Ide passzol ez is: idén július 10-17 között a hintertuxi Gletscherbus felvonóban a kabin másik végéből magyar szót hallok. Síoktató a gyerekeknek: "Gyerekek, tegye fel a kezét az, akit otthon rendszeresen pofoznak?". Egy-két gyerek jelentkezik. Síoktató: "Mert engem rendszeresen vert az apám, egyszer kaptam tőle egy akkora pofont, hogy fejjel beleálltam a csocsóasztalba". Majd következett az apa elől való bújkálás hosszas taglalása. Elég morbid volt, de még türtőztettem magam. Majd a gyerekek kórusban rákezdtek: "Szar országban élünk, ahova nézünk, mindenütt csak szar, a mi országunk egy nagy szar". Síoktató helyeslően hümmög. Ekkor már nem állhattam meg, felálltam, hogy megnézzem magamnak, kik ezek. A gyerekek elhallgattak, erre az oktató megszólalt: "Nyugodtan folytatsd, a bácsi úgy sem ért magyarul".
Két nap múlva ugyanennek a csapatnak a női oktatója megy lefelé pici gyerekekkel már délután a széttúrt havon, libasorban. Az utolsó kislány lemarad, majd egy meredek részen felbukik és kitekeredett pózban elterül. Óktató hölgy 70 m-el lejjebről: "Zsófi, szedd már össze magad...". Kislány próbálkozik, de az egyik léce beleállt a hóba és arccal előre vergődik szegény. Oktató: "Zsófi, mit töketlenkedsz már...".
Lecsúszok a gyerekhez, kiszabadítom, kiköptetem vele a havat,lécre állítom. Oktató nő alulról: "Thank you". Magyarul válaszolok: "Szívesen", majd a gyerekkel lecsúszok hozzá, hogy váltsak pár szót. Arcátlanul, tüntetően elfordul tőlem és a gyereket szidja, hiába szólok hozzá, rám se hederít. Pedig megtakarítottam neki 70 m mászást felfelé, 3000 méteren, merdeeken, a délutáni melegben. Még a bőre is leizzadt volna róla.
Számomra érthetetlen viselkedések ezek.