Nekem is van egy "kutya a pályán" történetem. Talán Bélapónak tetszeni fog, de az is lehet, hogy nem.
Réges régen, amikor még működött Bükkszentkereszten a Kisdélen a sípálya, gyakran jártunk ide a Miskolci Egyetemről hétvégeken társasággal.
Egy drótos felvonóval rendelkezett, de akkoriban ennek is örültünk. Hétvégeken sokan látogattak el ide sízni, szánkózni, sétálni, szóval általában nagy nyüzsgés volt a pályán.
Volt aki kihozta a kutyáját is. És olyan is, aki beengedte a pályára is az ebet. Az egyik alkalommal, egy tacskó-szerű, rövidlábú kutyus szaladgált a síelők között. De nem volt olyan jólnevelt, mint Bélapó kutyái, csak szaladgált vidáman egyik síelőtől a másikhoz.
Féltünk is, hogy baj lesz belőle, ami be is következett. Az egyik iskolatársam, ahogy nagy sunggal kanyarodott be a felvonóhoz, ráment a kutyára, aminek következtében nagyot hasalt előre. Szerencsére nem lett komoly baja, mert hegymászó-barlangász léttére kemény legény volt. A kuta is megúszta ép bőrrel, de azért rosszul eshetett neki, mert gyorsan elhúzott a pályáról.
Este a kollégiumban az iskolatársam többször elmesélte bukásának történetét azok számára, akik nem láthatták. Magát mentegetve mindig kiemelte, hogy a nagy bukás nem az ő hibjából következett be, ugyanis a nagy zakó oka csakis az volt, hogy "nem csúszott a kutya".
Ez a mondás szállóigévé vált. Ha síelni voltunk, és nagyot bukott valaki, akkor mindig megkérdeztük tőle: "na mi van, nem csúszott a kutya?"
Keresés
12 cm
