Jan. 15-től síeltünk itt 4 napot. A szállásunk Planai West közelében volt, ami pont a rendszer közepe, innen lehet a legkönnyebben eljutni a 4 hegy mindegyikére. (Azt érdemes tudni, hogy az itteni depo nem a síbérlettel működik, hanem kulccsal és 1 euro minden egyes alkalom, amikor be akarjuk zárni a szekrényt. Vagyis akik egy szekrénybe pakolnak, azoknak együtt kell végezni a síeléssel, nekünk a síbérletes megoldás jóval kényelmesebb lett volna.)
A 4 hegy közül egyértelműen Hauser Kaibling pályái a leglankásabbak, de a többi hegyen is találni a kevés kék pályán felül néhány könnyebb piros pályát.
A hóviszonyok összességében kiválóak, a melegebb napokon került elő a meredek szakaszokon a tükörjég alap. Pályán kívül látszik azért, hogy az elmúlt időszakban sokat olvadt és kevesett esett, de ahogy az előrejelzések mutatják, vagy egy hétig szakadni fog a hó mostantól!
Ami szembetűnő, hogy nagyon kevesen voltak, a liftekhez mindig rögtön be lehetett csúszni, még hétvégén is. Reggel, délelőtt a völgyekben nincs sor, az egyik nagy parkoló tök üres volt, gondolom érdeklődés hiányában lezárták. A kevés embernek köszönhetően a pályák is jobban tartották magukat a szokásosnál. A hüttékben pedig nem kellett vadászni az ülőhelyekre.
Covid: Sopronnál a határőr csak az elöl ülő szülők grüner pass-át ellenőrizte, ő bele is kattintott, egyébként éttermek, hütték, síbérlet kassza mindig nézték, de csak darabszámra. Sorban, lifteken szorgosan hordja mindenki az FFP2 maszkot. Amikor nem kellett másokkal osztozkodni a liften(esetek 80%-a), mi levettük, senki nem szólt érte.