Szezonkezdés a síoktató válogatottnál
2010.10.20.
Az elmúlt hétvégén megkezdte a felkészülés utolsó szakaszát a Magyar Síoktató Válogatott. A csapat a 2011 januárjában St. Anton am Arlbergben megrendezendő "síoktató olimpián" vesz részt.
A Síoktatók Magyarországi Szövetségét 20 éve vették fel a nemzetközi szervezetbe. Ez alkalomból népes küldöttség képviseli hazánkat a kongresszuson: az SMSZ vezetői, kiképző oktatói, a síoktató válogatott. Számos szurkoló is jelentkezett már, akik a csapattal együtt laknak majd az osztrák síterepen.
Ahogy azt Ozsváth Miklós, a síoktató válogatott csapatvezetője a skiculture.hu-nak elmondta, a válogatott, amelyet a bennfentesek csak demócsapatként emlegetnek, három új gyakorlattal készül, emellett tartalékként elviszik a 4 éve a Koreában rendezett kongresszuson bemutatott egyik gyakorlatot is. "Az egyik gyakorlatban szinte az egész keret, 18 fő vesz részt, emellett egy 12 fős és egy 8 fős gyakorlatot állítottunk össze. Mindegyikben nagy hangsúlyt fektetünk a szoros árnyéksíelésre, és persze bemutatjuk a magyar virtust is. Nehézségi fokát tekintve mindegyik komoly kihívást jelent."
A csapattal legközelebb november 21. és 24. között a Kitzsternhorn gleccseren találkozhatnak az érdeklődők. Nagyon könnyű őket megismerni, hisz már a nemzeti színeket idéző kongresszusi fellépőruhájukban edzenek.
Forrás: www.skiculture.hu









https://www.facebook.com/#!/pages/H...ungarian-Interski-Demotea...