Cserbenhagyás

Ezt sajnos én is elég gyakran tapasztalom. Az oktatók felviszik a kezdő/középhaladó csapatot egy olyan pályára, ahol az addig megszerzett tudásuk nem elég ahhoz, hogy biztonságosan, nyugodtan tudjanak síelni. Vannak min. 15-en, egymás után, láncban fordulnak, kihasználják a pálya teljes szélességét, én meg fentről jövök, viszonylag nagy sebességgel, és kénytelen vagyok megállni, ill. bevárni, amíg ők újra egy sorba állnak. Félreértés ne essék, nem esik nehezemre megállni, de ők sincsenek ott biztonságban, hisz vannak olyan síelők, akik a lánc-sor közepébe beszáguldanak, az ott lévő tagok pedig gyakran ijedségből is elesnek.
"A jó síelő 3 méteres sávon belül síel." Ezt mindig betartom, és akkor nem kaszálnak el hátulról, mivel kiszámítható, hol fogok fordulni.
A cserbenhagyásról annyit, hogy ez sajnos kultúra kérdése. Mi magyarok nem épp a jólneveltségünkről, kultúráltságunkról vagyunk híresek, és ez meg is látszik a sípályán. Tapasztaltam már a különbséget, milyen az, ha egy magyar vagy egy osztrák üt el. Egyéni vélemény, de én jobb szeretem, ha egy külföldi jön belém, ő legalább segít, és egy "Boccs!"-csal nem megy tovább.