Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza Puy-ből. Több embernek tettem ígéretet, hogy írok a fórumra, mert reményeink szerint az infó így jut el leginkább azokhoz, akiket érinthet. Megpróbálok tömör lenni, de ha kérdésetek lenne, szívesen válaszolok hosszabban is.
Tehát a lényeg: óvakodjatok Puy-től, de leginkább az ott állomásozó magyaroktól. Van egy kb. 5-6 fős hamisítatlan kőbunkó brigád, akik a kis alagút utáni pizzériában székelnek, valamilyen közelről meg nem határozott kapcsolatban állnak az Intersí-vel így a velük szerződő egyéb irodákkal is és nyúlják a magyarokat a legszemérmetlenebb módon és a legócskább trükkökkel. (Példa: gyere haver, amíg várakoztok a szobára, addig meghívunk egy italra. Ja és akkor 3 pohár valami 8 azaz nyolc euró és akkor azt ugye fizesd már ki!) A feladatuk valami olyasmi lenne, hogy segítség az Intersí-vel utazókat, de szinte nevetséges, hogy mennyire nem csinálnak SEMMIT. Ja és franciául egyedül a pincér beszél valami minimálisat,hogy egy pizza, meg két pizza és csak nekem 10-szer mondta, hogy én kérem szépen csak az éttermet üzemeltetem. A többiek (Zolika, Petike) angolul gügyögnek valamit, de valóban nagyon minimálisat. Szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek, ahol a szintén mini angoltudással magyarázó helyi francia rendőrrel próbáltak kommunikálni. Tiszta kabaré!
Ahol eddig jártunk Franciaországban sehol nem voltak "telepített" magyarok és minden a legolajozottabban ment. Itt, Puy-ben rettentő szánalmas a történet: ez a pár hülye gyerek befészkelte magát, alaposan lejáratnak bennünket és ezért a franciák viselkedése egyértelműen ellenséges velünk szemben. EZ A HATÁS JÓL ÉREZHETŐ AZ ÖSSZES SZOLGÁLTATÁS SZÍNVONALÁN, amit eddig SEHOL sem tapasztaltunk. Szóval soha többé Intersí, soha többé Puy St. Vincent.