár hozzátehetjük van pár lassítos 6 üléses felvonó (amiken szelesebb időben azért elkéne a "buborék".),de akad bőven combon verős retró felvonó is amit ugye senki sem szeret. (ami 2800-as csúcsra visz az épp ilyen.) A sípályák eléggé gondozatlanok, a ratrakok nem járnak mindenhol, több piros pálya olyan reggelente, ahogy azt délután hagytad. :/
Maguk a pályák jellegzetesen elcsalt "pirosas-kékek" sok helyen zöld részekkel. A pályák alsó része mind zöld.
Fekete pályával nem találkoztunk, maximum rá volt mondva,de kb az számított egy jobb pirosnak.
Összességében egy eléggé átlagos síterepnek mondható ez, és így utólag érthető az alacsony árfekvés.
Az időjárással se volt szerencsénk, gyakran erősen szeles volt és hó se volt annyira. Itt megjegyezném, hogy az itteni hójelentés részben sem volt igaz. a Csúcsra 150 cm a völgyre 45cm írt az indulás előtt 01.10-én. Na ehhez képest kb 30 cm volt a hegyen és 10 cm a völgyben, alatta meg jégborda!
Hát nagyjából ennyi. Mi nem annyira vágyódunk ide vissza. Hasonló árban van ettől sokkal jobb franci terep is. (pl. Huez, 2alpes, akár Briancon) de ezt is kipróbáltuk.
wolf
5 élménybeszámolót írt
5
14 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2013.09.28.
Üdvözlet Mindenkinek!

Március végén töltöttünk el egy igen kellemes hetet, itt Val Cenis sípályáin. Jobbára napos időben, de voltak ködös-szeles időszakok és némi havazás is. Sajnos a pályarendszerek alján már olvadozott a hó, de feljebb nem panaszkodhattunk.
A helyszín megközelítését merész módon olasz felől, a hágón át próbáltuk, de ez csak próba is maradt. Mire elértük a gerincet, már sűrűn szakadt a hó. A francia határtáblát is alig lehetett látni. És ami a legérdekesebb (utólag derült ki számomra), hogy maga az út a pályarendszer részét képezi, tehát tavaszig csak sítalpakon lehet erre közlekedni.
Csak mellékesen, ezen a hágón kelt át Hannibál, anno...
Így hát kerültünk egy nagyot, a Bardonecchia-alagúton 50 ojrós retúrral növelve az útiköltséget.
Most jöttünk el ilyen messzire harmadszor, de mondhatom, megint jól tettük. A hosszú utat kárpótolja a környék közel háromezres csúcsainak látványa, a szerteágazó pályarendszerek, a tömeg hiánya és nem utolsó sorban a rendkívül kedvező árak (55 eFt/fő szállás+bérlet egy teljes hétre! kaját vittünk, a benzin meg öt főre szétosztva) igazán megéri, hogy eljöjjünk ilyen messzire.
Azt hiszem, még el fogunk jönni ismét egy hasonló helyre!
senusret
2 élménybeszámolót írt
2
13 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2013.03.05.
Hááát, ha már megnyílt az idei fórum... Idén február 2-tól 9-ig voltunk itt. Nem ide akartam jönni, annak ellenére, hogy tavaly is jól éreztük magunkat, de családi okok miatt végül itt landoltunk ismét. Nem bántuk meg, bár az idő elég borongós és ködös volt, de két kiváló nap azért akadt. A Les Alpage-ban szálltunk, felvonó jóval közelebb mint tavaly, itt is nagyon kedves személyzet. Kislányom (vagy én? Één??!) égve hagyta az autó belső lámpáját és a 6 nap alatt a mélygarázsban az akku csendben megadta magát. A recepciós intézte a helyi szervízet, megbeszélt mindent az intelligens (hiszen tudott franciául!) autószerelővel, (igazából akkutöltőt is adott volna, de nem találta). Nem szabad mondanom - ezért írom - hogy a kauciót sem kérték el. Nekem elég meleg volt a kinti medence úszáshoz, a jacuzzi ázáshoz, meg a szauna is az izzadáshoz. A szoba is rendben volt, szóval ilyen jó francia szálláson az életemben sem voltam. (Olaszon azért igen.)
Milano-i szállással (Idea hotel: 4 fő szállás + büféreggeli 67 eur) a szombatok is jócskán kihasználhatók- megtettük: délre simán meg lehet érkezni és du. 2-kor bőven elég visszaindulni. Nagyon jó hó volt - meg esett is hozzá - most nem voltak jegesek a pályák, a tavalyival ellentétben alul sem. A pályákat már annyian leírták, hogy én nem szaporítanám, nekem a La Mettel kombinált(= jár a felső felvonó, ami most nem mindig esett meg) Bec Rouge jött be talán legjobban. Széles, kényelmes és azért lehet húzni is rajta. (Lachtalon a Zinken 6b fekete vizet sem vihet neki - csak mert épp most voltunk.) Na szóval jó volt. Kedves Wolf! Hogy aztán mennyi marad a hóból márc. végére? Hát maradni biztos marad, van elég, meg termelik is ha csak lehet, de milyen lesz, inkább az a kérdés. Jó síelést Nektek és minden arra vetődőnek,
Senusret
Brockey
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2011.11.20.
A 7napos Frejus alagút díj idén 45,90 euró volt, és a belépéstől számított 7. napon 23:59-ig érvényes, tehát tulajdonképpen majdnem 8napos.
GYT kolléga igen figyelemre méltó írását egészíteném ki egy pár dologgal.
Mi 2011 január végén voltunk itt egy hetet. A szállásunk a Les Valmont de Cenis apartmanházban volt, Lanslebourg-ban, ami a középső település. Tökéletes pályaszállás uszodával a Csiga (escargot) pálya alján, a 3 db ülős (2 6os és 1 4es) lift alsó állomása felett 100 m-re. Nagyon jó helyen van, mert innen el lehet indulni Termignon felé is, meg a másik irányba is, és visszajutni is könnyebb ide akármelyik oldalról.
A 6osülős Ramasse felvonó tetejétől balra indulva érhetőek el a Lanslevillard feletti pályák (ez a pályák nagy többségét jelenti ezen az oldalon meg az egész síterületen is). Ezekről csak annyit, hogy sok, széles, általában piros hosszú pálya ülős liftekkel kombinálva, egyszóval nagyon élvezetes. Azért nem írom, hogy 1400-2800 között, mert az alsó pályák itt mindenhol zöldek (kezdők Mekkája, nekik L'villard az ideális pályaszállás), így a felső 2/3 részét síeltük be (kb. 1700-1800-tól 2800-ig). Az egyik kedvencem a 6fős Arcelle lift (a pályarendszer legszélén, bal oldalon a középső lift) alatti erdei piros pálya volt (ha jól emlékszem ugyanilyen névvel), 2500-ról 1700-ig ment, jókat lehetett döngetni rajta. A másik eggyel mellette egy kis csákányos felvonó melletti Femme nevű 4-500 m hosszú pálya, ami nem túl hosszú, de nagyon jó esése van, erre jártunkkor sose hagytam ki, sőt még a csákányos felvonóval is mentem párat.
A másik különlegesség is egy csákányos felvonóval közelíthető meg. A L'bourgból induló Ramasse feletti Mont Cenis-ről van szó, aminek 2300m-ről van egy jobbra induló része (Goulet), ezt egyszer ki kell próbálni minden haladó síelőnek (kezdőknek azért kicsit erős). Szép időben nagyon szép kilátás nyílik a tóra. Innen egy kis Buffa nevű tányéros felvonózás után elérünk egy hüttéhez, mellette volt egy hókunyhó (úgy kellett bemászni térdenállva), benne karácsonyfával és egy kis ablakkal, amelyen át rendelni lehet a hüttéből (nem kell, mi is csak megnéztük belülről, aztán kimásztunk). Innentől amit lehet bele kell adni, mert még úgyis sífutás következik (ezért csak egyszer kell ezt az útvonalat kipróbálni) egészen a husky-telepig. Na nekem ez volt még egy nagy élmény, kb. 50 husky él itt. Reggel 9-10 körül jártam erre, épp akkor indult egy husky túra, akkor fogták be a kutyákat, kb. 8-10-et egy 2 gyerekes francia családnak.
Egy problémánk volt, a hideg idő. Kb. -15 fok lehetett a felső szakaszokon, és hát ez nem csinál túl jó kedvet 9-17-ig. Fel voltunk öltözve, volt laposüvegünk is, de fáztunk. Ekkor jött az ötlet, hogy nézzük meg a termignon-i oldalt. Sokkal melegebb volt ez a rész (10 fokkal legalább), nagyon kevesen voltak. Az utolsó 2 napot végig itt síeltük, nagyon jó volt. 2400-2500-ről indul a teteje, de aki nem akar csákányos liftezni, az is 2100-ról indul, és 1300m az alja, 2 ülős lift van közötte. A kedvencem a középső piros Bois des Coqs (kakasok erdeje) volt, széles, hosszú, nagyon jó esésű, kiváló minőségű pálya, bárcsak mindig ilyen pályán kellene síelnem. Egy régebbi, lassabb 4üléses tartozik hozzá, a lenti újabb és gyorsabb, ezért is mentünk le az aljáig, ha volt kedvünk 2 lifthez.
A hideghez tartozik még, hogy régóta nem esett a hó, ezért voltak kemény, jeges pályák (főleg a szállásunk mellett leérkező piros ramasse-madeleine-sablons, ami egyébként szintén nagyon jó pálya lett volna), de itt is a termignoni részen a melegebb éghajlata és a kevesebb síelő miatt ez nem volt tapasztalható. Volt egy sztorink is, ami feldobta a napunkat. A termignoni Bois des coqs alján még a lift előtt picivel megálltunk, hogy bevárjuk egymást, erre jött 4-5 lengyel fiatal síelő, akik a pálya túloldalán álltak meg, 2 csaj elkezdett levetkőzni, felülről egy melltartóig, a sínadrágot nem levéve és fényképezkedtek. Mi először köpni-nyelni nem tudtunk, aztán odamentünk mi is fényképezkedni velük (megengedték) és megkínáltuk egymást a laposüvegekből. Az egyik lengyel srác azt is el tudta mondani, hogy lengyel-magyar 2 jóbarát. Szóval ilyen meleg volt ezen az oldalon.
Egyszóval jó pályarendszer, szívesen visszamennék, de 0--10 fok között.
GYT
4 élménybeszámolót írt
4
13 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2011.11.13.
Sziasztok!

Mi (négy fővel) 2011. március közepén síeltünk egy hetet Val Cenis-Termignon-ban. Alapvetően nagyon pozitív élményeink voltak.

Az utazást mi Szlovénia-Olaszország-Fréjus-alagút útvonalon oldottuk meg, de lehet, hogy Svájc felől kicsit hosszabb úton jelentős összeget tudtunk volna megtakarítani (a szlovén és az olasz autópálya méregdrága, a Fréjus-alagútról nem is beszélve). Emellett, aki Szlovénia felé tervez menni, még csak véletlenül se felejtse el az autópálya-matricát KIRAGASZTANI a szélvédőre, mert én tudatlanul (vagyis inkább kímélve a szélvédőt a későbbi kapargatástól) csak odacsíptettem a szélvédő belsejéhez, és ez a hiba később 150,- EUR-ba került. Minden külföldit kiszedtek az ellenőrök, és hajthatatlanok voltak, de lehetőséget adtak bankkártyával befizetni a bírságot a helyszínen (ezúton is köszönet és üdvözletem nekik...).

A szállásunk Termignon-ban, a Les Terrasses de Termignon apartmanházban volt. A ház közvetlenül a Termignon-i felvonó lábánál volt, kb. 15 m-t kellett sétálni. A személyzet gyakorlatilag egy fő 60 év körüli bácsi volt, aki a francia szokásokkal ellentétben egészen jól beszélt angolul, és a franciás mogorvasága mellett készségesen segített, ha kérdeztünk vagy problémánk volt. (Kérésünkre gond nélkül engedte, hogy korán reggel elhagyjuk a szállást a távozás napján, a kauciót már előző este visszaadta, és nem szórakozott a szoba állapotának vagy a leltárnak az ellenőrzésével.)
Az apartman a francia viszonyokhoz képest egészen tágas volt, egy előszoba jó nagy ruhásszekrénnyel, fogasokkal, polcokkal; káddal, nagy tükörrel szerelt tiszta fürdőszoba; külön WC; egy dupla-ágyas hálószoba szintén nagy méretű ruhásszekrénnyel, és a konyha-étkezővel egy légterű nappaliban egy kihúzható kanapé két személynek. Kényelmesen elfértünk, a bútorok újszerű állapotban voltak, tiszta, modern, igényes volt a kégli. Konyhai felszerelés tökéletes volt. Sajnos a mi apartmanunk pont nem volt erkélyes, pedig a házban a lakások 80%-ához tartozott.
A wellness rész a célnak pont megfelelt, bár a szauna elég kicsi volt, de kis várakozást követően mindig be tudtunk ülni 30-40 percre.

Termignon egyébként egy kis ékszerdoboz, aki szereti a "mézeskalácsház" kinézetű régi házikókat, annak tetszeni fog. Csendes, nyugodt kis falu. Lanslebourg és Lanslevillard kicsit nagyobb és zsúfoltabb Termignon-nál, de hasonló a hangulata. Termignon-ban egy két kisebb üzlet, és egy nagyon szimpatikus kis pékségen kívül nincs más. A pékségben reggel 8-kor 2-3 perc sorban állást követően nagyon finom, friss pékárut lehetett venni. A másik két faluban vannak nagyobb üzletek, szupermarketek, autószerelő, benzinkút, stb.

Aki Termignon-ban száll meg, annak a reggel egy kb. 20 perces felvonó-kis síelés-felvonó-kis síelés túrával indul a napja, ha át akar jutni a hegy másik oldalára, ahol sokkal több pálya található. Ez egyáltalán nem megerőltető, mert a Termignon-t és Lanslevillard-ot összekötő retúr-liftek modernek, kényelmesek és gyorsak, illetve a völgy látványa a reggeli napsütésben megfelelő hangulatot teremt a nap kezdéséhez.
Első reggel mi elkövettük azt a hibát, hogy megpróbáltunk a Termignon-i felvonótól átsíelni a térképen jelölt hosszú, kanyargós zöld pályán a Lanslebourg-i felvonó aljához. Ezt a pályát természetes állapotában találtuk, kezelés nélkül, és sajnos néhol inkább emelkedett, mint lejtett, úgyhogy itt-ott sífutóedzés lett a dologból, de átértünk. A többi napon ezt kikerültük az oda-vissza közlekedő retúr-lifttel, másnak is ezt ajánlom a gyorsaság és kényelem miatt.

A pályák jelentős része itt, Lanslebourg/Lanslevillard felett található, és itt gyakorlatilag minden pálya elérhető ülőliftekkel. A magasabb részeken főleg kellemes lejtésű, széles, jól kezelt piros pályák vannak, egy-két hasonló, de lankásabb kék, és szintén egy-két kicsit meredekebb fekete. Kicsit lejjebb, a fák között is egészen széles pályák voltak, bár itt egy kicsit több ember volt, de a forgalom egyáltalán nem volt zavaró. A nap második felében ezekre az alsóbb, erdei pályákra volt jellemző a buckásodás, latyakosodás.
Mi az utolsó napokban fedeztük fel a Termignon-i oldalon lévő pályarendszert, ahol szintén nagyon szép, és kellemes kék-piros pályák vannak, egyetlen hátrányuk, hogy a felsőbb pályák már csak tányéros felvonóval érhetőek el. Egy napot érdemes ezekre is szánni.

Aki Termignon-ban lakik, az a nap végén nagyjából egy fél órás utazással számoljon. Ez nagyon jó levezetése volt a napoknak, a retúr-lifttel visszaértünk a Termignon-i hegy tetejére, és onnan egy jó hosszú, de nem túl megerőltető síelés következett egészen az apartmanház bejáratáig.

Az időjárás felemás volt, ugyanis gyakorlatilag egész héten esett a hó, ami egyrészt biztosította a megfelelő hómennyiséget/hóvastagságot, viszont így csak két-három napsütésben síelős napunk volt, illetve a nagyon sok hó itt-ott már rontotta a pályák minőségét, könnyebben alakultak ki buckák. Minden este kezelték a pályákat, ezt folyamatosan lehetett látni, de közben folyamatosan szakadt a hó, ezért lehetetlen volt 100%-os pályákat csinálni.
A délutáni órákban, a pályák alsóbb részein pedig néha 10-15 fok volt (március közepe), ezért 1600-1700 m alatt már voltak latyakosabb, buckásabb pályák. Ezekkel főleg akkor találkoztunk, amikor a nap végén lesíeltünk az apartmanházunkhoz, mert nap közben elsősorban 2000 m környékén vagy magasabban voltunk, ahol ebből nem lehetett érezni semmit.

Volt közöttünk rutinos, régóta síelő, középhaladó és teljesen kezdő síelő is, és mindannyian megtaláltuk a megfelelő pályákat, ahol jól éreztük magunkat.

Mi nagyon jól éreztünk magunkat, ha valaki ide szeretne menni, nem rossz választás. Biztosan van jobb hely, de egy kellemes hetet tökéletesen el lehet itt tölteni.
Daddy
3 élménybeszámolót írt
3
19 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2011.10.04.
Több szem, többet lát! Én most (2011) márciusában voltam Val Cenis-ben. A Residence Les Balcons le Hautban volt a szállásunk ( és csak mi voltunk itt magyarok). A recepción, udvariasak, segítőkészek voltak, beszéltek angolul. Lehetett rendelni a reggelihez kenyeret, süteményt. Ez szerencsés itt, mert a településen lévő bolt hosszabb (kb. 1 km. oda, plusz vissza) sétálást igényel. (Egy kisebb boltszerűség volt közelebb, de az nem volt nyitva.) Az apartman újabb építésű (ebből következően viszonylag tágas), francia szokás szerint berendezett, felszerelt szállás volt. (Megjegyzést érdemel azonban, hogy ilyen szemetes, takarítatlan folyosóval még nem találkoztam síterepen sehol sem ebben az országban.) E szálláshely legnagyobb hátránya szerintem az, hogy, még ideális hóviszonyok esetén sem lehet az "ajtóig" hazasíelni. (Persze, ha nem Franciaországban lennénk ezt meg sem említeném, de itt eléggé el vagyunk ezzel a "szolgáltatással" kényeztetve.) Sőt, hazaútban egy dombra kell felgyalogolni. A nap végén, teljes felszerelésben, ez számomra sem volt öröm. E domb előnye reggel mutatkozik, mert ha jó a hóviszony, a felvonóig lehet a szállástól csúszni. (Amikor ott voltam, sajnos már fű volt a takaró és nem hó, így ezt csak valószínűsítem.)
A síterepről az előttem szóló már elég részletesen beszámolt, így azokat nem ismételem. Az alacsonyabban fekvő pályák állapota viszont csalódást keltő volt. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy minden éjszaka (a ratrakolás után) esett 20-30 cm hó, mely arra vezetett hogy a délelőtt folyamán gyakorlatilag buckapálya lett a pályarendszer középső és alsó része. Valószínűleg ebből következett az az "élményem", hogy eddig még sohasem tapasztalt mennyiségű síbalesetet, illetve ebből következően segítségre váró sérültet láttam. A mentéssel, sérültek ellátásával foglalkozók folyamatosan dolgoztak, és "páternoszterszerűen" járták a hegyet. Őket, dicséret illeti. A sok baleset azért volt számomra meglepő, mert egyébként e pályák vonalvezetése, meredeksége egy "hétvégi síelő" számára sem komoly kihívást jelentőek. A vizes hóból összeállt buckarendszer azonban baleseti forrássá vált. Mint írtam, minden nap végén rendesen ratrakoltak, de délelőtt 10 után már ennek hatása, nyoma nem volt. Ismétlem, hogy ez a középső, illetve az alsó részek sajátossága volt, a felső pályákat nem sújtotta a "buckaképződés". Én nem vágyom ide vissza. Ebben az országban van ennél jobb, érdekesebb, változatosabb pályarendszer. A sok baleset látványát pedig egyhamar nem feledem.
Gabor11
2 élménybeszámolót írt
2
20 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2010.10.17.
Coolman,
Termignon nehany eve lett osszekotve Val Cenisszel. Egy ~30 km -nyí sitereprol van szo (120 = 90 + 30). Van benne nehany jo piros, es utazos "kek tura" is.Nekunk tetszett. Komoly tudasu, igenyes sieloknek altalaban nem annyira. A visszajutas Val Cenisbe a Traverse palyan problemas, ahogy irta Reszetelek, foleg a vege. Jobb inkabb lifttel menni. Val Cenisbol csak lifttel lehetseges a visszajutas, vagy busszal. A falut nem ismerem. Atlagos lehet, valamennyivel olcsobb a ket nagyobb Val Cenisi telepuleshez kepest.Ez abbol adodik, hogy odaat jobb palyak vannak. Nagyon rossz hoviszonyok, illetve meleg eseten elkepzelheto,hogy csak lifttel lehet menni Termignonba, mivel a legalso palyakat lezarhatjak, de ez inkabb csak a szezon vege fele kepzelheto el. Alapveton elegge hobiztos siterep, hiszen francia :-).

A Frejus alagut oda-vissza ~38 EURO/auto. Telen a hago nem igazabol alternativa, meg ha nincs is lezarva.A nemet svajci szakasz kb 130 euroval lehet olcsobb 1 autora, az olasz autopalya dijak (~ 2 x 50 euro) illetve a Frejus alagut miatt, de idoben es km -ben hosszabb, es konnyebb kifogni nagyon rossz idojarast is.A "hagyomanyos" olasz palyan ennek joval kisebb az eselye.
Bazsa,
Vannak uj tipusu, gyorsulos, es regebbi lassu, "labveros" liftek is.Osszesegeben nem mondanam rossznak, de ez szubjektiv.A siterep azoknak jo valasztas, akik inkabb kozepes sielok, de van veluk 1 - 2 kezdo is, es szeretnenek neha egyutt is sielni. A nagy profiknak kicsit keves lehet ennyi palya. Nekik ott van a 3 volgy(Val Thorens), ami nemi felarert, es kb 1 oras utazasert besielheto Orellbol, a kabinos liftbol indulva.A terep pozitivuma, hogy tobb olyan piros, kek palya van, ami meg delutan is eleg jol sielheto marad, azonkivul nehez eltevedni is.Arak a szokaszosak. Mi mindig a nepszeru "Familliale" palya mellett levo hutteben siesztaztunk, de a termignoni is hangulatos.
Buakaw
4 élménybeszámolót írt
4
16 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2010.02.16.
Sziasztok!

Ugyan már 7.-én hajnalban hazaértünk, csak most jutottam el oda, hogy beszámolót írjak.
A skilines irodával mentünk, akik nagyon korrektül megszervezték az utat, volt nagyon helyes hölgykísérőnk, aki mindenről korrektül tájékoztatott minket a helyszínen is. Igazából arról senki nem tehet, hogy a 3 buszból mi kerültünk a töketlen sofőrök buszára. Ennek hátrányát oly módon élvezhettük, hogy a mi buszunk volt az egyetlen, amelyik nem merte bevállalni azt, hogy a maradék, röpke 300 m-es távot a szálláshoz megtegye, pedig mi értünk elsőnek Val Cenisbe a 3 busz közül. Így hulla fáradtan még cipekedni kellett, de ez a legkevesebb... Bocs, hogy eltértem a tárgytól.. Szóval a Le Haut nevű városrészben szálltunk meg a Les Balcons nevezetű Apartmanban! Könyörögve kérlek titeket, ti NE KÖVESSÉTEK EL UGYANEZT A HIBÁT! A 2. nap délelőttjén arra lettünk figyelmesek hogy igen közelinek tűnő barkácsolás zaj van. Lokalizáltuk a dolgokat, és kiderült, hogy a szobánk falát a másik oldalról vésik. Kimentünk szólni, hogy ez azért egy picit erős, erre azt a választ kaptuk a recepción, hogy a főnök kiadta a melót, és kész kell lenni...egy fél órára lenyeltük a békát, de aztán kimentünk és nyomatékosan felszólítottuk őket hogy most csend legyen. Így is lett úgy 2-3 órára. De egy idő után mindig újra keztdék a fűrészelést vagy a vésést vagy bármit...és nem sürgős renoválni való volt, pl csőtörés...csak szépítgették az apartmant. Amikor meg a főnökkel szerettnk volna beszélni, akkor a párbeszéd:
-A fönökkel szeretnénk beszélni!
-Afőnök sajnos sosem jön ide.
-Akkor adja meg a telefonszámát.
-Hát a főnököt nem lehet elérni.
-Akkor hogyan tudunk beszélni vele?
-Írjatok egy e-mailt nekünk, és majd mi továbbküldjük a főnöknek!
:DD szóval sok lehetőséget adtak hogy védjük az érdekeinket... na mindegy, ezt a békát lenyeltük, de aki oda utazik az ne itt szálljon meg!

És hogy rátérjek magára a helyre. Nem értek egyet az előttem szólóval, mert sztem nem volt vmi jó hó. Csupa jég volt a legtöbb pálya, már rég nem esett rajta hó. Az utolsó nap szakadt ránk kb fél méter. Val Cenis elég tagolt és csőszerű egy település, vagy minek is nevezzem. Túl nagy élet nincsen, ebből a szempontból a tavalyi Valloire jobban tetszett. Viszont a hegycsúcs megér egy misét! A befagyott tó látványa magáért beszél, és arrafelé a pályák is nagyon jók! A snowpark elég gyengusz. Durván ennyi jut most az eszembe! Remélem volt azért hasznos információ!

Sziasztok!
petib
37 élménybeszámolót írt
37
14 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2010.02.10.
Sziasztok!

Most jöttünk haza Val Cenis-ből, ahol egy nagyon jól sikerült hetet tötltöttünk el. Az utat a SkiNet szervezte, a csoport fele egyénileg, a másik fele busszal utazott, kivételesen igen kényelmesen, mivel a Unitravel-es buszon - ahova betársultunk - sok üres hely volt.
Szombat kora délután érkeztünk Termignonba, ahol a szállásunk közvetlenül a pályák aljában volt. A szállás francia viszonylatban egész jó volt, ingyenes szauna- és medencehasználattal.
Az első kellemes meglepetés akkor ért, mikor du. 2-kor átvettük a csoport számára előre összekészített bérleteket, és közölték, hogy már aznap 3-tól érvényesek, így gyorsan ki is próbáltuk a termignon-i pályákat. Ezek igen-igen kellemesek, jól karbantartott, széles pirosak, igen kevés emberrel.
A középhaladók számára a Val Cenis-i részen is sok kellemes piros pálya van, gyorsan lehet pörögni pl. a Solert nevű felvonóval, és szép időben mindenképpen érdemes felmenni a Met ülőssel - egyrészt gyönyörű a panoráma, másrészt egy jó piros és egy ratrakolt(!) fekete pálya vezet le onnan (no meg egy kék is). Igaz viszont, hogy a profik nem túl sok fekete pálya közül válogathatnak.
Annak ellenére jó hetet töltöttünk el, hogy nagyon hideg, szeles időt fogtunk ki, nem egyszer percekre leállították pl. a Ramasse nevű ülőst a nagy szél miatt.
És még egy előny: akinek nem elég egy hétre ez a síterep, az 12.50 Euróért átmehet a szomszédos terepekre is (pl. síbusszal Bonneval-ba - ha érdekel valakit szívesen írok arról is - vagy kocsival a közeli Aussois terepére), esetleg kicsit drágábban Orelle-be, ahonnan Val Thorens és a 3 völgy pályái érhetők el.
lella88
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2009.02.11.
a csúcshoz se kell egyébként jó síelőnek lenni, végig van kék pálya is:D
vc18-1.jpg
vc10-1.jpg
vc20-1.jpg
vc12-1.jpg
vc08-1.jpg
vc09-1.jpg
lella88
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2009.02.08.
na megjöttem:)
Nem volt túl jó időnk, 2nap volt naposabb, az utolsó 2nap szakadt a hó, felhők meg kisebb köd szinte mindig voltak, plusz némelyik felvonón erős szél.
DE! Szerintem nagyon jó volt, jó terep, jó a hó, semmi sorbanállás, plusz a hozzácsatolt termignoni rész bőven megéri a negyedórás felvonózást. Termignonban a Bois des coqs és a Forestiere is jó pálya, a felső pályákról pedig jó időben eszméletlen a kilátás:)
A Val Cenis-i rész szintén nagyon jó, megéri fölmennia egész magasra is, kevesen vannak, és jók a pályák:)
Szóval szerintem jó hely nagyon!
reszetelek
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2009.01.22.
Szia Márió!
Mi is erre a síterepre megyünk márc.6-14-ig.Én voltam már itt még 2006-ban.Tapasztalataim alapján bátran mondhatom, hogy itt a kezdő síelőktől a haladóig mindenki talál magának megfelelő pályát.A kezdőknek vannak Zöld pályák amire ha a haladó rátéved mire leér kitépkedi a haját.Val elég sok kék ill. piros pálya amiken lehet ereszteni rendesen.Talán fekete pályából lehetne több mert aki csak ilyenen síel annak lehet kevés.Szerintem jól választottatok mindenki megtalálja majd a számára ideális lejtőket.
Jó havat nektek!!!
admin2
7 élménybeszámolót írt
7
21 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2006.09.05.
Egy párhuzamos topikból emeltem át:
VAL CENIS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Feladó: szőllősi
Dátum: 2005.03.17.18:56
Tárgy: Val Cenis élménybeszámoló

sziasztok, egy kis beszámoló Val cenisről:
Mi 2005.03.05-12. között voltunk ott.
Nekünk tán szerencsénk volt, nem úgy mint a többieknek, ahogy olvasom a fórumon, /Briancon, Risoul/ az idővel. Tán szerepe lehet annak is ebben, hogy ez a hely asszem kicsit északabbra van mint az említett 2.
Odaút a szokásos hosszú, a szállás a szokásos, bár a mosogatógépet most sem próbáltuk ki, de jól mutatott az ap-ban, meg ha mesél az ember a szállásról, hogy volt benne mosogatógép is, az szebb képet fest a szobáról. :-)
A szállás pályaszállás, reggel kiléptünk a szobaajtón, vagy az erkélyen, földszinti lakás lévén nem volt nagy kunszt, 20-30 m. mentünk, aztán lécet fel, lehetett a felvonóhoz siklani, este pedig a házhoz le. Volt medence, szauna, gőzfűrdő szerű vmi, meg jacuzzi is vhol. Mondjuk ezektől sokat várni nem lehetett, 4-8 ember fért el kényelmesen a szaunában és a gőzben, a medence kb. 12x5 m??? a jacuzzit nem is kerestük. Ez a része a szállásnak mondjuk nem érte meg azta +10e ft-ot, amivel többe került. Jó pont, hogy reggelente a 10 m-e levő portán lehetett bagettet venni. Ja, és volt egy kis sajt és borkóstolás az újonnan érkezett vendégeknek a val cenisi műv.házban, vagy hol. A városka tetszett, 1-2 órát el lehetett mászkálni benne, hacsak nem akart átmenni azt ember a másik településre, ami kb. 3 km-re volt tőle, mert az kicsit tovább tartott volna. :-)
A vas.-hétf.-kedden végig felhős, időnként napkibújós időnk volt, ami azzal járt, hogy baromi hideg volt, korábbi tapasztalatokhoz képest, de 3 napig esett a hó. Nem állandóan, de egy kicsi mindig, ám az elég volt, hogy friss porhó lepje el a pályákat. Ha lementünk a kijelölt pályákról, térdig érő porhót nyomtunk szét magunk előtt, a bot akadály nélkül, könnyedén ment le a hóban, teljes hosszában, vagy mélységében, nem volt zsúfoltság, szóval életemben ilyen jó havon még nem síeltem. A pályák között voltak zöld, tanulópályák, köztük egy baromi idegesítően hosszú, sunyi lapos escargot, ami rászolgált a nevére. Ha nem figyeltél oda, és rátévedtél.. hát örökkévalóságnak túnt a hazaút. Ami kicsit zavart ebben az időjárásban, hogy amint elbújt a nap, akkor volt eset, hogy nem láttál a pályából semmit, itt a bucka, hol a buckát lehetett jáccani. Bár ha vkinek van jó szemüvege, mint Micka haverunknak, akkor anak ez nem volt porbléma.Szerdától már kezdett a felhő oszlani,kisütött a nap, aztán csüt.péntek-en már sütött szépen. Lenti pályákon meg is indult a lassú olvadás, de egyáltalán nem volt vészes, a pályák ugyanolyan jól síelhetőek voltak. A kék, piros pályák, de szerintem még a feketék sem voltak vészesek, lehetett hosszúakat síelni, volt egy 22 perc. 18ms.-es siklásunk is, szép kényelmes tempóban. Ja, az idő: elgondolkodtam akkor, meg most is, hogy mi várhat azokra, akik 1-2 héttel később mennek. De hát ez nagyon időjárásfüggő, tudjuk mindannyian, szóval eshet ott még hó dögivel, de a hő is nőhet. :-) vagy :-(
nekünk asszem nagy szerencsénk volt az idővel.
katyusa
1 élménybeszámolót írt
1
19 éve tag
Franciaország
Val Cenis
2005.12.08.
Márciusban ott voltam 1 hetet. Szuper hely! A bérlet 100 Euro volt, a végén le kellett adni, s akkor visszakaptál 2 Eurot, ha jól emlékszem. A pályarendszer nagy, be sem lehetett síelni az egészet 1 hét alatt. Térképe jó ha van az embernek, ha nem akar eltévedni, de jól ki vannak pályanevek szerint táblázva az utak. Nekem tetszett, szép a táj. Kórházi ellátást is megtapasztaltam, nagyon kedvesek a kórházban, de angolul tudni kell.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE