Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Síetikett - egy kis udvariasság a pályákra

2013.02.08. Szegő Attila

A sípályák infrastruktúrája évről évre sokat fejlődik, még vonzóbbá válnak a síterepek, s egyre többen síelnek telente kikapcsolódás céljából. Azért, hogy mindenki jól érezze magát, érdemes jobban odafigyelni a viselkedés íratlan szabályaira.

Helyzetjelentés a sípályáról

Megnövekedett forgalom és embertömeg jellemző a felkapott síterepekre. Ez kicsit feszültebb légkört eredményez. Még mindig az a jellemző, hogy a többség le akarja síelni a bérletet és a legtöbb élményt próbálja belepréselni egyetlen napba, ezért aztán nagy a sietség a pályán. Ez pedig figyelmetlenséget eredményez. Ezért fordulhat elő, hogy némelyek meggondolatlanul a pálya közepén állnak meg, s többnyire felháborodva veszik tudomásul, hogy mások rohannak, és őket többször is majdnem elütik.

Embertömegek ömlenek lefelé a hegyről nem a terepviszonyoknak megfelelően, mások pedig a hüttékből frissen felhörpintett tudásukkal csatlakoznak lefelé tartó társaikhoz. A fentről érkezők nem veszik figyelembe az előttük haladókat és gyakran túl közelről előznek, ami veszélyes is lehet. A figyelmeztető táblákra és útcsatlakozásokra is kevesen figyelnek fel.

Sokan nekivágnak a tudásukat jóval meghaladó nehézségű pályáknak, ahol csetlenek, botlanak, vagy megállás és kanyarodás nélkül vágtatnak lefelé sokak elismerésére és mások aggodalmára. Ha valaki pedig elesik vagy összeütközik a másikkal, többen is továbbmennek, majd valaki biztos segít... Síoktatásra, akár csak egy órára is, kevesen állnak be, pedig nem csak a kezdőknek, hanem a haladóknak is szükségük lenne fejlesztésre. A felvonóknál is nagy a türelmetlenség, ha egy kezdő kerül sorra.

Megoldás - élhetőbb kikapcsolódás

A síelés szabadidős sport. A hegyre mindenki kikapcsolódás céljából érkezik. Figyeljünk egymásra és élvezzük a gyönyörű tájat, környezetet! Legyünk türelmesek! Az éttermi tömegeket is el lehet kerülni, ha időben tartunk szünetet és több időt szánunk rá. Nem kell az utolsó pillanatig síelni. Ha a hegy tetején jó hangulatú volt az afterparty, akkor érdemes felvonóval lemenni. Ez mindenki számára biztonságosabb. A hütte hozzá tartozik a sípályához, de a részeg ember nem. Fontos a mérték! Ha nagyobb a mérték, add alább a síelést, mert megnő az esélye egy kórházi beutalónak.

Mutassunk példát a gyerekeknek, de ne bottal és hangos szóval! Viselkedéssel, udvariassággal, türelemmel és segítőkészséggel.

Mindenki a tudásának, fizikai állapotának megfelelő pályán csússzon. Ezzel a többi síelőnek és boardosnak is jót teszünk.

Mindenki le tud menni a legnehezebb pályán, de minek? Megéri? Élvezi? Vakmerőségből? Tudatlanságból? Nem szégyen beállni síoktatásra, hanem elismerés. Az oktatással javul a sítudás, könnyebbé és szórakoztatóvá válik a hegyen eltöltött idő. Egy profi síelő, ha 2-3 alkalommal elmegy tanulni, jobban besíeli magát. Még az oktatók is járnak koordinációs táborokba, hogy fejlődjenek.

Síetikett a felhőtlen kikapcsolódásért

  • Légy figyelmes!
  • Tervezd meg előre a napot!
  • Nézd át a térképet, ismerd meg a pályát!
  • Szánj elég időt a pihenésre!
  • Ha fáradt vagy, síelj kevesebbet!
  • Az alkohol rontja a reakcióidőt.
  • Tudásodnak megfelelő terepet válassz!
  • Vegyél leckéket, akár kezdő, akár haladó vagy!
  • Azért, mert az utolsó percig síelsz, nem leszel jobb!
  • Telefonálj ott, ahol másokat nem zavarsz, így téged sem zavarnak.
  • A védőfelszerelések hasznosak és divatosak.
  • Tartsd karban a felszerelésed, utazás előtt vidd szervizbe!
  • Ne csak reggel, hanem a pihenő idő után is melegíts be!
  • Légy tisztában a FIS 10 pontjával!
KOMMENTEK
csabor | 2013.02.11. 07:42
Nagyon sok igazság van a cikkben. Elolvasásra, s főleg betartásra érdemes.
kócos | 2013.02.11. 08:01
Áthoztam néhány gondolatota a FIS 10 pontjától/néhány aktuális észrevétellel/

1.Aki elől halad annak elsőbbsége van a mögötte jövővel.
2./ Ha elesik a párod, ne mellette állva segíts, hanem vagy fölött e vagy alatta állva.
3./Ha sorban állunk, akkor nem illik a sort megkerülve előre menni.
4./Ha sorban állsz-végeredmény 40 perc- ne győzködd saját igazadról a melletted állót. Fordítsd az arcod a napnak és élvezd, hogy ma szép napsütés van.
5.Ami a pályán nem teszik, azt nem a te bosszantásodra csinálják.
6./ Ha egy deci forralt bor 200 Ft, akkor mérjenek ki 1 dl forralt bort/ vagy írjátok ki, hogy egy csésze 400 Ft/.
Ha van hó, ha ott vagy,akkor ez az első ami örömet okoz/ A sok hó nem egyenlő a tökéletes pályával/.
7./ Ha 11-kor nedves a pad, az nem azt jelenti, hogy esett,hanem azt hogy síelő társaid még nem törölték,előtted, szárazra.Vajon van e más módszer is?
8./ Ha nincs az illemhely nyitva-szóljál-kinyitják/ne járj mellé/.
Zici | 2013.02.12. 11:14
Kár, hogy erről külön írni kell...
pszabo | 2013.02.15. 22:20
...és ha a felvonónál sorban állsz, ne ott gyújts rá... Fogd a kedvencedet és vonulj félre, amig nikotinnal feltöltöd a véredet.
Christína | 2013.02.16. 10:41
"Aki elől halad annak elsőbbsége van a mögötte jövővel" -sajnos 4 nap alatt 3-szor jöttek nekem hátulról. Mindháromszor meg akart előzni, de nem a hátam mögött, hanem előttem, keresztezve az útvonalam, vagy éppen én kanyarogtam, a belém jövő pedig egyenesen száguldott.
Mercante | 2013.02.21. 17:06
Lenne itt még:
A pálya szélén ücsörögj, ne a közepén.
A padokon ülve kényelmesebb (etikusabb) beszélgetni, mint a pálya közepén.
kócos | 2013.02.22. 04:29
Amikor a csákányossal felértünk a hegyre, dombra olyan jó esik megállni körülnézni-közvetlenül a kiszállás után- csak az a sok "tömeg" miért zavar.nekünk jönnek és jó viccet se lehet elmesélni. és szólnak.rettentő.
anita73 | 2014.01.14. 08:06
Minden szabály emberfüggő! Legyünk emberségesebbek! :)

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.