Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Gabor Sz által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (1)Időben csökkenő Időben csökkenő
Gabor Sz
1 élménybeszámolót írt
1
5 éve tag
2018.12.29. 13:08
Egy szombati napon más ügyben kellett arrafelé utaznom, gondoltam a fiammal egy fél napos csúszát beiktatunk, és kipróbáljjk ezt a pályát. Reggel nyitás előtt már meg is érkeztünk, egy ismerőssel a parkllóban összefutottunk. Mivel mi nem hoztunk magunkkal felszerelést, a kölcsönzőjöz be is álltunk a sorba, az ismerősöm addig pedig a jegyeket elment megvenni. Amit a kölcsönzőnél tapasztaltam, szerintem semmiképpen nem európai szinvonal. Az épületbe bejutva totális káosz, egyszerre 4-5 "sorban" tülekedik mindenki. A sorok pedig nem haladnak. Kezd terjedni a pletyka a sorbanállók között, hogy nem is itt kellene állni,mert ez a fizetős sor. Egyre több tanácstalan arcot látok, és egyre több ideges embert magam körül. A pultnál 4 kiszolgáló, ebből 2 adogatja ki a felszereléseket, de a sor csak nem halad. A másik 2 ember csak ül egy laptop előtt, és okosan nézi a képernyőjét, idő ként szól valamit az előtte álló ügyfélhez. A tömeg egyre tütelmetlenebb. Az egyik laptopos figura, végre hangosan közli a várakozókkal, hogy ebben a két sorban kiadják a felszerelést, a másik kettőnél lehet fizetni, szinte lehordta a tömeget, hogy miért nem lehet így sorbaállni. 1-2 megjegyzés a tömegből, hogy vajon honnan is kellene tudnunk, amikor semmi nincsen kiírva! Igazukbis van, miért nem lehet jól láthatóan kiírni? Átrendeződünk, ki-ki a neki való sorba. Persze aki a kassza sorban áll elől vagy 20 perce,az nem akar a másik sor végére állni, meg is értjük öt, senki nemnis háborog miatta. A bejelntős ember a saját maga által megjelölt kasszasorban elkezdi kiszolgálni az embereket felszereléssel. Kb 15 perce állok már bent, újabb 15 perc után végre megkapom a cuccot, megyek a kasszához. További 20-25 perc eltelt, és még mindig nem közeledek a kasszához. A legelől álló 4 tagú család a kasszánál kapja a bakancsokat léceket, sisakokat, de olyan lassan, hogy ez alatt már faraghattak is volna maguknak egy garniturát. És akkor még csak ezután jön a fizetés. Nézem az órámat, 10.42 van, 9.30kor álltam be a sorba, és még vannak előttem. A kasszás figura utánaszól az éppen távozó 4 tagú családnak, hogy jönjenek már vissza, mert valamit elszámolt, és kér még tőlük pár ezer forintot. Visszamennek, újabb kb 5 perc eltelik, és még mkndig nekik számolja , hogy mennyit akar még kérni. Na itt szakadt el a cérna! Hogy képzelik, hogy az emberek megveszik a jegyüket, ezek a szerencsétlen fajankók meg a saját bénaságukkal órákig feltartják a tömeget. Nem igaz, hogy nem veszik észre, hogy 4 grn sífelszerelés kiadása és kifizettetése kb 1 óráig tart. Méregdrágán adják amúgy is a kölcsönzést. Gyors fejszámolás, 11 ezer a 2 jegy, kb ugyanennyi a 2 szerkó, minde 9.30tól 13.00-ig. És ebből a 3 és fél órából már majdnem másfelet elraboltak tőlünk a szerencsétlenkedésükkel. Tehát 2 órát csúszhatunk a fiammal 22 ezerért! Hol vagyunk? Svájcban? Ott sem kerül ennyibe. Le is dobtam a pultra a cuccot, megköszöntem , hogy sorbaállhattam másfél órát a semmiért, de ezért legalább nem kértek pénzt. Csak az időmet rabolták, és a fiamanak lett rosszkedve, szegény annyira készült rá. Szerencsére a jegypénztáros hölgy teljesen megértő volt, és gond nélkül visszaváltotta a fel nem használt jegyünket, ezúton is köszönöm neki. Lehet hogy a pálya jó, ezt most nem tudtam meg, de a kólcsönzői szolgáltatás kritikán aluli. Lebontam a tanúlságot, legközelebb hozzuk a sajátunkat, vagy hagyjuk inkább az egészet a fenébe. Aki kölcsönzős cuccra pályázik, annak is ezt ajánlom, legalábbis itt, mert csak az idejét vesztegeti.
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.