Wéber Feri macis története szerintem méltó folytatása a topicnak. Remélem nem orrol meg rám, hogy ide is bemásolom.
"Macis sztori/mese
mitro, Maci-laci, mgy és mindenki más figyelmébe (akik érdeklődésüket fejezték ki és bíztattak, hogy írjam meg)
Mint már említettem, nem olyan könnyű "meseként" megírni a valóságot.
(Még annyi, hogy ugyan OFF az egész eset, ezért is itt adom közre, de a síeléshez azért van köze: az ekkor keresett nem kevés rubeljeimből - mert ez nem egy kéthetes KISz építőtábor volt - szereztem be az első "komoly" sífelszerelésemet, amiről majd a "Retro-...." topikban fogok írni.)
Aki türelmetlen, lusta, vagy egyszerűen csak nincs ideje: a macis lényeg a végén van (ugyan magammal szúrok ki, így nem olvassátok a kalandjaimról szóló dicsekvést).
Másodéves voltam, a negyedik szemeszter elején meghirdettek az egyetemünkön egy kéthónapos nyári építőtábort, igen rövid jelentkezési határidővel. Vajon hova ez a sietség?
Hamar kiderült. Ahhoz, hogy külföldiként (1965-öt írunk) Szibériába mehessünk vasutat építeni, nem volt elég, hogy diákként "megbízhatóaknak" minősültünk mindaddig, amíg Moszkvát el nem hagytuk, újabb ellenőrzésen kellett átesnünk. No meg egy három hónapig tartó oltási procedúrán, a kijelölt terepen feltételezhető, kullancsok, moszkitók, bögölyök által terjesztett fertőző betegségek (pl. agyvelőgyulladás, Lyme-kór, meg még ki tudja mi) ellen.
A válogatás, az oltások megeredésének ellenőrzése után 10-en maradtunk külföldiek. Két lengyel, négy német (naná, hogy kelet) és négy magyar.
A tavaszi vizsgák után, június végén a más egyetemekről is verbuvált - onnan csak szovjet állampolgár - diáktársainkkal feltettek bennünket egy Irkutszkba induló gépre, ahol is végre közölték, hogy nem a BAM-nál (Bajkál-Amur Magisztrál), hanem egy szárnyvonalának, az Abakán-Tajset vonal építésénél számítanak ránk, a kb 50 km-enkénti táborok egyikében. (Az egyik végén vasérc, a másik végén szén volt található, ennek az összehozására kellett 700 km vasút.)
A tábor gyakorlatilag készen állt, a 6 db 20-20 fős sátorban vaságyak, megfelelő mennyiségű takaró, ágynemű (de jól jöttek a többlet-lepedők, amikből éjszakára "moszkitó-hálót" készítettem némi faág és drót-szerkezet segítségével), kiépített tábori konyha és természetesen latrina várt bennünket. Aki volt katona - én megúsztam, ezzel pótoltam - el tudja képzelni a terepgyakorlatot.
Az összesen 110 főt 6 brigádra osztották. A tíz lány (ha nem említettem volna, nőneműek is voltak köztünk) lett a konyhás csapat, mi többiek pedig megkaptuk a szakasz-kijelölésünket. Úgy nevezett "akkord-munkában" kellett dolgoznunk, előre kiígért pénzösszegekért töltéserősítés, átereszek, vízelfolyók kiépítése, gyeptéglázás, miegymás volt a feladatunk a már szerviz-vonattal járható vasútvonal mellett, amelyen a talpfák (betonból voltak) alatti anyag zömítését hatalmas gépek végezték. Később módomban volt látni, hogyan rakják le az új pályaszakaszt maguk előtt építve a vasutat a speciális gépek, meg ahogy három hatalmas lánctalpas maga előtt mindent, de mindent letaposva egy kétméteres "kést" húzva felhasítja a földet, egy hatalmas dobról belefűzi a nagyfeszültségű és hírközlő kábeleket az árokba, majd a "finiselő" henger visszatakarja.
A munka nem volt monoton, a ritka, rövid pihenők idején néha azt számoltuk, hogy a mellettünk ülő hátára csapva hány bögöly esik a földre (hetet egy csapásra? ha-ha.), ha egy kicsit mocsarasabb rész közelében kellett dolgoznunk, moszkitóhálót kaptunk, amiben az volt a jó, hogy csak az a néhány száz "gnusz" mart meg, ami bentmaradt, amíg felvettük a hálót. Hamar rájöttünk, hogy a tábori konyha konzerv-kajáját érdemes kiegészíteni a tajga nyújtotta lehetőségekkel, itt szerettem meg a medvehagymát.
Egyszer riasztották a tábort, mert tőlünk kb 50 km-re égett a tajga. Terepjárókkal szállítottak oda, lapáttal, csákánnyal kellett az aljnövényzetet irtanunk. "Fenséges és riasztó" látvány és élmény volt. Később megtudtuk, hogy "mindössze" ezer hektár erdő égett le.
A ritka szabadnapjaink egyikén felpakoltak bennünket és a Bajkál tónál, az Angara kifolyásánál - a Sámán sziklánál - kaptunk egy kis pihenőt. Naná, hogy megfürödtem benne! Kristálytiszta víz, látszik a tó feneke - a partszakadásnál 40 m mélyen. A tizedik tempónál érzem, hogy zsibbadok, menekülés a partra. 7 C fok azért egy kicsit hűvös. (A levegő 25 fokos volt.)
Egyébként Szibéria: a két hónapos építőtáborozás alatt a nappali átlaghőmérséklet 25-30 fok volt, a maximum 40, éjszakánként 5-10 fokra hűlt le, augusztus első napjaiban volt csak két három éjszaka fagypont alatt.
Közel s távol eredeti lakott település nem nagyon volt. De Tarbinkában még kis vegyesbolt is volt, itt szerezte be a teherautó-sofőrünk a "Trajnoj Ogyekalon"-t (egy "jó" kölnit, magas alkohol-tartalommal, mert természetesen teljes szesztilalom volt az egész építkezésen), illatozott is tőle az egész roncsderbire való járműve. A másik, tőlünk vagy 300 km-re a Vengerka nevű falucska. Első világháborús magyar hadifoglyok alapították. Állítólag még élt egy bácsi ott, aki tudott magyarul. Az egyik honfi- és tábortársam találkozott vele. A bázistáborban beszerzési ügyekben járván igen csak cifrán szórakoztattuk egymást négyesben, mikoris egy 40-es, jókiállású hölgy szólt ránk magyarul: no de fiúk, ne olyan csúnyán! Hát ő Munkácsról jött ide jó pénzt keresni (félreértés ne essék, nem a legősibb szakmával, adminisztrátor volt a táborparancsnokságon).
Volt még "lakott hely", ugyan nem egészen közel, erről úgy szereztünk tudomást, hogy az egyik lengyel fiú 3 napra eltűnt. Amikor igencsak gyűrött állapotban előkerült, össze is pakolt, hazaindult, mert a lengyel követség az átélt kalandjai után ezt javasolta neki. Ugyanis a "munkaruhánkban" - pufajka, csizma, többnapos borostával kicsit elkalandozott barátunkat szökött fegyencnek nézték (állítólag kószált a környéken néhány) - követségi intézkedésre került vissza a táborba.
Hát - ha idáig kibírtátok a valóságról szóló "mesét" - akkor jöhet a macis sztori.
A tábor élete úgy zajlott, hogy egy-egy fő brigádonként minden nap táborügyeletet adott. Körlet-takarítás, tüzifa-gyűjtés a konyhára stb.
Úgy adódott, hogy a tábornyitás után néhány nappal éppen ügyeletben voltam, mikoris megjelent két környékbeli vadász. Egy - nem is olyan kicsi - barna gombócot hoztak, vigyáznánk-e rá pár napig. A mamáját orv-vadászok lelőtték, gondozni kellene, itt a tábor, az ételmaradékkal (miből gondolták, hogy mi nem falunk fel mindent?) ellesz a kis bocs, talán ha 2,5-3 hónapos lehet. Hát enni adtam neki - szegénykém éhes lehetett, két napi tejadagomat úgy benyelte, majd tényleg evett még némi ételmaradékot, még jó, hogy a medvék mindenevők.
Így aztán egészen a táborbontásig nálunk maradt a maci. Én a kedvence maradtam, úgy tűnik, nem felejtette el az első falatokat. Jókat birkóztunk, kergetőztünk (nem is hinnétek, milyen fürge tud lenni ez a "kis" esetlennek tűnő jószág). Fára mászásban verhetetlen volt.
Sajnos a vége szomorú. A tábor kiürítésekor, augusztus végefelé, a Moszkvai Állatkertbe szállították Mísát (hát persze, hogy ezt a nevet adtuk neki a nagy orosz tajgában), majd onnan - úgy hallottuk, hogy '66. februárjában - a Prágai Állatkertbe került, ahol két éves korában elpusztult. Nem tudhatom, megismert volna-e, ha módom adódik Prágában meglátogatni.
Béke poraira, kedves Barát volt.
A csatolt képeken gondolom felismeritek a Bajkált.
WFeri
Előzmény: (WéberF 97617)
Sziberia1.jpg Sziberia2.jpg Sziberia3.jpg Sziberia4.jpg "
Keresés
38 cm
