Előzmény és válaszok a Válóok??? A feleségem nem szeret síelni. topikból

Nekem is sokáig tartott rájönnöm, hogy meg kell próbálni a másik fejével gondolkodni. Amit én szeretek, a másiknak lehet ijesztő vagy unalmas. Egyszer én veszek vissza a másik kedvéért, aztán majd legközelebb én leszek a kedvezményezett...

Soha nem fogom megérteni a nőket.
Kedves Nejem elcipeltem a legtutibb helyekre, többször voltunk a Dolomitok legszebb részein. Hősiesen velem tartott, de látszott, hogy valami nincs rendben. Megint ilyen messze utazunk? Megint valahol a világ végén leszünk? Hány óra az út? Muszáj nekem is mennem? Meg hasonló kérdések felvetése már az elején, nem is sült ki belőle jó dolog. Legfeljebb pár óra sielés, aztán a semmitevés, unatkozás.
Aztán történt valami. Felkerestünk olyan közeli kis helyeket, mint pl Jogland síterepei. És megtörtént a változás. Kedves Nejemnek megtetszett a dolog. Azóta együtt tervezzük az idényt, igaz nem "nagy" helyekre, de sűrűbben.
Az elmúlt szezonban pedig együtt fedeztük fel a magyarországi megújult sípályákat. A kedvenc a Kékes lett. A maga 800 méteres libalegelőjével.

Szerintem a baj nem a síeléssel, illetve annak nem akarásával van.

Sok ember van, aki nem tudja feltalálni magát, nem tudja értékelni, ami van, nem képes megtalálni magának a jó programot. Helyette kínlódik.
Pedig mindenhol akadhatna valami, amivel jól lehet tölteni az időt, legyen az téli hegyek vagy tengerpart.

Hány ilyet láttam, te jó ég! Amikor egy nagy társasággal megyünk síelni, szinte mindig vannak "gyalogosok" velünk. Nem síelő szülők, férjek, feleségek, nagyszülők.

Ahogy megfigyeltem kétféle embertípus létezik. Vannak a magukat mindenhol feltalálók, és vannak a kínlódók.

A magukat feltalálók, mindig észreveszik a lehetőségeket, és jól elfoglalják magukat. Ha jó idő van, kirándulnak a hegyen, kiülnek napozni, olvasni, elsétálnak egy hüttébe enni-inni, de van, aki fotózgat, vagy éppen a kisgyerekeket felügyeli a gyerekpályán.
Ha rossz idő van, akkor felderítik a busz menetrendet, és bemennek a közeli városba, faluba úszkálni vagy múzeumot nézni, vagy bármi ehhez hasonló.

A kínlódók sajnos ilyesmire nem képesek. Ők csak savanyú képpel szenvednek, nyafognak, unatkoznak. (Miközben a világ legszebb helyein vannak éppen, ahová a legtöbben életükben el sem jutnak.)
Hiába a gyönyörű idő, amikor délben odamegyek hozzájuk -miután az egész délelőttöt a parkoló környéki kínlódással töltötték-, hogy "tessék, amíg ebédelünk, adunk pár bérletet, ingyen fel tudtok menni a csúcsra a lifttel, csodálatos a kilátás, és le is tudtok sétálni délután, tök szép idő van, útközben be tudtok térni jó kis hüttékbe is", akkor általában a válasz annyi, hogy "lesétálni, meg nincs ott hideg fent?".
És szinte mindig maradnak lent tovább szenvedni...

Szóval szerintem ez embertípus kérdése.