Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szavazatokat gyűjtünk Bocsi Bencének

Támogassuk együtt Balogh Zsolt vak síversenyzőt és segítőjét!

2014.08.27. 2014.09.02. sielok.hu | frissítve: 2014.09.02.

Balogh Zsolt Magyarország első és ezidáig egyetlen vak sí versenyzője. Hihetetlenül hangzik, de igaz: vakon is lehet síelni, sőt, versenyezni is ebben a sportágban. Európából mindössze két teljesen vak sportoló van a világranglistán, Zsolt az egyik. Idén a K&H Bank mozdulj! programban jelölést kapott az ösztöndíj elnyerésére.
Balogh Zsolt vak sí versenyző kérése: „Önnek egy kattintás, nekünk egy óriási lehetőség! Kérem szavazzon vezetőmre, Bocsi Bencére, hogy a továbbiakban is segíteni tudjon engem a síelésben.”

Mindez azonban nem valósulhatott volna meg, ha nem lenne egy olyan sportoló, aki ezen a hosszú és göröngyös úton Zsoltot segíti: ő Bocsi Bence, aki az egyetemi tanulmányai folytatása mellett vállalta el a segítő vezető szerepét. Azóta Zsolttal és edzőjükkel, Fábián Attilával már több nemzetközi versenyen is megmérettették magukat többek között Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban, és teljes erőbedobással készültek a Szocsi Paralimpiára, ahova azonban végül sajnos nem jutottak ki.

A felkészüléshez a befektetett idő és energia mellett természetesen pénzre, önerőre is szükség van, amit a folyamatos edzések és az egyetemi tanulmányok lelkiismeretes folytatása mellett Bence nem tud megfinanszírozni.
Épként valószínűleg nehéz átérezni egy felkészült, elkötelezett és lelkiismeretes segítő jelenlétének fontosságát, fizikai és mentális téren is támogató jelenlétének nélkülözhetetlenségét. Ezt csak az érzi és érti igazán, aki fogyatékossággal, vagy fogyatékos emberek közvetlen közelében él.
A segítő nélkül gyakorlatilag nincs eredmény, nincs teljesítmény, jelenléte, felkészültsége, kiegyensúlyozott teljesítménye éppen olyan fontos, mint a fogyatékos sportolóé.

Bence a hátizsákjára erősített kihangosítón keresztül hangjával irányítja Zsoltot a sípályán. Zsolt bízva Bence utasításaiban követi őt a kapuk között is, legyen az meredek vagy lapos pályán. Amerre elsíelnek, döbbenettel és tisztelettel néznek utánuk az ép síelők.
Idén K&H Bank mozdulj! Kártyaprogramban a paralimpikonok felkészülését segítő ép sportolók is jelölést kaptak az ösztöndíj elnyerésére. A három jelölt között Bocsi Bence is szerepel. A program nyertesét nyilvános szavazáson választják ki, jutalma 5 hónapra havi 200.000 Ft-os ösztöndíj.

Támogasd Bocsi Bence segítői munkájának folytatását és ezáltal közvetve Balogh Zsolt 2014/15-ös szezonban való sikeres felkészülését!
http://kh.alchimedia.hu/mozdulj!_paralimpiai_szavazas/szavazok/2#6
Szavazni félóránként megismételve lehet szeptember 12-ig, regisztrációt nem igényel.

Egy videó a közös munkáról:

KOMMENTEK
egrikati | 2014.08.27. 09:29
Kérek minden kedves olvasót, akár síel, akár nem, hogy segítse szavazatával Bocsi Bencét az K&H Bank ösztöndíjához. Közelről ismerem a csapat sporttevékenységét és tudom, hogy mennyi áldozatos munka, odafigyelés és energia van abban, hogy a kitűnő vak sportember, Balogh Zsolt síelhessen, versenyezhessen. Mindez nem valósulhatna meg Bocsi Bence segítő és Fábián Attila edző nélkül. Hátborzongató látvány, amikor látja őket az ember a sípályán. Bence elől síel, hátán egy kihangosító, amelyen keresztül hangjával irányítja Zsoltot. Bence lényegében Zsolt látását helyettesíti. Zsolti pedig maximális bizalommal megy Bence hangja után akár meredek a pálya, akár lapos, akár edzés, akár verseny van. Minden tiszteletem az övék. Nagyon drukkolok, hogy Bence nyerje el ezt a támogatást. Mi akik ismerjük munkájukat naponta félóránként adunk le egy-egy szavazatot mind a számítógépen, mind a telefonon és erre buzdítjuk ismerőseinket is. Bence már rengeteg szavazatot gyűjtött, de mégis pár százzal folyamatosan lemarad vetélytársa mögött. A szavazás szeptember 12-ig tart. Szavazzunk minél többen, minél többször!

KAPCSOLÓDÓ CIKK
KAPCSOLÓDÓ FÓRUM
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.