h i r d e t é s
Daniel Albrecht ismét a Streifnél járt
Daniel Albrecht 2009. január 22-én súlyos sérüléseket szenvedett Kitzbühelben a híres Hahnenkamm verseny hivatalos lesiklóedzésén. A szuperkombinációban világbajnok svájci versenyző az ominózus edzésen a cél előtt, egy ugrató után a levegőben elvesztette az egyensúlyát, a hátára zuhant, s a baleset során koponya- és tüdősérüléseket szenvedett. Az orvosok három hétig mesterséges kómában tartották őt, s körülbelül háromhónapnyi kihagyás után tudta ismét elkezdeni az edzéseket. Az idén januárban Albrecht egy sajtótájékoztató erejéig már ellátogatott a sokak számára félelmetes Streifhez, most szeptemberben egy a szponzora által tartott sajtótájékoztatóra tartva azonban fel is merészkedett a pálya tetejére. „Lenéztem a pályáról és nyugodt maradtam. Nem volt bennem semmiféle félelem vagy rossz érzés” – mondta Albrecht, aki biztos benne, hogy visszatér még és versenyezni fog a Streifen.
Visszavonult Pierrick Bourgeat
Pierrick Bourgeat-nak megálljt parancsoltak az orvosok, a franciák kiváló sízője számára a Francia Síszövetség orvosi bizottsága azt javasolta: fejezze be pályafutását. Borugeat még 2009 novemberében szenvedett súlyos lábsérülést, Zinalban eltörött a jobb sípcsontja, s bár hiába tett meg mindent a felépülése érdekében, nem tud visszatérni a Világkupa-sorozatba.
„Be kell fejeznem a pályafutásomat, a legutolsó röntgen vizsgálat is megerősítette, hogy a csontjaim túl törékenyek. Nagyon kockázatos lenne a versenyzés. Csodálatos karrierem volt, három Világkupa-futamot nyertem, hat világbajnokságon és három olimpián szerepelhettem. Bár világversenyen nem nyertem érmet, az elmúlt tíz évben a világ 15 legjobb szlalomsízője között voltam. Hogy mit hoz a jövő? Nem tudom, túlságosan is el voltam foglalva a visszatéréssel, ebbe fektettem az energiáimat. Más egyelőre nincs a fejemben. Talán megpróbálom átadni a tapasztalataimat másoknak. Nem mint edző, hanem mint külső szakértő.”
Megsérült Didier Defago
A svájci válogatott zermatti szuperóriás-műlesikló edzésén megsérült Didier Defago. A vancouveri téli olimpián lesiklásban győztes síző bal lába kicsavarodott és megsérült az elülső keresztszalagja. A 32 éves versenyzőt megoperálták és az orvosok szerint a teljes szezont ki kell hagynia.
Svindalnak díjat köszönhet az NBC
Az NBC amerikai televíziós társaság három díjban is részesült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i Arany Gyűrűk díjátadóján, amelyet a Vancouver-i téli olimpia kapcsán osztottak ki. Az NBC aranyérmet nyert a Legjobb versenyzői profil kategóriában, amelyre a norvégok olimpiai bajnoka, Aksel Lund Svindal életéről készített filmmel neveztek. A filmben megmutatták, hogy Svindal miként küzdötte vissza magát 2007-es Beaver Creek-i bukását követően. Az édesapja és barátai támogatásával miként tudott felépülni, visszatérni és nyerni azon a lejtőn, amelyen egykoron majdnem véget ért pályafutása.