A stációk és a különböző transzformációik:
Először az ősrégi Eplény, egy kiesős huzos felvonóval, ratrak nélkül, ami van a gödrökben: Ott is izomlázam van, amiről nem is tudtam hogy ott is van izmom.
Aztán Donovaly a kedvenc, míg Jasnáról visszafelé jövet valahogy kicsinek tűnik.
Aztán egyszer csak: Már megint a Gerli? Kicsi. De nagy a szenvedély. Nem lehet meglenni sí nélkül. Nem baj, ha nincs hó. Elmegyünk ahol van. Akár a világ végére is. Még az egynapos Hockar is belefér. Indulás 5-kor, érkezés valamikor éjjel. Nem érdekel. Hó van meg sí.
És amikor megkérdik, hogy mi a jó a sielésben? Amikor leveszed a sícipőd, és bemész a forró fürdőbe, hát annál frenetikusabb élmény nincs.
Aztán egyszer csak elmúlik a sport jellege. Megjelennek a piskóta lécek, a kényelmes lábra melegített és formázott bélésű sícipők, a szuper beázhatatlan ruhák... stb.
Marad az élmény. Meg a hosszú felvonózások. A léc már magától levisz a hegyről. Uncsi. A tömeg meg egyre nagyobb. Már nem állunk meg egymás mellett, ha valaki elesik, vagy ha magyar szót hallok. Érdektelenné válik az egész. Nem baj, itt az asszony, a gyerek. Beleviszem őket is. Próbálom átadni a szenvedélyt. Sikerrel.
Nekem meg marad a túrázás. Dolgozok keményen, szembe meg jön egy csomó unalmas arc. Újra élvezem az egészet. Mi a jó ebben? A fene tudja, de jó. Talán a nagyfokú szabadságérzet.
Keresés
42 cm
