Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Képes beszámoló a VI. Volvo-K2 Kupáról

2008. január 11-13. - Kreischberg

2008.01.18.

December végén már látható volt a Kreischberg sípályáin, hogy a hóhelyzet jóval kedvezőbben alakul a verseny időpontjára, mint a tavalyi szezonban. A hóágyúk éjjel-nappal dolgoztak, mivel a St-Lorenzen-i sípálya nem csak a Volvo-K2 Kupának adott otthont, hanem a rákövetkező héten ott kerül(t) megrendezésre a Telemark Világkupa és a Síkrossz Világkupa egy-egy futama is.
h i r d e t é s
A fent említett kedvező viszonyok miatt a K2 csapata is derűsnek látta a helyzetet, és esélyt látott arra, hogy a meghirdetett MiniX versenyt is meg tudja rendezni először Magyarországon (ami sajnos tavaly elmaradt). Az előzetes egyeztetések után a verseny előtt egy nappal találkoztunk a pálya vezetőivel, és az egyeztetések után csütörtök délután a ratrakok nekiláttak a pálya előkészítéséhez. A rajt kialakítása után négy elemet fűztünk a MiniX versenypályára. Két hosszú kanyar után egy kialakított hullám elemen kellett a versenyzőknek átmenni, majd két döntött kanyar után egy pici ugrató következett. A pálya első felében hosszabb óriásműlesikló-, majd az utolsó elem után rövidebb műlesikló kanyarok következtek.

Ebben a számban nem volt külön kategória a versenyzőknek és az amatőröknek, gyermek I-es kategóriától felnőtt kategóriáig indultak a versenyzők akár sível, akár snowboarddal.

Pénteken gyönyörű napsütéses idő várta az indulókat. Ezen a versenynapon a résztvevőknek még nem kellett korán kelni, mivel a próba futam csak 11 órakor kezdődött, aki meg nem akarta kipróbálni a pályát, azoknak csak 12.30-ra kellet elkészülniük.

Fél egykor elindultak a gyermekversenyzők és meglepő ügyességgel vették az akadályokat. A nevezettek (70 fő) valamivel kevesebben voltak, mint a másnapi óriás versenyre, de ennek ellenére nagyon jó hangulatban telt el a MiniX Sí és Snowboard verseny.

A pénteki este lezajlott technikai értekezlet után másnap korai kelés volt mind a szervezők, mind a versenyzők részére. A lift reggel hét órakor indult, mivel a rajtig még be kellett melegíteni a versenyzőknek, illetve a pályanézést is be kellett fejezni.

Az óriásműlesikló pályán két rajt került kialakításra. A profi kategóriának az ülőlift felső állomásától még feljebb lett kialakítva a start hely, amihez még fel kellett sétálniuk, hogy a pályát megnézhessék, illetve rajtba álljanak. A monosí versenyzők és az amatőrök rajtja egy kicsivel a lift felső állomásától lejjebbről indult.

Elsőként a monosí versenyzők teljesítették a pályát, majd a serdülő versenyzők követték őket. Utánuk indultak az ifjúsági és felnőtt versenyzők. A serdülőknek csak egy futamot ír elő a szabály ebben a számban, úgyhogy ők félt tízkor már kényelmesen "háta dőlhettek" és nézhették a többieket a hüttéből. A verseny hangulatát fokozta a profi kihangosítás (köszönet érte a Kreischberg-nek és Szergejnek), mivel nem csak a cél arénában lehetet hallani a szpíker közvetítését és a zenét, hanem az amatőr starttól a célig szórakoztatták a közönséget.

A pálya áttűzése után a monosí, ifjúsági és felnőtt versenyzők még egy futamot jöttek, ami után az ő versenyük is véget ért óriásműlesiklásban. Felemelő látvány volt a monosí csapat teljesítménye, hogy a VK-ra előkészített kemény "hóbeton" pályán száguldoztak a kapuk között lefelé.

A fent említett kedvező viszonyok miatt a K2 csapata is derűsnek látta a helyzetet, és esélyt látott arra, hogy a meghirdetett MiniX versenyt is meg tudja rendezni először Magyarországon (ami sajnos tavaly elmaradt). Az előzetes egyeztetések után a verseny előtt egy nappal találkoztunk a pálya vezetőivel, és az egyeztetések után csütörtök délután a ratrakok nekiláttak a pálya előkészítéséhez. A rajt kialakítása után négy elemet fűztünk a MiniX versenypályára. Két hosszú kanyar után egy kialakított hullám elemen kellett a versenyzőknek átmenni, majd két döntött kanyar után egy pici ugrató következett. A pálya első felében hosszabb óriásműlesikló-, majd az utolsó elem után rövidebb műlesikló kanyarok következtek.

Ebben a számban nem volt külön kategória a versenyzőknek és az amatőröknek, gyermek I-es kategóriától felnőtt kategóriáig indultak a versenyzők akár sível, akár snowboarddal.

Pénteken gyönyörű napsütéses idő várta az indulókat. Ezen a versenynapon a résztvevőknek még nem kellett korán kelni, mivel a próba futam csak 11 órakor kezdődött, aki meg nem akarta kipróbálni a pályát, azoknak csak 12.30-ra kellet elkészülniük.

Fél egykor elindultak a gyermekversenyzők és meglepő ügyességgel vették az akadályokat. A nevezettek (70 fő) valamivel kevesebben voltak, mint a másnapi óriás versenyre, de ennek ellenére nagyon jó hangulatban telt el a MiniX Sí és Snowboard verseny.

A pénteki este lezajlott technikai értekezlet után másnap korai kelés volt mind a szervezők, mind a versenyzők részére. A lift reggel hét órakor indult, mivel a rajtig még be kellett melegíteni a versenyzőknek, illetve a pályanézést is be kellett fejezni.

Az óriásműlesikló pályán két rajt került kialakításra. A profi kategóriának az ülőlift felső állomásától még feljebb lett kialakítva a start hely, amihez még fel kellett sétálniuk, hogy a pályát megnézhessék, illetve rajtba álljanak. A monosí versenyzők és az amatőrök rajtja egy kicsivel a lift felső állomásától lejjebbről indult.

A mini korosztálynak külön pályán rajtolt a mezőny. Kis kapukból (térd stanglikból) lett nekik tűzve pálya és könnyítésként az ívek és a célvonal is fel volt festve a hóra. A pici versenyzők hiba nélkül teljesítették a feladatukat. Itt szeretnénk köszönetet mondani a Tamarix Sport Egyesületnek, hogy a minik versenyét segítették az időmérő felszerelésükkel.

És újból vissza a középső rajthoz ..

A nagy pálya újbóli áttűzése után indultak az amatőrök, gyermek I-es kategóriától fölfelé. A picit lelassított pályán élvezettel száguldoztak, és kisebb-nagyobb hibák kivételével mindegyikük célba ért. Külön elismerés a felnőtt korosztálynak, akiknek a futamára már elég kijegesedett az amúgy is kemény pálya. Szerencsére sérülés nem történt, így a körülbelül 180 versenyző délután két órára teljesítette aznapi feladatát és várták az esti eredményhirdetést.

Az először megrendezésre került MuMuS - meghívásos freestyle snowboard és sí verseny reggel 9.30-tól egészen estig tartott, párhuzamosan a sízők óriás számaival.

Az ünnepélyes díjkiosztóra este hét órakor került sor a Murau-i AK-Halle-ban. Amíg a résztvevők az eredményhirdetésre vártak, addig a versenyen készült fotókat nézhették a kivetítőn, illetve a versenyzőknek járó virslit és üdítőt vagy sört fogyaszthatták.

Az eredményhirdetés a MiniX versennyel kezdődött és az óriás verseny eredményeivel fejeződött be.

A díjakat a Volvo Hungary Magyarország, a K2 Sí és Snowboard Központ, illetve a Magyar Sí Szövetség képviselői adták át. Kisorsolásra került egy Volvo XC70-es tesztvezetés egy hétvégére, amit a nyertes nagy örömmel vett át.

Az eredményhirdetés után a versenyzők gyorsan hazavonultak, hogy a másnapi szlalom versenyre felkészüljenek.

Vasárnap csak a profi síversenyzőknek volt műlesikló, ill. az alpin boardosoknak óriás verseny. A kilenc órás rajt után egyből következett a második futam pályanézése és utána a második rajt. Sajnos az időjárás már nem volt olyan kegyes, mint eddig, mert a rendezvény színhelyén hol ónos eső, hol havas eső esett. Ez megnehezítette a versenyzők dolgát, mivel a pálya eléggé kikádasodott, annak ellenére, hogy a szervezők folyamatosan ruccsoltak.

A tervezett programot végig tudtuk tartani, így kettő óra után lezajlott az eredményhirdetés és mindenki még időben haza tudott indulni.

A verseny mind három napján a résztvevők és kísérők gyönyörködhettek a Volvo legújabb modelljeiben, a komolyabb érdeklődök ki is próbálhatták őket.

Itt is szeretnénk megköszönni a fő támogatónknak a Volvonak a segítséget, hogy a versenyünk létrejöhetett, illetve a többi támogatóinknak a támogatást.

Külön köszönjük a segítséget a Kreischberg-i lift társaságnak, hogy ilyen jól szervezett versenyt sikerült lebonyolítani.

Reméljük 2009-ben újból találkozunk a Volvo-K2 Kupán mindenkivel!

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Feriendorf Murau
Önálló, szépen berendezett házak Murau szélén. A környéken rengeteg kikapcsolódási lehetőség van. Akár 12 fő elszállásolására is alkalmasak a házak (70-135 m2), némelyikben pezsgőfürdő és szauna is található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Woody apartmanok
Új apartmanház 5 db igényesen berendezett lakással és 1 db 3 szintes sorházzal a kreischbergi kis kabinos lift állomásától mindössze 350 méterre. Minden lakás modern, igényesen berendezett, jól felszerelt konyhával, parkolóhellyel és ingyenes wifivel.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Pension Kreischberg/Egger-Feiel
Hangulatos kis osztrák családi panzió szobákkal és egy új apartmannal Kreischbergtől 5 percre. Szolgáltatásai: reggeli, szauna, wifi, síbusz, játszószoba, társalgó.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE