Évekkel ezelőtt kaptuk ezt a beszámolót egy törökországi síelésről, talán még fórumunk sem volt akkor, csak eltároltuk a szöveget. Még jutalmaztuk is a szerzőt, csak a neve elkallódott, ha esetleg jelentkezne itt a fórumon akkor megköszönjük:))
----------------------
Élménybeszámoló
Törökországban kilenc nagyobb síterület van. A beutazás lehetőleg légi úton történjen, mivel autóval menni enyhén szólva is meggondolatlanság elnézve a helyi sofőrök szokásait, no meg az útviszonyokat (bár előbbiért nem feltétlenül kell ennyit utazni). Európa számtalan nagyvárosából indulnak légi járatok Isztambul vagy éppen Ankara reptereire. Azt, hogy végcélnak melyiket jelöljük meg, elsősorban a síterület elhelyezkedése határozza meg. Ekképpen Uludagot célszerű Isztambultól, Kayserit pedig Ankarából megközelíteni. Törökországban a török mellett az angolt és németet egyaránt beszélik, de ennek ellenére van olyan síkölcsönző, ahol csak törökül értenek, így érdemes egy szótárat is magunkkal vinni. A téli szezon decemberben kezdődik meg és áprilisban ér véget, de mindenképpen vegyük figyelembe a helyi klimatikus viszonyokat. Célszerű a január, február és márciusi hónapokat választani.
Isztambulba repülővel érkeztünk meg, köd és szitáló eső fogadott minket, no meg olyan 14 fok pluszban. Ezután transzferrel vittek minket a síterepre (vigyázzunk, mert nem minden szállás biztosítja ezt!), ami őszintén megvallva kicsit sokáig tartott. Hosszú kocsikázás után beértünk Bursa városába (kb. egy földrajzi szélességen van Korfu szigetével). Innen délre fekszik, nagyjából 36 km-re Uludag. Ez olyan 45 perc, de a városból minden órában sítaxik is indulnak Uludagra. Ebben az esetben a menetidő kb. 90 perc. Aki nem fogadta meg a tanácsunkat és lekocsikázik ide (vagy esetleg autót bérelt Isztambulban) az mindenképpen hozzon magával hóláncot, ha meg nincs, akkor azt az út mellett több helyütt is lehet vásárolni vagy bérelni. Az autósoknak még annyi, hogy Isztambultól, a Galata hídtól kompok is indulnak a Márvány-tengeren keresztül Yalova kikötőjébe, ahonnan aztán tovább mehetünk Bursa felé (ha gyalogosan választjuk ezt, akkor buszok szintén indulnak Yalovától). Magát a síparadicsomot (ami a varázslatos Uludag NP-ba terül el) hegyi úton és kabinos felvonóval (utóbbi 5 km hosszú!) egyaránt megközelíthetjük. Mi az utat választottuk, mivel a transzfer házhoz vitt. Szállásunk közvetlenül a pályák mellett helyezkedett el (itt gyakorlatilag minden szállás pályaszállás), ez volt a Beceren hotel. A kaja tényleg nagyon finom volt, bár a szobák kissé talán lehettek volna nagyobbak (de mint megtudtuk, máshol is hasonló méretűek). Egyetlenegy mínusz, hogy idegen nyelvet a hotelben csak kevesen beszéltek és azok se folyékonyan. A pályák úgy 1700 m-ről indulnak és egészen 2322 m-ig visznek fel (a közelben fekszik a környék legmagasabb hegye, az Olympus-hegy, ami több mint 2500 m). Minden nehézségű lejtő megtalálható, de egyik sem olyan nagyon hosszú, tehát akik 4-5 km-es vagy még ennél is hosszabb lejtőkhöz szoktak, azok kissé csalódni fognak. Összesen 14 felvonó; hét székes és hét talpas üzemel (csákányos és tányéros vegyesen). Mélyhósízés elvileg adott, de az egyenetlen terep és a változó hómélység miatt veszélyes! Ami szintén negatív, az a hétvégi, ünnepnapi és egyéb szünetekben jellemző óriási tömeg (nyilván Isztambul közelségének tudható be). De a tömeg még hagyján (már ha a félórás vagy háromnegyed órás sorban állást el lehet nézni egyes központi lifteknél), azonban meglehetősen sok a nagyon rossz, viszont bevállalós síző, snowboardos, akik az alapvető szabályokat figyelem nélkül hagyva száguldoznak le a lejtőkön. Tehát nagyon figyeljünk oda! A táj, maga a panoráma (különösen tiszta időben) azonban valami lenyűgöző, nem beszélve a naplementékről. A síterületet amúgy kb. 2100-2200 m-ig erdő borítja (borítaná), de több helyütt kivágták, mesterségesen létrehozva ezáltal mélyhavas részeket. Az éjszakai élet azonban iszonyatosan pezsgő (sok török popsztár lép fel), van egy kisebb kaszinó is, meg számtalan étterem és tánchely. Több bárban gogo lányok is szórakoztatják a férfinépet. Tehát az aprés ski mindenképpen egy nagy pluszt érdemel! Visszatérve a kabinoshoz. Valójában Bursától (kb 1200 m) indul, és négy szekcióban jut fel Sari Alanra (1621 m) a harmincszemélyes kabin. Innen mikrobuszok viszik a vendéget a hoteltelepüléshez/pályákhoz. Érdekes, hogy itt azonban van egy ülőlift, ami szintén felvisz a pályákra, de ez nem működött (kérdésünkre elmondták, hogy kizárólag a nyári szezonban működik, amit egy kicsit értetlenül fogadtunk). Bár a síterep már december elejétől megnyit és még áprilisban is tart a szezon, mégis érdemes inkább január elejétől menni, a legkésőbbi időpont pedig ne essen március közepe után. Hóágyú sajnos nincs, ennek hiánya elsősorban elő- és utószezonban okoz némi problémát. Szintén nincs funpark sem. További furcsaság, hogy a megvett síjeggyel nem használhatjuk az összes felvonót (mivel minden hotel más-más felvonót üzemeltet), azaz a maradékra külön kell fizetni. Maga a síterep nagy lehetne, ha ezt a problémát jobban megoldanák, hisz így több részt síelhetnénk be egy bérlettel. Sífutóknak kb. 20 km pálya is van. Még valami: mindig foglaljunk előre szállást, mert hétvégeken, ünnepnapokon stb. nem lehet találni üres helyet. Árak: az európai terepeknél olcsóbbak, de a helyi viszonyokat nézve kissé drágának tűnnek. Sok helyütt az egynapos sífelszerelés-kölcsönzés 13 dollár fölé is emelkedhet. Pályatipp: Suaklikayatól (2270 m) a völgy irányába, jó meredek pálya, tapasztalt sízőknek. Síoktatás a helyszínen van, kb. 30 síoktatóval rendelkeznek. A felvonók jó állapotban vannak, a pályákat (egy-kettő kivételével) mindennap ápolják.