Az alábbi egy kicsit megkésett beszámoló, de kellett kicsit ülepednie az élményeknek, na – és talán valakinek még hasznos lehet. Figyelem, TLDR, sommás összefoglalóért ér a végére görgetni :)

Mi dec. 25 és 30 között voltunk Serre Chevalier-n Chantemerle-i szállással. Fontos adalék, hogy első alkalommal síeltünk Franciaországban, korábban osztrák, svájci, illetve magyar síterepeken gyűjtöttünk tapasztalatokat, valamint a Covid alatt Jahorinát vettük célba, ami –eltekintve a dohányzás szabályozásának hiányától – igen kellemes meglepetés volt számunkra, és minden bizonnyal visszatérnénk, ha azóta nem költöztünk volna némileg távolabb.

Egy ideje már tervezgettük, hogy kipróbáljuk a franciaországi síelést, mivel ismerősöktől csupa jót hallottunk róla, úgy, mint olcsó, hatalmas pályarendszerek, jó kaják (bár svájci munkatársam ennek szöges ellentétét állította, viszont ismerve a svájci ételeket ezt én inkább pozitív megerősítésnek vettem), illetve nem tudom mondtam-e már, hogy állítólag olcsó Ennek megfelelően, bízva ismerőseim tapasztalataiban, különösebben nem néztünk utána a témának. Bár a szállásfoglalásnál már gyanús volt, hogy annyira azért nem lesz olcsó a móka, ezt annak tudtuk be, hogy sajnos a két ünnep között voltunk kénytelenek menni. Bár nem vagyok az a típus, aki Excel táblában vezeti a nyaralás/síelés/egyéb szabadidős tevékenységek költségeit, összességében szerintem nagyjából osztrák áron síeltünk. Bár végül sikerült egy 2+2 személy számára hirdetett apartmant (kettőnknek szuper volt) találni, a hegyen lévő hüttékben az árak néhol inkább a svájcihoz közelítettek (Főétel EUR25+, sör EUR9-10). A völgyben viszont valóban meglepően baráti árakkal találkoztunk.

De ennyit a piszkos anyagiakról. Ami a lényeget illeti, a hóval igazából szerencsénk volt, annak ellenére, hogy Európa ekkor éppen hadilábon állt vele, a pályák jelentős része üzemelt és a táj a hegyen fehér volt. Leszámítva a fenyőfákat, amelyek viszont meglepetésünkre barnák voltak, de ez semmit nem volt le az élményből. Az már annál inkább, hogy Serre Chevallier-n a felvonók – úgy általában az összes, amivel dolgunk volt – matuzsálemi korúak, és ha azok közé tartozol, aki szeret reggel az első lenni a frissen ratrakolt havon, akkor valószínűleg te is megtapasztalod milyen a havas párnára üléssel kezdeni a napot. Egyébként, ami a ratrakot illeti, december 25-én és 26-án nem sok nyoma volt pályakezelésnek. Halkan jegyzem meg, hogy több alkalommal volt szerencsénk a karácsonyi időszakban Kreischbergen síelni, és kivétel nélkül mindig kifogástalanul előkészített pályák várták a korán érkezőket. Egyébként francia barátaink ezt a tevékenységet később is igen takarékon végezték. Pedig hóágyúk voltak, éjszakánként a hegyen fagypont alá kúszott a hőmérséklet, azaz laikus szemmel minden feltétel adott lett volna hozzá, hogy reggelente – természetes hó hiányában – frissen ágyúzott, ratrakolt, kifagyott pályák fogadhassák a koránkelőket. Ezzel szemben a pályák csak egy töredéke látott ratrakot, néhány pálya tetejére pedig egyszerűen kitettek egy „hard packed snow” táblát, aztán mindenki menjen saját felelősségére.
Nyilván senki sem ez alapján választ síterepet, de nem lehet elmenni amellett, hogy aki a sógorok szolgáltatási színvonalához szokott, annak itt bizony általában véve is kicsit nyitottabbnak kell lennie. Ha valakire például a hegyen jön rá szükség, az tapasztalhatja, hogy az illemhelyek mennyisége, megközelíthetősége és minősége igenis fontos tud lenni. Itt mindhárom tényezővel akadnak problémák. De nem csak a pályán találkoztunk különbségekkel. Utolsó este kicsit enyhült az idő, majd éjszaka fagyott, aminek következtében reggelre mind az apartmanunk előtti parkoló, mind a pálya parkolója jégpályává változott, de ez a helyieket nem különösebben zavarta, sózásnak, vagy bárminemű kezelésnek semmilyen nyomát nem láttuk.

Az idővel viszont szerencsénk volt, és az utolsó nap kivételével szinte végig napsütésben húzhattuk az íveket – már amennyiben éppen nem a temérdek sísulis kígyó egyikét kerülgettük.

A pályarendszer egyébként valóban hatalmas és változatos, számtalan kifejezetten kezdőbarát pálya mellett mindenki megtalálhatja a sítudásának megfelelőt. A pályák a körülményekhez képest alapvetően jól tartották magukat, de azért a népszerűbbek délutánra már igencsak buckásodtak. Különösen igaz volt ez a „vallons” nevűre, amely számos pálya összefutásából indul, és egyebek mellett a Chantemerle-i kabinos felvonó hegy állomására visz – nagyrészt erdei szekérúton.

A számos síelő ellenére viszont szerencsére hosszabb sorok nem alakultak ki a felvonóknál, mi mindenképpen pozitívum. Kivételt talán csak az ősöreg, kényelmetlen és rettentő lassú „Proel” középállomása jelentett, így ezt nem is nagyon erőltettük.

Nem tudom más francia síterepeken hogyan működik, de mi meglepődve tapasztaltuk, hogy a pályák számozása valami egészen más logikát követ, amelyet nem igazán sikerült megfejtetnünk, ráadásul a számokat nem is nagyon teszik ki minden elágazásnál, illetve a felvonók tetején, helyette az irányokat (völgyeket) jelölik.

Feltétlenül érdemes megemlíteni viszont, hogy aki szeret enni, az itt nem fog csalódni. A hüttékben az ételek nem a megszokott Käsespätzle-Schnitzel-Kaiserschmarn vonalon mozognak, ezért számunkra kellemes meglepetést nyújtottak.

Talán a leírtakból nem egyértelmű, de természetesen az eltöltött öt és fél nap alatt szuperül éreztük magunkat, megtapasztaltunk valami újat, még ha ez a síterep nem is hozta a megszokott színvonalat, illetve „síélményben” sem tudott annyit adni – utóbbi nyilván köszönhető a hóviszonyoknak, illetve az időszaknak is. Legközelebb azért több napos síelésre inkább Ausztria felé vesszük az irányt.