Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hótaposás és lábáztatás Villachban

2012.12.20. Nagy Zoltán

Sikerült egy hosszú hétvégét eltölteni Villachban a vadonatúj Karintia Fürdőben. Síeltünk egy nagyszerűt Gerlitzenen, a családbarát síterepen, majd hótalpakkal tapostuk Dobratsch hegyeinek lejtőit, hogy aztán a termálfürdőben pihenhessük ki a fáradalmakat.
Villach belvárosa karácsonyi díszben
Villach belvárosa karácsonyi díszben
Villach barátságos kis város a Dráva partján, hatalmas hegyek közt, és nagy tavak mellett. Akár nyáron akár télen érkezik ide a turista, gazdag programkínálatból választhat. Mivel mi az adventi időszakban érkeztünk, rögtön az adventi vásár forgatagában találtuk magunkat. A város nagyon közel fekszik a szlovén valamint az olasz határhoz is, így több ország portékáit is fellelhetjük a kirakodóvásárban. Persze akkor sem lepődtem meg túlságosan, mikor magyar hurkát és kolbászt kínált egy honfitársunk, hisz mi sem esünk túl messzire az Alpok-Adria Régiótól. Olyasmi ez itt, mint nálunk Pesten a Vörösmarty téri vásár: lehet forralt borozni vagy puncsozni, lehet állatokat simogatni a betlehemi jászolban, sőt a gyerkőcök még egy kisvonaton is utazgathatnak a főtéren. Kellemes is volt itt sétálgatni, csak a lábunk ne akart volna lefagyni egy idő után. Szerencsére tudtuk, hogy nemsoká megérkezünk a teljesen újjáépített Karintia Termálfürdőbe. 2012-ben adták át az egész komplexumot, a 11.000 négyzetméteres, három különböző részlegből (FUN, FIT, SPA) álló fürdőt, valamint a hozzá kapcsolódó hotelt. Élmény ez mindenkinek: kicsiknek, akik önfeledten csúszdázhatnak és pancsolhatnak a langyos kinti és benti medencékben, sportos látogatóknak, akik úszhatnak a huszonöt méteres versenymedencében vagy hiperszuper gépeken gyúrhatnak az edzőteremben. De a kevésbé sportos, vagy épp lustálkodásra vágyó népek is jól érezhetik magukat a szauna részlegben, ahol a nedves gőzben vagy épp a finn szaunában való izzadás után relaxálhatnak a kültéri meleg vizes medencében, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező hegyekre. Már a rómaiak is használták itt a termálvizet, s a falakon hangulatos fekete-fehér fotókon nézhettük meg, milyen is volt a fürdő kb. száz évvel ezelőtt. A fenti képen látható medence már akkor is megvolt, ez abban a részében található a fürdőnek melyet nem építettek teljesen újjá. A medence közvetlenül az egyik forrásra épült, és alul a kavicsok közt bugyborékolva szivárog fel a kristálytiszta termálvíz. Nem olyan forró, mint a mi budapesti termálvizeink, úszásra pont kellemes, olyan 28 fok körüli. A reggeli csobbanás után már lázban voltam, mert indultunk síelni Gerlitzenre. 3 éve, mikor itt voltam először és utoljára, nem tudtam lecsúszni a 7,5 kilométeres pályán, mert nem volt elég hó. Most szerencsésebb a szezonkezdet, teljesen be tudták havazni a hegy északi oldalát, részben a hóágyúknak, részben a természetes havazásnak köszönhetően. A bemelegítést a magyarok közt oly népszerű nyolcas ülős liften, és annak pályáján tettük meg. Ebbe az ülőliftbe még a nagycsaládosok is kényelmesen beférnek, a pálya pedig széles, nem túl meredek, kiváló tanulásra akár teljesen kezdőknek, akár azoknak, akik tovább szeretnék csiszolni sítudásukat. Akik őszinte mosolyt szeretnének csalni kamasz fiuk arcára, azoknak mindenképpen ajánlom a nyolcas ülős felvonó tetejénél levő hüttében a bécsi szeletet. A Wiener Schnitzel garantáltan lelóg a tányérról, és emellett nagyon finom is.

A bemelegítés után végigcsúsztunk a kiválóan előkészített északi pályán. Nem nagyon akart véget érni, a combom pedig már tiltakozott, hogy már a felvonón akar ülni, és nem tovább lefelé kanyarogni. A 7.5 kilométeres pálya aljáról két ülőliftes felvonózással, egyszeri átszállással lehet a csúcsra jutni. A magam részéről a 15 perces köröket kedvelem, 10-12 perc fel, 2-4 perc le, nekem ez jön be. De azért időnként jó kipróbálni az ilyen hosszú csúszásokat is. Jót síeltünk Gerlitzenen, szuper síterep ez a maga 60 kilométer pályájával, tágas lejtőkkel, bármikor visszamennék. Másnap azonban Villach régi sípályáját vettük célba, a Dobratsch-ot. Talán tíz éve hoztak egy döntést, hogy természetvédelmi területet csinálnak ebből a hegyből. Leszerelték a felvonókat, s ma csak hótalpakkal, vagy túrasível lehet feljutni a csúcsra.

Beszélgettem egy helyi hölggyel, aki elmesélte, hogy ő minden napját itt kezdi. Túrasível megy fel egy órát, majd megfordul, és lesíel a ratrakolt pályán. Mert igaz, hogy felvonók nincsenek, mégis minden nap kezelik a pályát, hogy kényelmes legyen a lecsúszás. Ez az ő Margit-szigetük, itt sportol a fél város, amikor jók a hóviszonyok.

Népszerű az éjszakai túrázás is, holdtöltekor szerveznek közös túrákat, ilyenkor megtelik a hegyoldal a helyiekkel, mindenki túralécekkel vagy épp hótalpakon lépdel felfelé az ezüstös holdfényben. Télen-nyáron tökéletes uticél Villach, és környéke az egész családnak. Télen a síelés és hótalpas túrázók élvezhetik a havas lejtőket, nyáron pedig a túrázók taposhatják bakancsaikkal a zöld hegyi legelőket. A nagy tavak télen kiválóak korcsolyázásra, nyáron pedig akár 28 fokra felmelegedve várják a fürdőzőket, szörfösöket, vitorlázókat.

Linkajánló:

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Haus Lavendel
Családias hotel 25 barátságos, vintage stílusban berendezett szobával és apartmanokkal, félpanziós ellátással, Gerlitzen síterepétől 10 km-re, Arnoldstein síterepétől 35 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bergresort Gerlitzen
Modern, apartmanok reggelivel, vagy félpanziós ellátással, nappali +1, vagy nappali +2 hálószobával 1500 méter magasan Gerlitzen sípályái mellett. Szolgáltatások: wellness részleg, mélygarázs, étterem, fűtött sítároló.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Villa Huber csillagcsillagcsillagSuperior
Tradicionális Hotel 2-5 fős szobákkal, a karintiai Afritz am Seeben, Gerlitzentől 8 km, Bad Kleinkirchheimtól 16 km-re. Szolgáltatásai: finn szauna, kávézó-bár, étterem, konferenciaterem, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE