Snowattack 2018 - Fenn voltunk egy hétig

h i r d e t é s

A január 26-i buszos indulás napján a Hősök terén gyülekező fiatalok közé megérkezve hamar elkapott minket is a várakozás és a fesztiválhangulat. A közel húsz órás buszút nehézségein csak némileg enyhített a behavazott Alpok látványa. A késő délutáni megérkezés után egy hosszú check-in procedúra következett. Kisebb kavarodások után azonban megkaptuk az apartman kulcsokat, és hamarosan egy sípályára néző szobában találtuk magunkat. Nem csoda, hogy alig bírtuk kivárni a reggeli csúszást, csábítóan néztek ki Les Orres lejtői. A több, mint 100 km-es sípályarendszer kedvez azoknak, akik még csak most csatolnak először lécet a lábukra, és azoknak a haladóknak is, akik adrenalindús lesiklásra vágynak. A pályaszállást két zöld jelzésű kezdő pálya ölelte körül egy két,- illetve négyszemélyes beülős, és két darab egyszemélyes tányéros felvonó társaságában. A kezdő síelőknek így nem kellett felvonókkal fölösleges köröket menniük csak azért, hogy eljussanak egy kívánt pályára. A rutinosabb síelők kicsit feljebb merészkedve a hegyekre választhatnak két hatszemélyes felvonó közül, amik a 2658m magas Portette hegycsúcs két különböző oldalára viszi föl. Ha a jobb oldalit választjuk, és a felvonó tetején úgy érezzük, hogy még nem elég a magasságból, rögtön folytathatjuk az utunkat egy tányéros felvonóval a síterep legmagasabb pontjára (2720m). Innen bármelyik irányban elindulva piros pályákon lehet lesiklani akár vissza egészen a pályaszállásig vagy parkolókig. A Portette hegycsúcs másik oldala sem okozott csalódást, itt is bármelyik irányban profin kialakított, és gondos odafigyeléssel ápolt piros és kék pályák vártak bennünket. Ami lenyűgözött minket, az a remek lejtésű és egyébként sem túl zsúfolt pályák rendkívüli szélessége. Az átlagosan 30-40 méter széles sípályák egyes részeken elérhetik a 80 métert is, ami természetesen nem azt jelenti, hogy hiányoznának a keskeny és vadregényes erdei szakaszok, mert ezekből is találtunk bőven. A pályarendszeren a Snowattack központi szállástól, a Préclauxtól kicsit távolabb merészkedve - a sítérképen balra - belevethetjünk magunkat a természet lágy ölébe, ugyanis ezeket a szakaszokat (TS3 Grand Clos és TS4 Champ Lacas körüli pályákat) minden irányból fák vették körül, így a lenyűgöző panoráma mellett lehetett élvezni az erdő szépségét, az ott rejlő szűzhavat testközelből is. A síelésmentes időszakban sem lehetett unatkozni. Az éjszakázni vágyókat a szállástól kb. 800 méterre található Corona Party Aréna várta, ami a fesztivál elsőszámú éjszakai központjának számított, neves hazai és külföldi zenekarokkal illetve lemezlovasokkal a színpadon. Az első éjszakai bulin már ízelítőt kaptunk a Snowattack éjszakáinak hangulatából, az igazi áttörést azonban a fesztivál egyik legerősebb pontja, a vasárnap éjféltől kezdődő Necc Party jelentette, ahol az ezredforduló legnagyobb slágerei váltották egymást, így a főként egyetemistákból álló partyközönség kívülről fújta a nosztalgikus sorokat önfeledt táncolás közepette. Akik nem kívántak lejutni az arénába, azoknak is akadt alternatíva az esti űzésre. Időközben megnyitott az apartmanokhoz közeli Snowfever nevű kisebb szórakozóhely, ahol szintén nem állt meg az élet éjfél után sem, és ahol a színvonalas zenész vendégek mellett ki kell emelnünk trollfocis srácok remekül sikerült keddi buliját. A fesztiválozókat érthető módon azok a bulik vonzották be legkönnyebben, amelyek az apartmanok által körülölelt szabadtéri színpadon, a Snowattack Roar téren kaptak helyet. Itt ki kell emelnünk a hétfői napot, amelyet többek között a Soerii & Poolek és MC Kemon alapoztak meg, hogy aztán az idei év egyik fő headlinere, a Rudimental DJ set bulija töltse meg a színpad előtti teret, sőt a tér körüli apartmanok teraszait is élettel. Tovább erősítette a szabadtéri mezőnyt csütörtökön a Kovács András Péter stand up fellépését követő Hősök, igaz, az este, és talán az egész hét fénypontját mégis inkább a világhírű Lost Frequencies Corona Arénában zajló koncertje jelentette. Ők olyannyira megalapozták a közel egy hete síelő és bulizó fiatalok hangulatát, hogy sokan még aznap is az éjjel 3 órai zárásig tomboltak. Hasonlóan emlékezetesre sikerült a szerdai Sub Focus DJ set fellépés, amit egyébként is nagyon vártunk, és minden elvárásunkat felülmúlta. Az egymáshoz közeli apartmanszobák és a fáradhatatlan fesztiválozók közönsége garancia volt a jó társaságra. Velünk is többször előfordult, hogy egy-egy koncert után szobánk felé vettük az irányt, ám nem bírtuk megállni, hogy ne társuljunk be néhány Preclaux-házibuliba, ahol egyes szobákban összegyűlt nagyobb társaságok vártak zenével, piával, dacolva az egésznapos síelés okozta izomlázzal. Az elszántabbakat a késői fentmaradás sem gátolta a másnapi korai kelésben, igaz, a hét vége felé fogyni látszottak az emberek a pályákról. Mi kitartottunk, és nem bántuk meg. Ez részben köszönhető volt a csütörtökön Les Orres-ra zúduló 30-40 cm friss porhónak is, amely a kevésbé rutinos síelők egy részét az apartmanokban, a freeride szerelmeseit pedig a felvonók zárásáig a pályán (vagy épp a pályák melletti szűzhavas terepen) tartotta. A síelés persze önmagában is elég élvezetet nyújtott a csodás pályákon, de tovább növelték az élményt a bulikból ismerős arcok, ugyanis a felvonóba beülve jó eséllyel más magyar fesztiválozókkal találkozhattunk, csakúgy, mint a hangulatos Snowattack Hüttében, ahol egymást váltó DJ-k feleltek az ütemekért. A síelés és a menetrendszerű esti bulik mellett még sokféle programra lehetett benevezni. Apartmanházunkban kapott helyet például a Mizo szabadulószoba, valamint a Chio játékbarlang. A pályákon sem volt hiány programokban: nagy látványosságnak számított a Szirmai Gergely, Kiss Imi és Kovács András Péter által zsűrizett Head Big Air Bag nevű ugratóverseny. A hét legemlékezetesebb momentuma azonban alighanem a szerdai bikinis lecsúszás volt, ahol a magyar fesztiválozók megmutatták legőrültebb arcukat, és néhány bikinis lány láttán csak azon aggódtunk, hogy a közel két méteres hó is leolvad a Les Orres-i pályákról. Szerencsére ez nem történt meg, így a hátralevő napokban is karcolhattuk a pályákat, egészen szombatig, amikor el kellett hagynunk szállásunkat, és bár kisebb elakadások a kijelentkezéskor is akadtak, végül megtaláltuk buszunkat, ahol volt mit kipihenni. Egy olyan hét állt mögöttünk, amely során a máskor minden energiát igénybe vevő nappali síelés csupán bemelegítés volt az esti programokra és bulikra, hogy aztán jócskán éjfél utánig szórakozzunk, majd reggel kezdjük mindezt elölről. Bár pihenésre ottlétünk alatt nem jutott idő, a havas táj, a remek társaság, a sok buli és az egy hét intenzív síelés hatalmas feltöltődést jelentett mindenki számára, akik eljöttek idén januárban Les Orres-ba. Nem csoda, hogy az utolsó napokban sokan már a visszatérést tervezgették, hogy a jövő évi Snowattackről se maradjanak le. Reméljük, addig sikerül kialudni magunkat.