Síoktatásról, síoktató képzésről másképpen

Hiába kicsi ország, elképesztően nagy rendszerről van szó, majdnem bonyolultabb mint egy alpesi ország síoktatása. Ott szinte minden egyértelműbb: a helyi síiskola, az iskolai síeltetés stb. Ezért nem is értik igazán a problémáinkat. Az egy más kérdés, hogy a saját problémáikat sem fogják fel igazán, mert már régen megpróbáltak volna változtatni az általuk nyújtott szolgáltatás minőségén. Mert azt a tényszerűség kedvéért le kell szögezni, hogy a magyar és az alpesi országok síoktatása között általánosságban nincs lényeges minőségi különbség: a Bundihoz hasonló telepített oktatók sokszor fényévekkel jobb minőséget nyújtanak, mint a helyiek. Ez is a konfliktusok egyik forrása. Nekem van pl. olyan jogosítványom, hogy osztrák iskolák sítáborában vihetnék csoportot, sőt voltam kiképző is ilyen osztrák tanfolyamon. Ennek alapján biztos vagyok benne, hogy az ISE-ben levizsgázott sítúra-vezetők mindegyike le tudna vizsgázni ott is, nincs lényeges különbség a két képzés között.

A különbség a széttagoltságban van (nemcsak nálunk, ugyanúgy sok gondjuk van pl. a németeknek, mert hasonló struktúrában megy az utaztatás-oktatás mint nálunk).

Belátható távon én nem látom, hogy megszületnének azok a garanciák, amelyek hivatalosan, törvényileg garantálnák a szolgáltatás minőségét. Elvileg persze megoldható hozni néhány rendeletet, ennél már bonyolultabb a betartatás. Itthon még ki lehet küldeni a munkaügyi felügyelőket a sípályákra, de mi van a külföldi helyszínekkel?

Az iskolai síelésnek elvileg mindenképpen hivatalos csatornákon kellene zajlania, ott tehát elvileg megoldható legalább az utólagos ellenőrzés papíron. Csakhogy: ha a jövő idénytől csak olyan ember állhatna csoport elé oktatni, akinek erre teljes körű jogosítványa van, akkor jövőre megállna az élet, mert ennyi egyszerűen nincs (ezért mondtam, hogy kellene legalább ezer szakember). És ismerve a magyar mentalitást, akkor még inkább menne a fű alatti erőlködés, vagy nagy lenne a leállás. Mindig figyelni kell a következményeket is, és ésszel kell igazgatni.

Én az egyetlen reálisan járható útnak a minőségbiztosítási struktúrákat tartom. Amikor fel van építve egy minőségbiztosítási márka (mint pl. a TÜV), amely a képzési és továbbképzési folyamatot, valamint a tevékenységvégzést is ellenőrzi. Ez sem egyszerű, de így legalább tudhatod, hogy a szovjet kenyérpirító egyúttal nem ad szívmasszázst is.