Hófesztivál volt Mátraszentistvánon

Szeretem a Mátrát. Ugyan jómagam is "hegyek" között, a Pilisben élek, de mégis igyekszem évente többször egy-két napra felmenni Magyarország legnagyobb hegyei közé. Főleg télen, amikor a szürke, sáros fővárostól alig másfél órányira behavazott erdők, kályhafüst illatú falvacskák, no meg persze egészen használható sípályák várják az embert. Sajnos az idén behavazott erdőkben nem dúskálhattunk. Ennek ellenére a családi vállalkozásban üzemeltetett Síparkban, ha csak szűkített pályakínálattal is, de sikerült 50 napos szezont produkálni. A tervezetthez képest egy hetet halasztva, de így a legjobb időpontban, február első hétvégéjére hirdették meg a szervezők a Hófesztivált. És milyen jól tették. Kissé bizonytalanul indultam neki a mátrai útnak. Kérdésesnek éreztem, vajon hányan veszik komolyan ezt a lehetőséget ilyen körülmények között. Aztán amikor péntek este Mátraszentistvánban 10 centis hóba léptem ki az autóból, kezdtem kicsit fényesebben látni a jövőt - legalábbis a következő két napot. Aztán szombat reggel már tudtam, megérte feljönni. A hó és a pályák állapota meglepően jó volt. A hosszú piros és persze a fekete pályák nem mentek, de így is több mint egy kilométert lehetett egyben csúszni és minden lift üzemelt. Gyakran hallani a hazai síterepekkel kapcsolatos panaszok között a sorbanállást. Igen, hétvégenként - ahogy most is - természetesen összezsúfolódnak az emberek a lifteknél. De az 5-10 perces várakozás annyira ismert és előre kalkulálható tényező, hogy aki ezen mérgelődik, az számomra mindig valami más univerzumból érkezett lénynek tűnik. Nekem mindig sikerül kellően elfáradni itt is, és ezt nem feltétlenül a rossz erőnlétem okozza. Nagy kedvvel kezdtem hát neki a sízésnek, de persze ez a hétvége nem csak a sportolásról szólt. A fesztivál szpíkere, Rákóczi Feri egész nap kitartóan nyomta szórakoztató poénjait, és sorolta az újabb és újabb programokat: retro síverseny, ingyenes oktatás kicsiknek és nagyoknak, alpesi és túrasí lécek tesztje, telemark bajnokság, nosztalgia diszkó, koncertek, jelmezes-fáklyás síelés és népitánc bemutató, tűzijáték és persze buli - valamit biztosan ki is felejtettem. Valójában, ha úgy akarom, óráról-órára megszakíthattam volna a csúszkálást a következő érdekesség miatt. Sőt, ha mindenben részt szerettem volna venni, inkább csak egy-egy lesiklásra jut időm a programok közé szorítva. De hát épp az a szép egy ilyen fesztiválban, hogy sok mindenből lehetett választani és semmi nem volt kötelező.



Nekem például a telemark oktatás volt a hoppáélmény. Tumbász Geriék csapata ingyen vezetett be mindenkit ebbe a már látványra is nagyon szép mozgáskultúrába. Hát, nem mondhatom, hogy a két órában bármennyire is megtanultam telemarkozni. De arra azért kifejezetten jó volt, hogy legalább kicsit megérezzem az alapokat. És nagyon megérezzem a combjaimat. Jelentem: tetszett, folytatás várható a következő szezonban. Egy teljesen külön bekezdést megér az esti síelés is. Ez ugyan nem csak a fesztivál sajátja, hanem minden hétvégén elérhető a szezonban. Na, aki a sorbanállás miatt nem látogatja a hazai sípályákat, annak bátran javaslom, hogy felejtse el az aggályait és menjen fel egyszer például MSZI-re este. Várakozás nélkül nyomhatja a köröket a kivilágított pályákon, amiket a délutáni zárás után egyszer még végig is ratrakolnak. Szóval fanyalgó sportemberek is megtalálják a számításaikat. Én is így tettem ezen a szombaton, számolatlanul csúsztam mindaddig, amíg nem szóltak a liftkezelők, hogy most egy kis szünetet kell tartanom. De ezt sem bántam meg, mivel a síoktatók szikrákat hányó ratrakokkal támogatott, fáklyás-jelmezes bemutatója és az utána következő tűzijáték-parádé valóban az este és a hétvége fénypontja lett. És ezt nem csak az éjszakai égen pukkanó ezernyi fénypont miatt mondom.