Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Osztrák lapok Albrecht magyarországi versenyzéséről

2006.10.29.

h i r d e t é s

Az osztrák műlesikló Kilian Albrecht esetleges szereplése a magyar válogatottban mondhatni téma lett a nemzetközi sportsajtó síeléssel foglalkozó híradásaiban. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a magyar alpesi síelés rég kapott ekkora figyelmet a környező országokban. Szétnéztünk az osztrák sajtóban és idézünk néhány írásból, amely a váltással foglalkozik.

A Live-Wintersport-ban megjelent Albrecht nyilatkozat szerint az osztrák szövetség szóbeli hozzájárulását már megkapta a váltáshoz és jelenleg úgy tűnik, hogy az osztrákok nem gördítenek akadályt Albrecht magyarországi karriere útjába. Mondhatnánk, hogy a dolog sínen van és az osztrákok novemberben végérvényesen is áldásukat adják az új frigyre. Albrecht megjegyezte, hogy a dolgok ugyan kedvezően alakulnak, de azért a kedvező döntésre nincs garancia, még közbejöhet bármi.

A Der Standard megjegyzi, hogy a magyar szomszédokon (magyarische Nachbarn) már nem múlik semmi, mert ők a szükséges papírokat már benyújtották, hiszen Albrecht 2005 óta folyamatos kapcsolatban van a magyar sí szövetséggel. Az ügy azért is érdekes síelős körökben, mert Albrecht a második ismert alpesi síelő az utóbbi időben, aki azt tervezi, hogy más ország színeiben próbál szerencsét a világversenyeken. Korábban a svájci Urs Imboden jelentette be, hogy az új szezonban Moldávia színeiben óhajt rajthoz állni.

Az olimpiai negyedik Albrecht mellett a 2004 óta hazánkban elő Manfred Gstatter és Martin Kammerlander is szoros kapcsolatban áll a magyar szövetséggel. Honosításuk szintén folyamatban van.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE