Egy kis gondolkodni való, annak, akinek van kedve gondolkodni :)
Képzeljétek el, hogy valaki meghív a pincéjébe borozni. Egy órával a buli előtt kitölt 16 kancsó bort, dekantálás céljából, mint jó házigazda. De miközben a hordó körül tett-vett, valaki mérget csempészett az egyik kancsóba! Csak az egyikbe. Ezt meglátta valaki, és figyelmeztette a házigazdát, hogy az egyik kancsóban méreg van, de nem tudja melyikben. Szerencsére van a pincében 4 darab teszt (még a ‘Kis kémikus’ készletből maradt), ami ki tudja mutatni a mérget egyetlen csepp borból is – többet is lehet rájuk cseppenteni-, de ezek a tesztek csak egyszer használatosak, nincs belőlük csak 4 darab, valamint 1 óráig tart, amíg kimutatják az eredményt, ezért csak egyszerre tudjuk őket használni. Nincs lehetőség arra, hogy felezéses módszerrel, a teszteket egymás után használva, megvárva az előző eredményt (pl. 8 kancsóból cseppentsünk az első tesztre, majd négyből a másodikra, kettőből a harmadikra, majd megint kettőből a negyedikre) kiszűrjük a mérgezett kancsót, mert 1 óra múlva kezdődik a buli, és szomjas a társaság! Biztosan meg tudunk menteni 12 kancsó bort úgy, hogy cseppentünk az első tesztre az első 4 kancsóból, a másodikra a következő négyből, és így tovább, ezzel ki tudjuk szűrni, hogy melyik négyben van a méreg. De így elpazarolnánk 3 kancsó jó bort, azt pedig nem szeretnénk, ugye? Ki tudjuk szűrni 1 óra alatt, hogy melyik kancsóban van a méreg?