Előzmény és válaszok a Snowkite (síelés ernyővel) topikból

Szabályos nyomok, szabálytalan találkozása

Ülepedtek az élmények, összeállt bennem a gondolatsor, így elérkezett az ideje, hogy kiírjam magamból. Az idei szezonban nem sűrűn volt hó Hármashatárhegyen (HHH). Igyekeztem egy alkalmat sem elmulasztani. Ahogy megjelent a hó, feltűntek a sífutók is. Keskeny, hosszú léceiken lendületes, összehangolt mozgással tolták magukat előre, át a Műegyetemi Repülőtér kifutó pályáján, be a közeli erdőbe, hogy ott a dimbes-dombos terepen haladjanak tovább, fel Vörös kőre vagy más magaslatokra.
Én néha incselkedtem velük, ernyőmmel gyorsabb lévén, megkerülgettem őket vagy követtem cikk-cakkban a pálya széléig. Akit véletlenül megriasztottam, annak odaszóltam: "nyugalom, uralom". Volt, hogy egymásra csodálkoztunk kölcsönösen, ilyenkor megálltunk néhány szót váltani. Úgy tapasztaltam, inkább a korosabb emberek hódolnak ennek a sportnak. Csodáltam a kitartásukat. Próbáltam megérteni, vajon mi motiválja őket, hogy ilyen strapát vállaljanak, mint a maraton futók.
Amikor beszélgettünk, láttam rajtuk, legalább úgy élvezik, mint én a hókájtozást. Megértettem, mit jelent számukra, miért szerelmesedtek bele hosszú évekkel ezelőtt. Nekik ez az egyszerű, mégis nagyszerű, minden izmot megmozgató, jó közérzetet adó, ideális téli szabadidősport.
Aztán egy verőfényes napon eltűnt a hó HHH-ról. A hótérkép szerint a Bakony fennsíkjain még mindig volt közel harminc centis hóréteg, ezért egyik sporttársammal felkerekedtünk, hogy kipróbáljuk. Az ott talált jó kondíciók miatt könnyen átszoktam. Egyik alkalommal leparkoltam autómat az út szélén, bepakoltam a termoszomat és néhány szendvicset plusz egy tartalék ernyőt a zsákomba, hátamra vettem aztán az ernyőmmel felhúzattam magam a közeli kis dombra. Így egyrészt a zsák jó tájékozódási pontot nyújt a távoli völgyekből visszatérve, másrészt nem kell az útszéli fasor által szélárnyékolt területre siklanom, ha csak enni, inni vagy pihenni vágyom. Egy alkalommal, amikor megálltam a zsákomnál, letettem az ernyőt a hóra és szendvicsemet majszoltam, amikor váratlanul neszezést hallottam. Hátrafordultam és egy hórihorgas sífutót pillantottam meg egészen közel. Közvetlenül mögötte pedig egy szép ifjú hölgy. Bevallom, kissé nehezemre is esett levenni róla a tekintetem.
A rugalmasan, rájuk simuló ruha kiemelte szabályos alakjuk sziluettjét. Úgy tűnt kissé meglepődtek hirtelen mozdulatomtól, de aztán a férfi mosolyogva mondta: - Elhoztam a lányom síelni.
Nem látszott rajtuk semmi fáradtság, szabályosan, nyugodtan lélegeztek. Néhány mondatot váltottunk, dicsértük a csendet, nyugalmat és a szép időt. Pár szóval méltatták az ernyő látványosságát...majd mielőtt rátértem volna, mennyire látványos az is amit ők csinálnak, már el is köszöntek és harmonikus mozgással elillantak úgy, ahogy érkeztek.
Amint elfogyasztottam a maradék szendvicsemet, felvettem az ernyőt és tettem egy kört vizslatva, hátha meglátom őket még valamelyik magaslatról. Egy pillanatra felbukkantak a távolban, azonban mire odaértem hűlt helyüket találtam. Csak a hóban hagyott nyomaik szabályos mintázata árulkodott ottlétükről. Elértem egy település szélét, ezért visszafordultam. Tudtam, ennek a nem tipikus találkozásnak jellegét valójában ezek a különleges emberek adták. Nagyon jó benyomást tettek rám, mégis a hétköznapok sűrű élményei kissé elhomályosították az emléküket következő vasárnapig. Ekkor egy újabb kellemes hókájtozás után már éppen összehajtogattam az ernyőm, mikor megjelentek ők ketten. Mosolyogva üdvözöltek és mivel látták, hogy társaságom van, gyorsan tovább is álltak. Én csak néztem utánuk és csodáltam azt a nagyon profinak tűnő, tetszetős mozgást, mellyel tova siklottak fürgén szökellve.
Hazafelé az autóban eltűnődtem. Mi ez a szimpátia irántuk? Miért érzem úgy, hogy olyanok ők, mint egy impresszionista költemény. Egy pillanatra előbukkannak a völgyből, belépnek a látószögembe, aztán ugyanilyen légiesen, könnyen tovalibbennek, mint egy röpke fuvallat...egy hangulat....egy benyomás és közben művészien hitetik el velem, hogy ez a tiszteletre méltó emberi teljesítmény csak egy kis vasárnapi kaland.

Előfordul ám az más rovatokban is, hogy a beszélgetés nem a címe szerinti irányt vesz. És ezért nem a "cím" adása a helytelen. Igen, ez egy nem a cím alá tartozó beszélgetés volt. Majd ha beszélgetőtársam indít egy téma szerinti című rovatot, akkor okafogyottá válik éberséged. Az ilyen hozzászólásoknak mint a tiéd, én az "önkéntes rendőrök a fórumon" cím alatti rovat indításával adnék teret. De nem teszem. Látva azt, hogy e rovatban eddig még nem szólaltál meg, őszintén remélem hogy nem fojtottuk beléd a szót, vagy akadályoztuk e rovat élvezetét.

Nagyon érdekesek az itt folyó beszélgetések, csak sajnos a sífutáshoz semmi közük, nem is értem, miért ez lett a topik címe.