Január végén "sikerült" kijutni ide a családdal. A síelés inkább egy horror túlélő tábor lett, mivel első napra pici lányom 39 fokos lázzal fejezte be a síelést, második nap a középső gyermek esett egy akkorát, hogy nomég, de végül is nem szakadt egyik térdszalag sem, de a duzzanat miatt ő is befejezte a síelését.

A pálya inkább érdekes, mint jó. Mivel első alkalommal voltunk itt és az utolsó aktív gyerekem délben visszaadásra került, nem mertem messzire csalingázni, hátha nem érek vissza.

Első alkalommal a 45-50 párost próbáltam. Rögtön a felvonó állomás mellett minden boardos álma, a sétálás köszöntött rám. Egyszerűen nem tudtunk annyira felgyorsulni az egyébként szügyig érő friss porhóban, hogy átjussunk.
A végén meg egy olyan letörés van, aminél sikerült a boardot kiengedni a kezemből. Mint Superman vetettem magam a deszka után fejjel előre, aztán fordultam a hátamra az ott lébecolók nagy szórakoztatására. Végül meglettem, a pálya további része sima, széles, élményszámba menő csúszást produkáltam.

Második alkalommal a 23-as pályát próbáltam ki, ami messziről tök simának nézett ki. Háááát. Szerintem utoljára Ferenc Ferdinánd ratrakolhatta le. Nem buckák, igluk voltak a pályán. Az hagyján, hogy elestem, de a fejem fölött önfeledten repkedtek át a még pályán próbálkozók. Na jó, pici túlzás, de mindenki az életéért küzdött.

Az időjárás remek volt végig, de szerintem jóval távolabb kell síelni/boardozni a fő csomóvonalnál, akkor élhető. Amit ki kell próbálni az a 63, vagy a 3-4. A többin rengetegen csapatják.