Számtalan vetélytárs próbálta már letaszítani trónjáról a havon lesikló eszközök királyát, a sílécet. A snowboard és a szánkó komolyabban vehető kísérlete mellett néhány kevésbé sikeres valami is fennmaradt az utókornak - a fenék alá kötött nejlonzsáktól egészen a bigfoot-ig. Nassfelden kettőt is volt szerencsém tesztelni. Kezdésnek itt a snowbike.
Használtam már ilyet? – kérdezi a kölcsönzős srác, majd kollégájával tanakodni kezd, hogy adjanak-e a lábaimra mini-síléceket. Végül úgy döntenek, inkább azok nélkül menjek, mert biztonságosabb lesz. Így visszagondolva láttam már többször olyan versenyzőket, akik rövidke léccel a lábukon nyomták a snowbike-kal, hát száguldoztak is rendesen. Nekem erre egyelőre semmi szükségem, hagyom magam rábeszélni az 1.0 basic módszerre.
A kölcsönző a Tressdorferalmnál van, innen a hosszú kabinossal viszem fel a gépet a Madritsche tetejére. Simán befér középre, még akár hatan is ülhetnénk körülötte.
A tetőn kóstolgatom a fogást és ülést rajta, majd óvatosan elindulok lefelé egy enyhének gondolt lejtőn. Na, legalább 20 éve nem láttam ilyen meredeknek a kék pályát. Az az igazság, hogy be vagyok szarva parázva rendesen, semmi kedvem egy ilyen mókában rommá törni magam. Legkellemetlenebb érzés, hogy a bringával ellentétben ezen nincs fék, Alig kezdek begyorsulni, máris ösztönösen nyomom a hóba a sícipő talpát, azzal a tudattal, hogy fájdalmas lesz ha alámfordul és a lendület továbbvisz.
Ilyenkor különösen illik megdicsérni a nassfeldi pályamunkások tökéletes tevékenységét. Buckásabb hóban azt hiszem leszállnék. De most egyre bátrabban eresztem neki és a következő laposabb részen a lábam is felteszem az első sítalp fölé szerelt tartókra. Így sokkal kényelmesebb, de mondjuk gyorsulok is rendesen, szóval néhány hosszú másodperc után újra ösztönösen megy lefelé a lábam. Elvagyuk így kettecskén, én és a snowbike, egyre bensőségesebben. Egészen addig, amíg egy elágazásnál már későn észlelem, hogy nem a kabinos felé vettem az irányt. "Padlófék" után jön a tanakodás: visszamászás hátamon a snowbike-kal vagy lefelé tovább a székes lifthez. Másodikat választom, majdcsakleszvalahogy alapon. Aztán sima ügy, a liftkezelő előzékenyen segít, mutatja hogyan üljünk be kis barátommal.
Második körünk már sokkal felszabadultabb, kezdek rájönni, hogy lehet ez egészen élvezetes is. Most kell abbahagyni, mielőtt úgy döntenék, hogy lecserélem a léceimet egy ilyen szerkezetre. Mert ez ugyan hogy férne be a síboxba?